Premierfilmek a 3. héten
2012. január 19. írta: redbandita

Premierfilmek a 3. héten

Azt hiszem, hogy túlzás nélkül állíthatom, a hét legjobban várt filmje az amerikai Tetovált lány. Megéri megnézni!

  • A tetovált lány
  • East Side Stories
  • Legjobb szándék
  • Szűz vonalban
  • Vörös Hadsereg frakció

 

A tetovált lány (The Girl With Dragon Tatoo)

Azt hiszem, hogy a január egyik legjobban várt filmje (a Sherlock Holmes 2 és az Underworld 4 mellett) A tetovált lány amerikai verziója. Miután a könyv és a svéd verzió elképesztő sikert aratott, szinte egyértelmű volt, hogy el fog készülni az amerikai változat. És láss csodát most itt van! De különben el kell ismernem, hogy elképesztően jól sikerült és az általam eddig nem igazán kedvelt Daniel Craig is határozottan jól alakította Mikael Blomkvist szerepét. A tetovált lány pedig ezúttal (Noomi Rapace helyett) Rooney Mara lett, és bár nagyon magason volt  a léc, úgy gondolom sikerült megugrania. A történetről nem akarok sokat írni, mert nyilván ugyanaz, mint a svéd verzióban, amit Enbee már megírt. Én pedig hamarosan jövök ennek a verziónak a kritikájával. Nem szoktam sűrűn ilyet mondani, de mindenkit csak biztatni tudok, hogy fogja kézen barátját, barátnőjét és irány a mozi!

Korhatár besorolás: 18 éven aluliak számára nem ajánlott

East Side Stories

Magyar játékfilm, olyan szereplőkkel, mint Nagy Ervin, Garas Dezső, Rába Roland, Török-Illyés Orsolya és még sokan mások. A sikeres Hajónapló című sorozat négy remek epizódja egy szkeccsfilm formájában mutatja be a kelet-európai valóságot. Az East Side Stories-ban az epizódokat átkötő szöveg és zenei keret teszi egységessé, történeteit pedig olyan neves kortárs írók jegyzik, mint Tar Sándor és Spiró György. Bollók Csaba (The sunny side) története hőseinek, deus ex machina megadatik, hogy három korban is megszülethetnek. A mű a századelő, a "virágzó szocializmus", és az új világ korában meséli el Gavro és Gina szerelmi történetét, amelynek tétje a személyes boldogság lehetősége, vagy lehetetlensége a folyamatosan háborúk tépázta balkáni régióban.
Török Ferenc (The flip side) történetében egy idős hölgy régi tárcsás telefonkészülékét adja le a postahivatalban, s ez a szimbolikus aktus kerül ütköztetésre a mobiltelefonáló fiatalok életvitelével. Bodzsár Márk (The other side) munkájában egy mindent rendszerszemlélettel és versenynek tekintő negyvenéves menedzser elkezd uszodába járni, hogy kordában tartsa súlyát. Úszásai során találkozik egy fiatalemberrel, akiről kiderül, hogy az ő cégénél dolgozik. Hajdu Szabolcs (The wild side) története egy tíz éve Romániából érkező és itt családot alapító férfi életéről szól, aki az "ígéret földje" helyett egy kilátástalan életet talált Magyarországon. Munkája nincs, menedéke az alkohol és az apa önpusztító hanyatlásán osztozik a család is.

Legjobb szándék (Din dragoste cu cele mai bune intenti)

Magyar-román filmdráma, melynek főszereplője a 35 éves, sikeres, önbizalommal teli Alex, egy igazi társasági lény. Számára a legfontosabb a dolgok feletti kontroll. Mások szemében egy szimpatikus, ám ideges alak. Egyszer csak üzenetet kap az apjától, hogy az édesanyjának szélhűdése volt. Az első vonattal azonnal hazautazik, miközben az összes orvos barátját felhívja, hogy minél többet megtudhasson az anyját ért szerencsétlenségről. Így jön rá, hogy nem a legjobb szakember a kezelőorvos. Úgy dönt, hogy egy jobb kórházat keres édesanyja számára, azonban az egyetlen probléma, hogy az orvos régi családi barát, és az apját is meg kell győznie igazáról.
2011-ben a Locarno-i Filmfesztiválon bezsebelte a legjobb rendezőnek és legjobb férfi színésznek járó díjakat.

Korhatár besorolás: 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott

Szűz vonalban (Somewhere Tonight)

Romantikus vígjáték, ahol két magányos ember - Leroy (John Turturo) a biciklis futár, és Patti ( a korosodó szűz - boldogtalanok a nagyváros kulisszái mögött, mindketten, egymástól függetlenül úgy érzik, társtalanul végképp üres az életük, ebből akarnak kitörni.
Leroy szextelefonon keres partnert, vágya sincs már szinte több, mint egy izgalmas együttlét egy vonzó akárkivel. Patti telefonja - aki "csupán" beszélgetni szeretne valakivel - váratlanul megcsörren Leroy legénylakásán, s ezzel megkezdődnek a vége nincs telefonhívások, csevegések.

Korhatár besorolás: 16 éven aluliak számára nem ajánlott

Vörös Hadsereg Frakció (Wer wenn nicht wir)

Német történelmi film, ami valódi dokumentumokon és megtörtént eseményeken alapul. Azokról a fiatalokról szól, akik az 1960-as években NSZK-ban először szembesültek szüleik II. világháborús tetteivel. Ezek a fiatalok nagyon nehezen dolgozták fel a múltat és azt gondolják, hogy a kommunizmusba vetett hitt ellensúlyozni tudja a szüleik tetteit. A film a Vörös Hadsereg Frakció megalakulását mutatja be.

Korhatár besorolás: 16 éven aluliak számára nem ajánlott

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr33593853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása