Vasemeber 3 - Iron Man 3 [2013] - Monogámia és pánikbetegség
2013. május 31. írta: redbandita

Vasemeber 3 - Iron Man 3 [2013] - Monogámia és pánikbetegség

Az egyértelmű volt, hogy ennek a folytatásnak fel kell kerülnie a 2013-ban nagyon várt filmjeim közé, talán ezért is okozott kisebb csalódást az általam évek óta várt Vasember 3... Tony Stark már nem a régi: nem csajozik, nem is részeg folyton, úgy összességében nem olyan flúgos, ahogy én szerettem őt az első két részben. Mindez persze egy nő hibája, méghozzá, Pepper-é, akibe a mi Vasemberünk mostmár (nyíltan) fülig szerelmes, ami szerintem nem tett jót sem Tonynak, sem a filmnek. Ugyanis nagyon hiányzik kettőjük állandó huzavonája, éles szópárbajaik, és hát Robert Downey Jr-nak is sokkal testhezállóbb volt a régi karakter. Ti mit gondoltok?

Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott

Vasember3_kicsi_12V.jpgFórum Hungary

Kicsit utána olvastam és az van, hogy a rendező, aki ezúttal Shane Black volt szándékosan változtatta meg Tony Starkot. Ezzel azt akarta megmutatni, hogy Starkot (Robert Downey Jr.) mennyire megviselte a harc Thorral és a testvérével, no meg a többi szuperhőssel a Bosszúállókban. Ekkor jött rá a mi kedves Vasemberünk, hogy ő sem sebezhetetlen és hogy bármilyen fegyvert feltalálhat akkor sem igazán tudja felvenni majd a harcot bizonyos dolgokkal pl. a félistenekkel. Én láttam a Bosszúállókat is, de valahogy ezt a fonalat nem kötöttem össze a Vasember 3-al, de úgy tűnik ez hiba volt. Egyébként nem igazán tesznek erre semmilyen utalást, így aki pl. nem tud a Bosszúállók létezéséről az biztosan nem köti össze Tony új énjét a tavalyi nagysikerű filmmel. De talán még azok se, akik látták... Na mindegy is, csak gondoltam megmagyarázom, hogy a film készítői mivel magyarázzák Mr. Stark változását.

Szóval Tony és Pepper (Gwyneth Paltrow) mostanra hivatalosan is egy párt alkot, együtt is élnek és éppen a karácsonyra készülődnek, ami még talán romantikus is lenne, ha nem egy akciófilmben lennénk, és ha nem vennénk figyelembe Tony hatalmas (szó szerint) ajándékát. Ám a Vasember életében a karácsonyi készülődés (egyelőre még) nem mézeskalácssütésből és fenyőfadíszítésből áll. Neki fel kell vennie a harcot a gonosszal, meg kell mentenie a szerelmét, és az amerikai elnököt és neki magának is meg kell menekülnie a haláltól. Na ez már izgisebb, nem?

CA-05482_R.jpgFórum Hungary

Talán ne szaladjunk ennyire előre és ne foglaljam már össze a filmet öt mondatban, mert azért a Vasember 3 ennél jóval többet érdemel, főleg ha már ennyit vártam rá. A sztori maga is évekkel ezelőtt kezdődik, amikor még Tony nem volt jófiú, hanem csak őrült, de zseniális és annál felelőtlenebb feltaláló, aki egyik éjszakáját a gyönyörű, és okos Maria Hillnek szenteli, akit egyébként az Így jártam anyátokkal sztárja, Cobie Smulders alakít. A hölgynek kísérleti vagy inkább még csak elméleti síkban van egy találmánya/felfedezése, ami ha teljesen feltalálódna, akkor óriási változásokat hozna többek között az orvostudományba. Azt azonban már megszokhattuk, hogy minden találmány kerülhet rossz kezekbe és akkor nagyon is veszélyes fegyverré válhat...

Nincs ez másként most sem. Ismét a jelenben vagyunk, amikor is feltűnik a színen egy múltból megismert és Tony által csöppet átejtett személy. Meglepő módon azonban nem egy nő, hanem egy fiatalember, aki Tonyval való utolsó találkozója óta jócskán megváltozott. Őt egyébként Guy Pearce alakítja. Azt már sejtjük a kezdet kezdetén is, hogy vele valami nem okés és igencsak pipa a mi Vasemberünkre. De azt hiszem mondhatom, hogy ekkor még senki se gondolja micsoda cselszövés áll a háttérben.

CA-04210_R.jpg_cmyk.jpgFórum Hungary

Persze összeesküvésből, háttérben kavarásból, bosszúból aztán nem lesz hiány, ahogyan azt az előző részekből is megszokhattuk. Most egész Amerikát fenyegeti veszély, mivel egy bizonyos Mandarin (Sir ben Kingsley) terrorral fenyeget, katonákat gyilkol, merényleteket hajt végre az ország ellen és most már az amerikai elnök fejét követeli. A dolgok összevissza kuszálódnak, persze ezeket nem írhatom le, mert akkor túl sok mindenről rántanám le a leplet, de izgalmakból nem lesz hiány.

CA-09478_R.jpg_cmyk.jpgFórum Hungary

A rendező, aki Jon Favreautól vette át a stafétabotot a látványvilágra akarta a legtöbb hangsúlyt fektetni, ez mondjuk sikerült is, mert a három közül ez lett (szerintem) a legakciódúsabb, leglélegzetelállítóbb rész, különösen tetszik amikor a sok "páncél közelít". Ha már a páncéloknál tartunk, akkor ne menjünk el James Rhodes (Don Cheadle) "új munkaruhája" mellet, ami a War Machine becenevet(?) viseli. Ez az USA lobogójának színeit és mintáját kapta, ezzel kifejezvén hovatartozását. Ez már a Bosszúállók története után készült, hiszen az amerikai kormány éppen azért hozta létre, hogy ne keljen "külsős szuperhősökre" támaszkodniuk egy esetleges támadáskor, mint pl. a Mandarin. Aki egyébként nem igazán hasonlít a képregényekből ismert figurára, de a rendező azt nyilatkozta, hogy ez szándékosan van így. Úgy gondolták, hogy minél emberibbé varázsolják a kissé misztikus rosszfiút, annál jobban beleillik majd a Vasember filmekbe, amikből egyébként a hírek szerint negyedik és ötödik is készül majd.

CA-24838_R.jpg_cmyk.jpgFórum Hungary

Én egy pici csalódottságot éreztem a film után, mert valahogy sokkal jobbra számítottam, ha már ilyen sok  évet vártunk rá... Nagyon remélem, hogy ha tényleg lesz folytatás, akkor Tony inkább fog hasonlítani az első két részben megismert figurához, mint a cuki "férjecskéhez", akire most leginkább emlékeztet. Reméljük, hogy addigra leküzdi majd pánikbetegségét is és újra feltudja venni a harcot a rosszfiúkkal, mert abból biztos van még bőven... Addig is várhatjuk 2015 tavaszát, amikor a Bosszúállók 2 premierjére kerül majd sor és csak remélni merem, hogy Tony Stark addigra gatyába rázza magát.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr365332381

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása