Megfogadtam, hogy nincs több sorozat, de hát eddig tartott a nagy elhatározás. Élménybeszámoló Katy és Daemon sagájának első felvonásáról, a törés után.
...
Megfogadtam, hogy nincs több sorozat, de hát eddig tartott a nagy elhatározás. Élménybeszámoló Katy és Daemon sagájának első felvonásáról, a törés után.
...
Itt a nyár és Supernatural nélkül maradtunk, de nem kell olyan sokáig várni a 9. évadra. Ahogy azt megszokhattuk az évad igen csak fordulatosra sikeredett, az egyes ...
Zack Snyder rendező – aki az azóta legendássá vált 300-zal kezdte, legújabb műve, Az acélember (Man of Steel, a mozikban) pedig már több mint 630 millió dolláros ...
Legújabb klipjük, mely a Best Song Ever című dalhoz készült, bemutatója napján rekordot döntött: 24 órán belül majdnem 11 millióan nézték meg a neten. A ...
A Universal filmjeinek észak-amerikai bevételei idén lépték át leggyorsabban az egymilliárd dolláros álomhatárt. Ez egyébként már a nyolcadik alkalom, hogy a ...
Így nyár közepén a nagy melegben és a kényszerű böjtölésben tekintsünk egy kicsit előrébb az időben, hogy lássuk meddig is kell tűkön ülve várakoznunk. Az ABC, ...
Ridley Scott új rendezése, a Cormac McCarthy forgatókönyvéből készült A jogász (The Counselor, hazai bemutató: november) hőse egy jó módú ügyvéd, aki ...
London legelőkelőbb mozijában, a Leicester Square-i Empire-ban tartották a Farkas (16) (Wolverine, hazai bemutató: július 25.) gálapremierjét, ahol Hugh Jackman, aki ...
Budapesti idő szerint ma 14:40-kor Amerikában bejelentették a legjelentősebb tévés díjátadó, az Emmy jelöltjeit, amelyek közt ott van a Nickelodeon két sikercíme, az ...
Kétszáz éve halott vadnyugati seriffet alakít legújabb filmjében, a R.I.P.D. - Szellemzsarukban Jeff Bridges. A szerepet nem csak azért vállalta el, mert tetszett neki a ...