A történet ugyan ott folytatódik ahol abba maradt, Voldemort megszerzi a varázsvilág legerősebb pálcáját, a Bodzapálcát. Mialatt Harryék ha mondhatom, még elszántabban keresik azokat a mágikus tárgyakat, melyekbe Voldemort lelke egy-egy darabjait rejtette. A horcruxok utáni hajsza egyenesen a Gringottsba, a varázslók bankjába vezeti őket, ahol a varázsvilág talán legveszedelmesebb mágusainak adják ki magukat, a már jól ismert százfűléfőzet segítségével. Csupán egyetlen dologgal nem számoltak, hogy a bankot számos bűbáj védi a tolvajoktól. Az egyik ilyen bűbáj példának okáért a százfűléfőzet hatását szünteti meg. Hermione javaslatára egy nem épp veszélytelen szökést produkálnak (habár mi az, ami nem veszélytelen számukra?!), majd egyenesen a Roxfort felé veszik útjukat.

 

 

Ahol nem kis ováció fogadja őket, de természetesen még mindig vannak olyanok, akik nem fogadják őket szívesen, de őket McGalagony professzor hamarost a megfelelő helyre "száműzi". Így kezdődhet a készülődés a nagy csatára, ami szó szerint a küszöbön áll. Voldemort a szomszéd hegyről figyeli egykori iskoláját, várva hogy eleget tegyenek ultimátumának és kiadják Pottert.

 

A film az elejétől kezdve látványos, csodálatos képi világa van. McGalagony pálcája nyomán megelevenednek a roxforti szobrok, a védőbűbájok és a harci jelenetek lélegzetelállítóak. Biztos Ismeritek azt a bizonyos "Na nee" érzést, amikor túlságosan is elképzelhetetlen dolgokat láttok egy filmben. Hát jelentem én nem tapasztaltam, lehet azért is, mert annyira pörgősre sikerültek a csatajelenetek, egy cseppet sem éreztem soknak azt amit láttam.

 

 

A látvány, ami a csata után tárul elénk, az egykori gyönyörű kastély szinte egyenlő lett a földdel.

 

 

Számos szívszorító, érzelmes és vicces jelenetet tartalmaz, ami magával ragadja a nézőt és az utolsó pillanatig nem ereszti. Mint ahogy az nagy záró epizódoknál/filmeknél szokott lenni, itt is viszont láthatjuk a régen látott szereplőket, jelen esetben tanárokat és diákokat. Ugyanakkor sok jó baráttól is búcsút kell venni, szívszorító ahogy Lupin és felesége, Nimfadora (az újdonsült szülők!) egymás mellet fekszenek kiterítve egymás mellett.

 

De a sok szomorú pillanat mellett mosolynak és számos felemelő pillanatnak is részesei lehetünk. Emlékeztek Nevillre? Hős lett belőle, nem is akármilyen. Kiállt, és csatára buzdította társait, Voldemort jelenlétében. Méltán kiérdemelte barátai elismerését a csatában, amelynek végén mint ahogy az várható Harry és Voldemort egymással szemtől-szemben vívják meg a végső nagy harcot.

 

 

De mint eddig, Harry most sem boldogult volna bátor barátai nélkül, akik megsemmisítenek egy újabb horcruxot. És végre megtörténik az, aminek már az előző epizódban is meg kellett volna.

 

Igaz, hogy Doumbeldore halott, de a jó öreg mindenre gondolt, így már érthető (számomra is), hogy Piton professzor miért is szórta rá a halálos átkot. Így maga Harry (is) megbocsát a bájitaltan tanárnak. Sem Doumbledornak, sem Pitonnak nem volt más választása, (hogy egy mesei fordulattal éljek), hogy túljárjanak a Nagy Úr eszén. Ezzel egy újabb csavar tanúi lehettünk. És ha már csavar, íme a következő, de csak nagyon sejtelmesen. Tudtátok, hogy nem csak tárgyakból lehet horcrux?

 

 

Korhatár besorolás: 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott

 

És most pár szóban 3 főszereplőnk színészi teljesítményéről. Hármójuk közül nálam Rupert nyert. Nagy fejlődést mutatott az elmúlt években, sőt talán ő teljesített a legjobban. Az érzelmek tényleg megnyilvánulnak az arcán, sőt a szemében is! Emma került a képzeletbeli dobogó második helyére. A fő-fő szereplő végzett a listámon az utolsó helyen, kifejezéstelen, erőltetett és abszolút érzelem mentes. Nekem rögvest a „konkurens” film főhősnője jutott az eszembe róla Kristen Sewart. Sorry minden Harry és Bella fantól, de szerintem egy kicsit sem színésznek valók. Olyanok mint a szobrok. Na de nem térek el a témámtól.

 

Vessetek meg, de Ron mellett a két kedvenc szereplőm Voldemort és Piton professzor. Elképesztően játszanak, imádom őket. Alan Rickman a kimértség királya, az első epizódoktól kezdve a kedvencem! Ahogy Ralph Fiennes, a már-már megtébolyodott Voldemortot alakítja az zseniális. A simnkért, vagy inkább jelmezért pedig elismerés az illetékesnek.

 

 

 

A legnagyobb negatívum a film végén látható, egyszerűen illúzióromboló. Az öregítést egy cseppet sem vitték túlzásba! Amikor iskolás korú csemetéiket viszik ki a Roxfort Expresshez egy cseppet sem tűnnek öregebbnek. Ezen lehetett volna még masszírozni, így a látványos, film végén mégis keserű lesz a szájíz, legalábbis egy kicsit.

 

 

Az első filmtől az utolsóig tartó 10 év egy varázslatos korszak, ami mindenkinek meghatározó valamilyen értelemben. Megosztotta az embereket kezdettől fogva, vagy szerették Harry Potter történeteit, vagy nem. De egy biztos mindenki emlékezni fog rá, aki ebben a korszakban mozilátogató volt.