Sorozatra vitték a Profumo-botrányt
2021. április 09. írta: redbandita

Sorozatra vitték a Profumo-botrányt

Christine Keeler tárgyalását BAFTA tévés díjra jelölték, a főszerepet a A Kingsman-filmekből, illetve A Vadász és a Jégkirálynő című fantasy-ből ismert Sophie Cookson játssza.

christine_keeler_targyalasa.jpeg

A 19 éves Christine Keeler története a ’60-as évek legnagyobb politikai-, szex- és kémbotránya: a modell (kém? prostituált?) először a megbecsült John Profumo hadügyminiszterrel szűrte össze a levet, majd – többek között – a szovjet hírszerzés egyik ügynökével is viszonyt folytatott. A szövevényes ügynek bírósági tárgyalás lett a vége, ezt rekonstruálja a BBC által gyártott hatrészes minisorozat, amelyet hazánkban április 14-étől szerda esténként 21 órakor vetít az Epic Drama sorozatcsatorna. A forgatókönyvet a BAFTA-díjas Amanda Coe (Hely a tetőn) jegyzi, aki a botrány főszereplőjének szemszögéből mutatja be az eseményeket: a fiatal lány hirtelen a sajtó, a kormány és a közvélemény középpontjában találja magát, miközben manipulálják, kihasználják és megpróbálják elhallgattatni – ő azonban az a típus, aki nem hajlandó mások szabályai szerint játszani…

christine_keeler_targyalasa_2.png

Az 1960-as évek elején a brit sajtó John Profumo hadügyminiszter és a mindössze 19 éves Christine Keeler kapcsolatától volt hangos. A megbecsült miniszter házasságon kívüli affért folytatott a fiatal modellel, ráadásul a lány vele párhuzamosan másokkal is összeszűrte a levet. Többek között Jevgenyij Ivanov tengerészeti attaséval, aki a szovjet hírszerzés ügynökeként dolgozott. A botrány akkor robbant ki, amikor a modell egy lövöldözéssel tarkított emberrablási ügybe is belekeveredett, és ez Profumóval együtt az egész akkori konzervatív kormányt is magával rántotta.

A szövevényes ügyben többek között Christine Keeler is bíróság elé állt – ezt a tárgyalássorozatot rekonstruálja a Christine Keeler tárgyalása, a BBC által gyártott hatrészes minisorozat, amelyet hazánkban április 14-étől szerda esténként 21:00 órától vetít az Epic Drama sorozatcsatorna. Az alkotók nyilatkozata szerint a forgatási helyszínt illetően óriási kihívást jelentett a ’60-as évek nyüzsgő Londonjának életre keltése, és ez a fővárosban túl drága és nehézkes lett volna, ezért a stáb inkább Dél-Nyugat Angliában forgatott, elsősorban Bristolban és Bath-ban, ahol például a tárgyalótermi jelenetek nagyját rögzítették.

christine_keeler_targyalasa_3.jpeg

A BBC a projekt élére Amanda Coe-t, az elismert angol forgatókönyv- és regényírót jelölte ki, aki a Shamelesstől a Hely a tetőnig, számos tévésorozatban működött már közre. A BAFTA-díjas írónő igen tapasztalt a különböző társadalmi osztályokról szóló történetek különleges tálalásában. Szerinte ez a sorozat új szemszögből mutatja be a nemek, osztályok és rasszok harcát, amely a mai modern világra is nagy hatással van. Coe érzékeltetni akarta, milyen érzés lehet egy 19 éves lány számára, hogy hirtelen a sajtó, a kormány és a közvélemény középpontjában találja magát. A stábnak ugyan nem sikerült közvetlenül kontaktba lépnie Christine Keelerrel a 2017-ben bekövetkezett halála előtt, de az egykori modell tudatában volt a készülő projektnek, és azt kérte az alkotóktól, hogy ne szimpla áldozatként mutassák be őt. A meggondolatlanság ugyanúgy hozzátartozott a lány karakteréhez, mint Profumóhoz, hogy a következményekkel nem törődve kizárólag a mának élt.

christine_keeler_targyalasa_4.jpeg

Kingsman-filmekből és A Vadász és a Jégkirálynő című fantasy-ből ismert Sophie Cookson formálja meg Christine Keelert, aki tökéletesen megragadta a karakter összetettségét – a sebezhetőségét, az intelligenciáját, a bátorságát, a vágyait, a fiatalságát és a szépségét. A színésznő szerint Christine Keeler története azért is releváns, mert jelenleg is számos olyan tárgyalás zajlik, amely a férfiak szemén keresztül láttatja a dolgokat, és Keelernek anno nem adatott meg, hogy elmondhassa a saját történetét; végig manipulálták, szájába adták a szavakat. Ez a sorozat rajta keresztül bemutatja ugyan azt is, hogy a nőket milyen korlátok közé szorították az évtizedek során, mégis elsősorban egy fiatal lány történetét ismerhetjük meg, akinek összetörték a szívét és akinek megannyi alkalommal kellett elviselnie a megaláztatásokat, hogy aztán újra meg újra talpra álljon. Cookson szerint ilyen estekkel teli van a világ, így a Christine Keeler tárgyalása egy univerzális történet mesél el az Epic Drama műsorán.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr4916710558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása