Vissza a gyökerekhez. Ezzel lehetne leginkább jellemezni ezt a részt, mintha újra az első évadot láttam volna.

Vissza a gyökerekhez. Ezzel lehetne leginkább jellemezni ezt a részt, mintha újra az első évadot láttam volna.
Tegnap este megvolt az X-Faktor második szériájának első döntője. Többször is elhangzott, hogy ez a mezőny erősebb, mint az előző és azt hiszem ebben van valami. ...
Hosszú utat járt be Rose és Lissa, míg végül eljutottak arra a pontra, ahol most állnak. Egészen pontosan a celláig, ahová Rose-t zárták, miután a feltételezések ...
A Papírsárkányok című, Khaled Hosseini regény nyomán készült film kicsit olyan, akár egy tanmese, a történet és annak konklúziója minden korosztály számára ...
Izgalmakban mindenképpen felülmúlja az első két évadot, talán szerelmi drámákban is. Bár azokban az első két évad is bővelkedett. Most Brooke és Lucas, valamint ...
A Kiságyúk a mostanság egyre jobban bejáratott, nem mellékesen Oscarral kitüntetett Anders Thomas Jensen forgatókönyvíró/rendező [Ádám almái, Zöld hentesek, ...
A héten nagyon sok film került a hazai mozikba, így bátran válogathattok belőlük:
Egy esküvő mindig furcsa dolgokat hoz ki az emberekből, akár a pasikból, akár a csajokból. Valaki romantikussá válik, valaki feszült, de senkit sem hagy hidegen. Így ...
Közel 20 éve mégis, máig a vámpírfilmek egyik alapvető eposza. Anne Rice regénye alapján készült és olyan színészek szerepeltek benne, mint Tom Cruise, Brad Pitt, ...
A cím valószínűleg Bree és Gaby titkos kapcsolatára utal, vagy Susen férje elől titkolt álmaira. Ebben a részben ismét a humor dominál, ezért nekem nagyon tetszett. ...