Csillag születik - A Star Is Born [2018]
2019. január 28. írta: redbandita

Csillag születik - A Star Is Born [2018]

Jó ideje már, ha meghallom a film betétdalát, libabőrös leszek, így sejtettem, hogy a film is tetszeni fog, de nem is gondoltam, hogy ennyire. Azt pedig pláne nem, hogy így megkedvelem Lady Gaga-t. Félreértés ne essék, eddig is tudtam róla, hogy fantasztikus előadó, de Bradley Cooperrel remek párost alkotnak és kihozzák egymásból a legjobbat. Nem lepődnék meg, ha az idei Oscaron ez az alkotás hozná el a Legjobb filmnek járó szobrocskát.

csillagszuletik_1000x1443_1.jpg

A 2018-as Csillag születik sok különlegessége közül az egyik, hogy ez Bradley Cooper első rendezése. Pedig eredetileg csak szerepelt volna a filmben, melyet Clint Eastwood rendezett volna, és Beyoncé lett volna a partnere. 

Akik láttuk, hogy hogyan játszik és hogyan producerkedik, tudtuk, hogy hamarosan átül a rendezői
székbe. És hogy nem kell félteni: ott is jó lesz – nyilatkozta még 2016-ban a Warner Bros. egyik főnöke.

"Minden alkalommal, amikor az ember valami újba kezd, abban van valami ijesztő." - nyilatkozta Bradley Cooper.

A Csillag születik újragondolása már 2011-ben felmerült, ekkor még úgy tűnt, hogy Eastwood lesz a férfi főszereplő és a rendező is egyben, Beyoncé pedig a partnere, de aztán évekig nem történt előrelépés az ügyben. Több színész is visszautasított a szerepet, köztük Leonardo DiCaprio, Will Smith, Tom Cruise, Christian Bale. 2014-ben Clint Eastwood és Bradley Copper együtt dolgozott az Amerikai mesterlövész című mozin, ekkor kérte fel a rendező Coopert a szerepre. Bradley Cooper már ekkor szeretett volna a rendezői székbe ülni, 2016-ban be is jelentették, hogy ő lesz a rendező, a producer, és a főszereplő is. Beyoncé végül visszautasította az ajánlatot, mert zenei karrierjére akart fókuszálni. Ez milyen mázli, ugyanis Lady Gaga hatalmas lehetőséget kapott ezzel a filmmel. Egyszerre mutathatta meg, hogy ő nem csak egy popikon, hanem valami egészen más, egy sokoldalú tehetség. 

Bradley nem csak a rendezőm, és a szereplőtársam volt, de barátokká is lettünk - nyilatkozta Gaga.

asib-ct-00579rv2.jpg

A film bemutatójára végül a 75. Velencei Filmfesztiválon került sor. A Csillag születik (A Star is Born, hazai bemutató: 2018. október 4.) az újságírói és nézői visszajelzések szerint elvarázsolta a világ egyik legrangosabb filmfesztiváljának közönségét. A Variety beszámolója szerint a vetítés végén a nézők több mint 8 percen át, felállva tapsoltak – úgy tűnik, az sem tudta megzavarni őket, hogy még a film elején villám csapott a fesztiválpalotába, és az áramszünet miatt vagy 15 percre leállt a vetítés. Azóta viszont a kritikák csak szuperlatívuszokat használnak a Csillag születik-kel kapcsolatban, és azóta már tudjuk, hogy Oscarra is jelölték. A két zenész szerelméről szóló sztorinak ez a negyedik filmes feldolgozása, és az előző változatok mindegyikét jelölték valamilyen kategóriában: Barbara Streisand is ezért vehette át a díjat 1976-ban.

csillagszuletik_venice.jpg

2018 szeptember végén a filmet bemutatták a Los Angeles-i Shrine: a legendás koncerthelyszínen is. A helyszínt többek között az tette különlegessé, hogy 1954-ben itt vetítették először ugyanennek a történetnek egy másik változatát: akkor Judy Garland játszotta George Cukor rendezésében azt a feltörekvő, naiv énekesnőt, akit az új filmben Lady Gaga kelt életre. 

A Golden Globe-on 5 kategóriában jelölték a filmet, de végül csak a film betétdala tudott nyerni. Idén még 8 Oscar-ra is van esély, köztük a Legjobb film kategóriában is díjazott lehet. A forgatókönyvet Eric Roth (Forrest Gump, Ali), Will Fetters (Vissza hozzád, Szerencsecsillag, Emlékezz rám!) illetve Bradley Cooper jegyzi, William H. Wellman és Robert Carson eredeti története alapján. Bradley Cooper a Desert Trip fesztiválon látta játszani Lukas Nelsont, a legendás country-zenész Willie Nelson fiát. Végül Nelson és Lady Gaga együtt készítették el a film zenéjét. Az énekesnő azt javasolta, hogy élőben énekeljenek Cooperrel, mert nem akart tátogni. Így viszont Bradleynek egy alapos hangképzésen kellett átesnie, és saját bevallása szerint ekkor jött rá, hogy énekelni nem egyszerű dolog

Bradley Cooper Kris Kristofferson, Fredric March és James Mason után bújt Jackson Maine bőrébe. Az egykor nagyon ismert énekes, szép lassan csúszik lefelé, az alkohol, a drogok hatására, amiket nem csak azért használ, mert a showbiznisz világa bonyolult, hanem mert a hallása romlik, folyton sípoló hangot hall és még az is lehet, hogy elveszíti a hallását, akkor pedig mindene odalesz... 

Ekkor lép az életébe egy fiatal lány, Ally, aki szabadidejében egy transzvesztita bárban énekel, otthon lakik, édesapját ápolja, és alkalmi munkákból él. Jackson rögtön megérzi azt a tehetséget, amit a lány nem vesz észre önmagában. Nem hiszi el, hogy jól énekel, hogy jó zenéket szerez, abban sem biztos, hogy szép, és azt pláne nem érti miért keltette fel a rocksztár érdeklődését.

csillagszuletik_jelenetfoto_2.jpg

Lady Gaga (eredeti nevén Stefani Germanotta) olyan sztárok után bújt a főszereplő bőrébe mint, Barbra Streisand  vagy még korábban Janet Gaynor és Judy Garland. Jackson meghívja az egyik koncertjére a lányt, és felhívja a színpadra, ahol eléneklik együtt az Ally által korábban írt dalt. Természetesen hatalmas sikert aratnak, és mindenki tudni akarja ki ez a lány ezzel a hatalmas hanggal a torkában. Érdekesség, hogy ezt az első debütálást, a Coachella fesztiválon rögzítették, ahol Lady Gaga fellépett. Az énekesnő húsz számból álló szuperkoncerttel nyitotta a Coachella fesztivált, és onnan egyenesen Kaliforniába utazott, hogy kezdődhessen a forgatás.

A gondok akkor kezdődnek, mikor Ally csillaga bár egyre fényesebben csillog, mégis letér arról az útról ,melyre első fellépésekor rálépett és kezdi felszippantani a popzene világa. Jackson a maga módján próbálja visszaterelni a helyes útra, de nem igazán úgy sikerül, ahogy várná. A férfi egyre lejjebb csúszik, és bár mindennél jobban szereti Allyt, nem tud nemet mondani az alkoholra, és a kábítószerekre. Mikor majdnem félbetöri az éppen megszülető csillag karrierjét, akkor rádöbben, hogy ideje segítséget kérni. 

csillagszuletik_jelenetfoto_3.jpg

Az elvonó után azonban újabb bukkanók következnek, és ekkor már tudjuk, hogy ennek a szerelemnek is tragédiával kell végződnie ahhoz, hogy az igazi csillag megszülethessen. 

csillagszuletik_jelenetfoto_4.jpg

A film egyszerre szomorkás, néhol megmosolyogtató, és minden pillanatban libabőrözős mozi lett, csak imádni lehet! Lady Gaga és Bradley Cooper minden percben hiteles marad, és érződik köztük az összhang, a kémia.

Mindketten nagyon büszkék vagyunk a filmre, és hálásak vagyunk az élményért, de abban a pillanatban tudtuk, hogy valami egy életre összekapcsol minket. Ezt a barátságot viszem magammal ebből a filmből.

csillagszuletik_jelenetfoto_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr2814593646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása