2011 legjobb filmjei
2012. január 02. írta: redbandita

2011 legjobb filmjei

Ahogyan tavaly is, úgy idén is szeretnénk megosztani veletek, hogy mik voltak 2011 legjobb filmjei. Tavaly csak azt tudtam bemutatni, hogy a IMDb szerint mik voltak a legjobbak, idén kiegészíteném azzal, hogy itt a Popkulton mikről olvastatok legszívesebben. Így most megtudhatjátok, hogy az IMDb regisztrált felhasználóinak mik tetszettek a legjobban, de bemutatom azt is, hogy mik hozták a legnagyobb bevételt és mint már mondtam idén már azzal is be tudok számolni, hogy nálunk milyen filmekről olvastatok legszívesebben.

Elsőként talán kezdjük azzal, hogy az IMDb regisztrált felhasználói milyen filmeket kedveltek a leginkább.

10. X-men: Az elsők (X-Men: First Class): egyszer azt olvatam valahol, hogyha egy filmnek az IMDb-n 7 vagy afölötti a pontszáma akkor azt már mindenképpen érdemes megnézni. Nos ebben a listában a "legrosszabbnak" is 7.9-es pontszáma van. Ez úgy jön ki, hogy a regisztrált felhasználók szavaznak egy filmre 1-10 között. Ennek alapján, mondhatni átlaga a pontszám. Mivel az IMDbnek óriási "tábora" van a világ számos országából, akiknek egy egy film jobban vagy kevésbé tetszik, ezért számít nagyon jónak, ha valaki 7 vagy afölötti számot kap. Nos az X-men széria előzményfilmének ez sikerült!

9. Pénzcsináló (Moneyball): Brad Pitt-et és a filmet is jelölték Golden Globera emiatt a film miatt, ráadásul ahhoz képest, hogy viszonylag az év vége felé mutatták be, már most 7,8-as pontszáma van.

8. A segítség (The Help) Nagyon sokan az idei Oscar legnagyobb esélyesének tartják, a filmet és a két mellékszereplőt is. Nos ez majd kiderül, hogy igaz lesz-e, az viszont biztos, hogy 8.0 pontszáma van.

7. The Muppets: nálunk még be sem mutatták, de Amerikában már november végén volt a premier. A Disney legújabb egész estés filmje eddig 8.1-es pontszámot ért el.

6. Fifti fifti (50/50): Szintén 8.1-es az indexe, és a Golden Globe-ra is nagyon esélyes a nálunk decemberben mozikba kerülő vígjáték. Nekem nagyon tetszett, talán ebben az évben ez a film volt a kedvencem, így hamarosan írok is róla.

5. Harry Potter és a Halál Ereklyéi második rész (Harry Potter and the Deathly Hallows Part 2) Az év egyik legsikeresebb és talán leginkább várt filmje volt a Harry Potter befejező része, ami 8.2-es pontszámra tett szert.

4. Drive - Gázt! (Drive) Loretta írt Nektek erről a filmről, aminek 8.1-es pontszáma van az IMDb-n (így igazából nem értem, hogy miért előzi meg a HP 7/2-t, de gondolom akkor még több volt a pontszáma, mikor ez az összeállítás készült).

3. Warrior Enbee cikkét olvassátok el a filmről, aminek 8.3-as a pontszáma.

2. A leleményes Hugo (Hugo) Itt is az a helyzet, hogy nálunk majd csak február végén mutatják be, de Amerikában már november végén volt a premier. Így lehetséges, hogy több, mint 14 ezer szavazat alapján 8.3-as átlaga van a filmnek.

1. Nader és Simin egy elválás története (Separation) Őszintén szólva meglepett, hogy nem egy amerikai film, hanem egy iráni dráma lett a győztes (8.6-al). Nader és Simin egy középosztálybeli házaspár a mai Teheránban. Simin válni akar a férjétől, mert az nem hajlandó elhagyni az országot és édesapját. Simin elköltözik, lányuk, a 11 éves Termeh Naderrel és az állandó gondozásra szoruló nagyapával marad. Nader felvesz egy gondozónőt, Razieh-t, aki mély hite miatt először nem akarja elvállalni a munkát, de körülményei mégis rákényszerítik. Egy nap Nader a sötét lakásba tér haza, ahol apja magatehetetlenül fekszik az ágya mellett. Az ügyből per kerekedik, ami fokozatosan bontakozik ki a néző szeme előtt.

Korhatár besorolás: 16 éven aluliak számára nem ajánlott

Jöjjenek akkor a legtöbb bevételt hozó alkotások (december 19-ei adatok alapján)

25. Kellékfeleség (103 millió dollár) Adam Sandler és Jennifer Aniston kalandos egymásra találása csak a 25. helyre volt elég, de azért még ez is több, mint 100 millió dolláros bevételt hozott.

24. Parajelenségek 3 (104 millió dollár) Úgy látszik, hogy érdemes a horror filmeknek is folytatást készíteni, mert a Parajelenségek harmadszor is sikeres lett.

23. Hopp (108 millió dollár) Még Húsvétkor írtam Nektek a kis dobos nyusziról, aki nem akarta folytatni a családi vállalkozást.

22. A király beszéde (116 millió dollár) Colin Firth-nek Oscar díjat, a film készítőinek pedig busás bevételt hozott.

21. Zöld lámpás (117 millió dollár) Akinek nem elég még a szuperképességű tapadós kezeslábasba bújt figurákból, annak ajánlom ezt a filmet.

20. Förtelmes főnökök (118 millió dollár) Ahogyan írtam nekem annyira nem jött be, de az amerikaiaknak úgy látszik igen...

19. Rango (123 millió dollár) A western filmek kedvelőinek ezúttal egy animációs film készült, ahol a főszereplő egy kaméleon.

18. Super 8 (127 millió dollár) A történet 1979-ben játszódik, amikor egy csapat kölyök végignéz, és kamerával rögzít egy vonat balesetet. Ami nem is annyira baleset! A városban elkezdenek eltünedezni az emberek. J.J. Abrams sci-fi thrillerében Dakota Fanning kishúga, Elle mellett Kyle Chandleré a főszerep.

Korhatár besorolás: 16 éven aluliak számára nem ajánlott

17. Csizmás a kandúr (142 millió dollár) Nem sokkal Karácsony előtt érkezett a hazai mozikba a Shrek filmek egyik mellékszereplője Csizmás a Kandúr.

16. Hupikék törpikék (143 millió dollár) Ijesztőnek és kicsit szörnyűnek is tartom, hogy ez a film be tudott kerülni a legjobb húszba. Talán azért volt ez lehetséges, mert az amerikaik nem igazán ismerték az eredeti hupikék törpöket.

15. Rio (144 millió dollár) Azúr a kihaló félben lévő papagáj kap egy esélyt a sorstól, hogy megtalálja élete szerelmét, ehhez csak túl kell élnie egy kis kalandot.

14. X-men: Az elsők (146 millió dollár) Általában az előzményfilmek nem szoktak sikeresek lenni, de ez nem igaz az X-menre.

Korhatár besorolás: 16 éven aluliak számára nem ajánlott

13. Kung fu panda 2 (162 millió dollár) Po visszatért és ezúttal is sikerül majdnem akkora népszerűséget elérni, mint az első résszel.

12. Koszorúslányok (169 millió dollár) A filmet és a főszereplőt is jelölték az idei Golden Globe-ra. Ha azt nem is kapja meg Kristen Wiig egy elég magas csekkel biztosan gazdagabb lett 2011-ben.

11. A segítség (169 millió dollár) Emma Stone ezúttal egy drámában mutathatta meg magát, ez kevésbé sikerült, ám a film elképesztően jó lett.

10. Amerika Kapitány: Az első bosszúálló (177 millió dollár) a Vasember, Hulk, Thor és most Amerikai Kapitány. Mindenkinek megismertük a történetét, így mostmár várhatjuk a tavaszt, amikor mind összefognak a gonosz legyőzése érdekében, a Bosszúállókban.

9. Majmok bolygója: Lázadás (177 millió dollár) Mivel az első tízben ez az egy amiről nem írtunk, ezért gondoltam legalább a trailerét beillesztem:


Korhatár besorolás: 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott

8. Thor (181 millió dollár) Az idei évben két Marvel képregényhős elevenedett meg előttünk, elsőként Thor majd Amerikai Kapitány. 2012-ben mindketten visszatérnek.

7. Verdák 2 (191 millió dollár) Villám McQueen és hűséges barátja Matuka ezúttal számos országba eljutnak, hiszen McQueen elindul egy versenyen. Közben Matukából kém lesz, de úgy, hogy erről ő mit sem sejt.

6. Halálos iramban: Ötödik sebesség (210 millió dollár) A halálos páros 2011-ben visszatért, hogy Dwayne Johnsonnal kiegészülve száguldozzanak, ezúttal Rio de Janeiro utcáin. 2013-ban jön a folytatás!

5. A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken (241 millió dollár) Jack Sparrow azaz Johnny Depp még mindig be tudja csábítani a nézőket a moziba.

4. Másnaposok 2 (254 millió dollár) A barátok ezúttal nem akarnak legénybúcsút tartani Stu esküvője előtt, vagy legalábbis ő nem akarja. Aztán a dolgok megint kicsúsznak a fiúk kezéből, és egy ismeretlen szobában ébrednek...

3. Alkonyat Hajnalhasadás 1. rész (266 millió dollár) Úgy látszik még nem csengett le a Twilight láz, hiszen a novemberi végi bemutató óta már ekkora bevételre tett szert.

2. Transformers 3 (352 millió dollár) Szegény Megan Fox ezt a bevételt látva egy icipicit azért biztosan sajnálja, hogy kimaradt a harmadik filmből.

1. Harry Potter és a Halál Ereklyéi 2. rész (381 millió dollár) Nemcsak az IMDb felhasználóinak, de idén a legtöbb moziba járó embernek is nagyon tetszett a Harry Potter befejező része, vagy legalábbis jegyet váltottak rá.


Korhatár besorolás: 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott

Végül jöjjön az a 10 cikk, amit nálunk a legtöbben olvastatok a 2011-ben bemutatott filmek közül:

10. A sas

9. Hupikék törpikék

8. Elhajlási engedély

7. Monte Carlo

6. Féktelen harag

5. A szobatárs

4. Kellékfeleség

3. Rio

2. Lopott idő

1. Halálos iramban: Ötödik sebesség

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr713513774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása