Kung Fu Panda 2 [2011]
2011. július 22. írta: redbandita

Kung Fu Panda 2 [2011]

A Kung Fu Panda második része is biztos helyezett volt azon a filmes listámon, amiket idén tutira megnézek. Ennek két oka van: az egyik, hogy imádom az animációs filmeket, a másik, hogy nagyon kedvelem Po-t, a sárkánymesterré váló kissé ügyefogyott, mindig ügyetlenkedő és rengeteget evő dagi panda macit. Mivel az ezen a listán szereplő filmeket mindig valamilyen kis extrával fűszerezem, itt egyértelmű volt, hogy az első résszel hasonlítom össze. Na nézzük ügyesebbé vagy soványabbá vált-e a mackó?!

Azt hiszem, az még csak spoilernek sem számít, hogy Po nem lett vékonyabb, nem eszik kevesebbet, és igazából még mindig ugyanolyan komolytalan fickó, mint korábban. De azt gondolom, hogy ha ebből bármi is bekövetkezne, már nem is lenne annyira szerethető, mint amilyen most. Nem?

Ebben a második részben Ponak és az Őrjöngő Ötösnek (Tigris, Daru, Majom, Sáska és Vipera) nem mással kell szembe néznie, mint azzal a pávával, aki elakarja pusztítani a kung-fut. Ponak van is egy vicces beszólása, hogy miért akarja valaki elpusztítani azt, amit ő még csak nemrég tanult meg. Na de félretéve a tréfát, a Páva és az őt szolgáló farkasok már csapdába ejtettek két kung fu mestert és szolgálókká tették a völgy lakóit. Ezt már mégsem nézheti tétlenül a Sárkányharcos és az ötös fogat, na meg a jó öreg Shifu mester! Itt az ideje cselekedni!

UIP-Duna Film

De ez még nem minden. Ennek a pávának a tulajdonában van egy bizonyos fegyver, amivel képes elpusztítani a kung fut. Na ezt kell vagy kellene Poéknak megtalálni ahhoz, hogy megmentsék szeretett harcművészetüket. Ehhez Ponak meg kell ismernie a múltját, vissza kell emlékezni legeslegkorábbi emlékeire ahhoz, hogy megmeneküljenek! Nagy nehezen sikerül is neki, így végre arra is fény derül, hogyan került a kicsi Po a levesárúshoz, és mi történt a szüleivel valójában...

Az egész film legalább olyan vicces, mint az első volt, szóval megéri időt szakítani rá. Po még mindig legalább olyan humoros a maga esetlen, kissé csekélyértelmű módján, mint korábban és az ötös brigád is elejt jónéhány poént. A kiskorú pandáról készül képsorok pedig kifejezetten aranyosra sikerültek!

Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk a Kung Fu Panda 2 óriási bevételt hozott Amerikában, és minden országban, ahol bemutatták! Ez részben annak köszönhető, hogy az első rész nagyon jól sikerült, részben Po imádnivaló oktondi karakterének és biztosan a Jack Black-féle szinkronnak is....

UIP-Duna Film

Annyit még elárulok, hogy a film utolsó percei nagyon fontosak, szóval semmiképpen se vedd ki idő előtt a DVDt, vagy gyere ki a moziból. Azt hiszem, hogy mindenképpen számítani lehet egy harmadik részre is ezek alapján. Ti mit gondoltok?

 

Kung Fu Panda [2008]

2008-ban mutatta be a Dreamworks Po-t a nagyközönségnek, aki elsöprő sikert aratott kicsik és nagyok között egyaránt, így már akkor biztos volt, hogy folytatni fogják. A lökött panda, akinek minden álma, hogy kung fu harcos legyen, egyszerűen elképesztő! Imádnivaló, ahogyan a már nagy nehezen megvalósuló beavatási szertartás után bekerül az első majd a további edzésekre. Semmire nem képes, pedig Teknőc mester szerint, ő lesz a Sárkányharcos. Ez eléggé elképzelhetetlen a mogorva Shifu mester és a tanítványai, az Őrjöngő Ötös számára is.

Hogyan lehetne egy pufók pandamackó, akinek fogalma sincs mi fán terem egy kung fu harcos igazi mester???

Po sem hiszi igazán, hogy ez menni fog neki. Őt sokkal jobban érdekli, hogy mi lesz vacsira, mintsem, hogy hajnali edzésekre járjon, vagy szinte remete életet éljen. Ő nem ezt akarta. Ő csak hős akart lenni, lehetőleg minél gyorsabban, és úgy, hogy ne kelljen túl sokat tenni érte. Csakhogy ez nem így működik... és erre neki is rá kell döbbennie.

Amikor a börtönbe zárt, rendkívül veszélyes és gonosz Tai Lung megszökik, hogy megszerezze a tekercset, amivel ő lenne a sárkánymester, Ponak összekel szednie magát! Külön órákat vesz Shifutól, aki rendkívül testhez álló módszerrel képzi a pandát.

Miután az Őrjöngő Ötös nem tud leszámolni a fenevaddal, ideje Ponak felvenni a kesztyűt!!

Po nagyon vicces figura, és nagyon mókás, ahogy leveskiszolgálóból és kung fu rajongóból hirtelen ő maga lesz a Sárkány harcos jelölt. Nagyon rögös azaz az út, amin végig kell cammogni ahhoz, hogy igazi harcos legyen. De ez nekünk csak jó hír, mert elképesztően sok komikus jelenet származik belőle!

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr703074583

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása