Pofázunk és végünk - Ride Along [2014]
2014. március 26. írta: redbandita

Pofázunk és végünk - Ride Along [2014]

Az alapsztori jó, csak kár, hogy nem jó színészeket választottak a főbb szerepekre... Így nem igazán válik maradandó élménnyé, sőt... Tény, hogy egy ilyen akcióvígjátéktól nem is várja az ember, hogy az évek folyamán majd filmtörténeti klasszikussá válik, de legalább annyi elvárható szerintem, hogy akkor már poénokkal legyen tarkítva. Egyébként nagyítóval azért találunk is benne vicces részt, de a színészi játék hiánya miatt azok sem érvényesülnek. 

Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott

ride along pl m.jpgUIP Duna Film

A rendező Tim Story, aki korábban pl. a Birkanyírást, vagy a Fantasztikus négyes filmeket készítette, legutóbb egy vígjátékkal állt a nézők elé: Gondolkozz pasiaggyal. Most egy akcióvígjátékkal jelentkezett, és végülis akció az van benne, no nem túl sok és nem túl látványos jelenetek, de poén az még annál is kevesebb van.

A projekt évekig egy másik stúdióhoz tartozott, és arra várt, hogy összejöjjön a színészek és alkotók megfelelő kombinációja, élükön Ice Cube-bal, aki egyébként az egyik producere is a filmnek. Cube elsősorban a zeneiparban tevékenykedik, de néha néha feltűnik a mozivásznon is: pl. Tor-túra filmek, XXX 2.

„A film a New Line-nál parkolt, de egy tapodtat sem mozdult előre – mondja a színész-producer. – Aztán meghallottam, hogy Kevin Hart imádja a forgatókönyvet, márpedig én nagyon csípem a stand-upját. Szóval áthoztuk a filmet a Universalhoz, ekkor már velünk volt Kevin és a rendező, Tim Story. Ők már dolgoztak együtt a Gondolkozz pasiaggyal!-ban, én meg Timmel csináltam a Birkanyírást, úgyhogy ezzel össze is állt a csapat.”

A sztori/és a szereplők

A sztori annyiból tűnik kevésbé elcsépeltnek, hogy inkább lányos apukák verzióban láttuk eddig: azaz a leendő após utálta és ha tehette jól megszívatta a lánya választottját. Most egy testvér szemszögéből vizsgálhatjuk a témát, bár James (Ice Cube) szinte apjaként szereti kishúgát, Angela-t (Tika Sumpter). Nehezen birkózik meg a gondolattal, hogy a lány már felnőtt, sőt mostani barátjával, Ben-nel (Kevin Hart) komolyan tervez. A lánykérés is felmerül, de az ifjú pár ehhez mindenképpen szeretné James áldását kérni.

2423_D016_00063R.JPGUIP Duna Film

 „Ben egy kicsit lökött srác, álomvilágban él, amibe némileg azért a valóság is beszűrődik – mutatja be karakterét Hart. – De azért rokonszenves gyerek, akinek drukkolni lehet. Másképp látja az életet, de miután kicsit jobban megismerjük, kiderül, hogy ennek célja van. Az is biztos, hogy jószívű. Azt szeretné a legjobban, hogy mindenki szeresse.”

Ben már két éve ügyködik azon, hogy megkedveltesse magát a nyomozóként dolgozó James-el, de ez nem megy túl könnyen. Beakarja bizonyítani, hogy nem csak a videójátékokban ügyes (ami egyébként a mániája), hanem rátermett, érett személy, aki érdemes ennek a gyönyörű és okos lánynak a kegyeire.

2423_D023_00447.JPGUIP Duna Film

A film alkotói olyan színésznőt kerestek Angela szerepére, aki tökéletesen megfelel annak a képnek, amelyet a vígjátéki háromszög hősnőjéről alkottak.

„Az ideális színésznőnek el kellett tudni hitetni a közönséggel, miért szerelmes egy olyan srácba, mint Ben, aki szeretetreméltó ugyan, de nem a szokványos módon – magyarázza Packer. – Ugyanakkor azt is sugallnia kellett magáról, hogy független személyiség. Ámde az is elvárás volt vele szemben, hogy kedves, szolid lány legyen, aki bizonyos mértékben még mindig a bátyja, James védence.”

A producer szerint azért is Tika Sumpter lett az ideális választás, mert jól bírta a forgatáson a rengeteg ökörködést, és ügyesen kezelte a férfi kollégák tesztoszteron-túltengését is.

„Ez akcióvígjáték, tehát tele van egy csomó magas fordulatszámon pörgő pasival – magyarázza Packer. – Tika állta a sarat. Előre szóltam neki, hogy mekkora lazaság van a forgatáson, és folyton húzzuk egymást, de ez neki meg se kottyant, azonnal be tudott illeszkedni.”

Két év próbálkozás után végre a rendőri akadémiára is felveszik Bent, talán ezért is merül fel, hogy Ben kísérje el James-t az egyik műszakjába, és kóstoljon bele egy kicsit a rendőri munkába. Ez már önmagában is rizikós egy újonc számára, hiszen így egyből a legjavába csöppen, de ehhez még hozzájön az is, hogy a férfi természetesen ahol csak lehet szívatja, és egy elég komoly ügynek is a közepében van éppen...

2423_D006_00955R.JPGUIP Duna Film

Nagyon fontosnak bizonyult, hogy megtalálják a megfelelő színészt Omar, az atlantai alvilág rettentő és rettenthetetlen ura szerepére. A film alkotói Laurence Fishburne-t választották. A legendás színész szerződtetése az egész stábot lázba hozta.

„Mindenki azt suttogta: itt van Morpheus – emlékszik vissza Packer. – Ez azért volt, mert Laurence igazi ikon. Parancsoló a megjelenése, és bármit tesz, annak súlya van.”

A helyszín

Aki már járt Atlantában, a film első jelenete láttán azonosítani tudja a várost. Atlanta az amerikai Dél mindkét végletét felvonultatja a buján zöldellő, jómódú kertvárosoktól a lepusztult iparnegyedekig. Jut itt hely a nemzetközi alvilágnak is: az atlantai sikátorok sötétjében valósággal tenyészik a bűn, ami tökéletes helyszín a film fordulatos kalandjai számára. Packer nem titkolja, szándékosan forgattak a déli nagyváros valódi helyszínein.

„Azt akartuk, hogy ez a mozi teljesen hiteles legyen, ezért maximálisan kiaknáztuk a gazdag helyi színezetet. Meg akartuk mutatni Atlanta pergő ritmusát és lázas lüktetését.”

Story szeret jól megépített díszletekben forgatni, de valódi helyszíneken még inkább elfogja a harci láz, mert ezek jókora többletet adnak a filmnek.

„Alig vártam, hogy bevegyük magunkat a málladozó ipari negyedbe, ahol nincs szükség díszlettervezésre, mert minden eredeti és át van itatva a nyers valósággal.”

Alvarez sokat tudna mesélni arról, hogyha valaki olyan városban forgat, mint Atlanta, ahol Cube-nak és Hartnak nagy rajongótábora van, gondoskodni kell a helyi lakosok fékentartásáról is.

„Gyakran előfordul, hogy páran belógnak a forgatás számára elkerített részre, és azzal is kalkulálni kell, hogy a fiúk autogramot fognak osztani, mert egyrészt nagyon rendesek, másfelől ápolniuk kell a kapcsolatot a rajongóikkal. Időt kellett adni, hogy mindenki megkaphassa a maga autogramját és elkattinthassa a fotóját, mert aztán ezek a srácok fognak mozijegyet venni, ők mennek a koncertekre és a stand-up-estekre.”

Egyszer megnézhető, de túl sokat ne várjatok tőle! Talán inkább pasiknak ajánlanám, vagy esetleg Ice Cube illetve Kevin Hart rajongóknak, bár én ilyet egyet se ismerek... A film egyébként még a készítők számára is meglepődést okozó bevételt produkált, így már be is jelentették, hogy jön a folytatás. Két hétig az észak-amerikai toplista élén tanyázott, és a harmadik hét végére már a 100 millió dolláros összbevételhez közelített, mikor még számos országban még be sem mutatták. Az alkotók teljesen új sztorival indítanak.

"Nem az első rész poénjait fogjuk újra elsütni, a folytatás teljesen friss és ütős lesz" - ígéri Ice Cube.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr665876551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tibi5000 · http://sport-kiraly.blog.hu/ 2014.03.26. 14:26:26

Én megpróbáltam megnézni, de tíz percnél muszáj volt leállítanom. Itt Magyarországon nem, de Amerikában nagyon népszerű Kevi Hart, meg Ice Cube is. A rendezőtől nem vártam sokat, tudtam, hogy rossz lesz, szóval ezt a filmet kihagytam a repertoárból.
A film egyébként óriási siker lett a hazájába, legalábbis a Box Office Mojo szerint.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.03.27. 09:39:21

sírtam miközben néztem.

én csípem cube filmjeit, de ez nem műxik.

én csípem hart poénjait, de itt nem működnek.

mi marad? gyakorlatilag semmi. :S
süti beállítások módosítása