Monte Carlo [2011]
2011. augusztus 14. írta: enbee

Monte Carlo [2011]

Bő egy hónapja, július 1-jén mutatták be Amerikában a Monte Carlo című filmet, ami három fiatal lány európai kalandját mutatja be, Jules Bass elképzelése alapján. Hazai premierről eddig nincsenek hírek, de azért nézzük, miről szól Thomas Bezucha filmje.

 

Grace (Selena Gomez) évek óta arra gyűjt, hogy érettségi után Párizsba utazhasson. Persze nem egyedül fog menni, elkíséri legjobb barátnője, a pár évvel idősebb Emma (Katie Cassidy). Amire a lányok nem számítanak, hogy felsőbb utasításra még egy útitárs csatlakozik hozzájuk: Grace leendő mostoha testvére, Emma egykori évfolyamtársa, Meg (Leighton Meester). Nem felhőtlen hát a hangulat Párizs felé a repülőn, és ez a megérkezés után sem nagyon változik. Grace-nek sikerült egy olyan (olcsó) útra befizetnie a bagázst, ahol a szálloda lepukkant, az idegenvezetés pedig leginkább az atlétikai sprint számokra hasonlít.

Ahogy lennie kell, a nagy rohanásban a lányok lekésik a buszukat. Meg és Emma veszekszenek, Grace pedig kiborul a béna nyaralás miatt, főleg, hogy minden spórolt pénzük erre ment rá. Gyalog indulnak vissza a hoteljükbe, de út közben elkezd szakadni az eső, és ez végképp beteszi Grace-nél a kaput. A lány beviharzik az első szállodába, és a mosdók felé veszi az irányt, ahol fura dolog történik. Emma és Meg összetalálkozik Cordelia Winthrop Scottal, egy angol örökösnővel, aki Grace kiköpött mása. Mivel a személyzet össze is keveri a hasonmásokat, Emma unszolására Grace ideiglenesen átveszi a mit sem sejtő, kötelességeire fittyet hányó Cordelia szerepét, és a trió az estét a puccos helyen tölti.

Másnap a Winthrop Scott programterv szerint a lányok Monte Carloba utaznak, hogy "Cordelia" részt vegyen egy jótékonysági árverésen, amit Bernard Marchard (Christophe Malavoy) rendez azért, hogy a befolyt összegből további iskolákat építhessen Afrikában és Romániában. "Cordelia" szórakoztatását Marchard a fiára, Theora (Pierre Boulanger) bízza.

Elég jól alakulnak a dolgok: Meg újra belebotlik Riley-ba (Luke Bracey), akivel először még Párizsban találkoztak; az egyébként pasival (Owen - Cory Monteith) rendelkező Emmának egy igazi herceg teszi a szépet; ál-Cordeliánk pedig feltűnően sokszor Theon felejti a szemét. A tündérmese persze nem tartható fenn sokáig. Az igazi bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor az igazi Cordelia is megérkezik Monte Carloba.

Nézzétek meg a jó hosszú előzetest. Ebben aztán tényleg minden benne van!

Arra számítottam, hogy a film tele van közhelyekkel, a csajok közül legalább kettő idegesíteni fog, és az ötödik percben tudni lehet majd a sztori végét. Az első és az utolsó tippem bejött, de meglepő módon nem zavart a dolog, mert végig szórakoztató volt a történet. Olyan, amit egy ilyen kis csajos filmtől elvárhat az ember. És még meglepőbb, hogy a lányok is jók voltak! Kicsit kisarkítva a történetet, arról szólt a film, hogy Gomez karaktere elment gazdag lányosdit játszani, és vele tartott az ördögi (Emma, a pillanatnak élő, bulizós, mindent akaró lány) és az angyali énje (Meg, aki megfontolt, zárkózott, és mindig helyesen cselekszik), akik komolyan beleszólnak az események alakulásába. Mire vége a filmnek, a két "szélsőség" sokkal közelebb kerül az arany középúthoz, és mindhárom lány megtalálja a boldogságot. Mondom én, pont az történik, amit a csajos filmektől elvárhatunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr113151601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása