A megtisztulás éjszakája: Anarchia - The Purge:Anarchy [2014]
2015. szeptember 01. írta: redbandita

A megtisztulás éjszakája: Anarchia - The Purge:Anarchy [2014]

A sztori ugyanaz, mint annak idején A bűn éjszakájában csak most nem egy bizonyos család biztonságos(?) otthonából figyeljük az eseményeket, hanem kiszorulunk az utcára néhány véletlenszerűen összecsapódott személy kísérőjeként. Az izgalom nem lett kevesebb, ahogyan az öldöklés sem.

a_megtisztulas_ejszakaja_anarchia_poszter.jpg

Most nélkülöznünk kell a korábbi két főszereplőt, Lena Headey-t és Ethan Hawke-ot, a rendező viszont ugyanaz, nevezetesen James DeMonaco maradt. Ez azért sejteti, hogy legalább olyan jó mozira számíthatunk, mint 2013-ban. Egyébként az első rész igazi meglepetés votl a készítők számára, ugyanis óriási bevételt hozott, 90 millió dollárt, pedig csekély költségvetésből, 3 millió dollárból készült.  Így tehát már akkor be is jelentették a folytatást, amihez ezúttal ismeretlenebb színészeket válogattak össze, köztük Zach Gilfordot, Kiele Sanchezt, Michael K. Williamst vagy Frank Grillot. Ez egyébként nem okoz gondot, hiszen nem annyira a színészi alakításért ültem le ezt megnézni, ahogyan gondolom ti sem...

letoltes_6.jpg

A szabályok nem változtak, 12 óra áll rendelkezésre mindenféle bűncselekmény elkövetésére. Még mindig a csőcselék kiirtása a fő cél, a gazdaság fenntartása érdekében. Csakhogy már itt sem tiszta minden, nem egyenlők az esélyek, a gazdagok embervadászokkal hozatnak maguknak "vadakat".

purgeanarchy1.jpg

Ahogyan írtam fentebb ezúttal nem egy konkrét családdal, egy házban várjuk végig a mészárlást, hanem véletlenszerűen összetoborzódott emberekkel, akik kint ragadtak az utcán, vagy valamiért kikényszerültek.

purge-1_www_kepfeltoltes_hu.jpg

Megismerünk egy lányát egyedül nevelő anyukát, aki egy erőszaktevő elől menekül az utcára, egy éppen mosolyszünetre készülő fiatal párt és egy férfit, akinek konkrét terve volt erre az éjszakára. Kénytelenek segíteni egymást, ha túl akarják élni, megjegyzem így se fogja mindenki, ahogy az első részben sem....

film_review_the_purge_anarchy-1.jpg

Egyszerre kell menekülniük a megtisztulni vágyók és a "bérvadászok" elől, akik gazdagok számára ejtenek foglyokat, hogy azok utána könnyebben végezhessenek a szerencsétlenekkel.

Izgalomban szerencsére most sincs hiány, ahogyan vér, gyilkosság is van bőven. Thriller kedvelőknek, vagy akiknek tetszett az első rész, azoknak ez is fog! A hírek szerint 2016 nyarán jön a folytatás, ami egy előzményfilm lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr967750298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása