Az Elysium jövője
2013. augusztus 18. írta: redbandita

Az Elysium jövője

A dél-afrikai származású Neill Blomkamp egy kis költségvetésből készülő sci-fi akciófilmmel, a District 9-nal hívta fel magára a világ figyelmét: egészen négy Oscar-díj jelölésig és több mint 200 millió dollár bevételig jutott vele. A múlt héten azt is bebizonyította, hogy 100 millió dollárból is a maximumot hozza ki. Második, filmje, az Elysium – Zárt világ (Elysium, hazai bemutató: augusztus 15.) már hatalmas költségvetésből készült. Főszereplői igazi sztárok (Matt Damon és Jodie Foster), a végletesen lepusztult jövőt mutató látványvilága különleges, de a lényeg megmaradt: kiderül belőle, hogy a rendező fantáziája végtelen, tele van vad ötletekkel és imádja a különleges fegyvereket.

Az Elysium – Zárt világ természetesen az Egyesül Államok mozis toplistájának csúcsán kezdte a pályáját, több mint 30 millió dollár bevételt hozott a producereknek. A gyártó stúdió nem is habozott soká: máris aláírta a rendező következő szerződését. Blomkamp nem pihenhet egy napot sem, új filmjét, a Chappie-t idén ősszel már forgatni is kell. A film címszereplője egy mesterséges értelemmel ellátott robot, akit két bandita elrabol, hogy a segítségével kövessenek el újabb bűncselekményeket. A főszerepeket Sharlto Copley (a robot hangja) valamint két dél-afrikai rapper játssza majd, a forgatókönyv szintén a rendező munkája, és azt ígéri, hogy a lényeg ugyanaz lesz, mint előző filmjeiben: csupa férfias játék. Valószínűleg a siker is ugyanolyan nagy lesz, mint a District 9 és az Elysium esetében.

Képek a Facebook oldalunkon.

pop like.jpg

IC Press

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr925463754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása