Halálos iramban: Ötödik sebesség - Fast Five [2011]
2011. május 14. írta: redbandita

Halálos iramban: Ötödik sebesség - Fast Five [2011]

Amikor decemberben írtam egy listát arról melyik filmeket várom 2011-ben a legjobban, akkor természetesen a Halálos iramban 5 is rajta volt a listán. Már akkor beharangoztam, hogy ezt a 12 filmet egy kicsit extrábban fogom elkészíteni, mint egy átlagos kritikát. A Csak szexre kellesz volt az első ilyen projektem, ahol a két főszereplő előző nagy szerepeivel hasonlítottam össze Emma és Adam karakterét. Most viszonylag egyértelmű, hogy az első négy résszel kell összehasonlítanom a múlt héten bemutatott Ötödik sebességet.

Már a cikk elején le kell szögeznem, hogy ez a kritika nem lesz teljesen elfogulatlan, hiszen hogyan is lehetne az ennyi jó pasi láttán. Az a jó a Halálos iramban szériával, hogy a női nézőkre is gondolnak: mindenféle pasi megtalálható benne, így mindannyian kedvünkre választhatunk. Én mondjuk Vin Diesel mellett rakom le a voksomat, de Paul Walker is nagyon kikupálódott az évek folyamán. A pasiknak meg persze ott vannak a gyönyörű kocsik és a miniszoknyás, vagy fürdőruhás, párductestű bombanők. Szóval mindenki talál a filmben olyat, ami után folyathatja a nyálát.

Ebben az ötödik részben Dominic Toretto (Vin Diesel) és Brian O’Conner (Paul Walker) egy utolsó (?) dobásra készülnek Rio de Janeiroban. A nyomukban a helyi rendőrség, és egy elit csapat, akiknek a vezetője bármire képes csak azért, hogy elkapja a már kétszeresen szökött rabot. Az öt rész közül nálam toronymagasan ez a befutó!

A rendező, Justin Lin nagyon jó döntést hozott, amikor Toretto nyomába eresztette Dwayne Johnsont. Hihetetlenül jó párost alkotnak ők ketten, egy kicsit el is nyomják a rendőrből bűnözővé vált O’Connert. Több olyan rész van a filmben, ahol a két izompacsirta egymásnak feszül, és higgyétek el nekem, hogy csakúgy dől belőlük a tesztoszteron.

A Halálos iramban Ötödik sebesség különlegessége, hogy az előző négy film karaktereit is újra láthatjuk benne, hiszen Domnak és Briannek egy csapatot kell összehoznia az utolsó balhé kedvéért. Így jelen lesz a második részben megismert „nagydumás” Tej azaz Ludacris, és a mindent könnyedén elintéző, széfszakértő, Roman Pearce azaz Tyrese Gibson. A Tokiói Hajszában autóbalesetben elhunyt Han (Sung Kang) valamilyen csoda folytán most ismét jelen van. Egy kicsit utána olvastam és úgy tűnik, hogy ez azért lehetséges, mert a negyedik és ötödik rész időben a harmadik előtt játszódik. Ez azért is igaznak tűnik, mert a Tokiói Hajszában utalnak rá, hogy Toretto ismerte Hant.

A negyedik részből Gisele Harabo (Gal Gadot) érkezik, az első részből pedig Vince (Matt Schulze). Szóval mindenki itt lesz, aki valaha fontos szerepet játszott a Halálos iramban széria egyes epizódjaiban. Természetesen Dom húga, Brian szerelme: Mia Toretto (Jordana Brewster) is szerepel a filmben, sőt egy meglepő bejelentést is tesz, amitől mindkét rosszfiúnak leesik az álla. Új szereplő pedig: Luke Hobbs azaz Dwayne „The Rock” Johnson és társa a rendőrnő, Elena Neves (Elsa Pataky).

A csapat célja, hogy a helyi drogkereskedő és a rioi bódéváros lakóit kizsákmányoló "üzletembert" kirabolják. A tét nem kevesebb, mint 100 millió dollár, ami lehetővé tenné Domnak és Briannek, hogy új életet kezdjenek egy olyan országban, ahol nincs kiadatás. A gond csak az, hogy a rosszfiú széfje a helyi rendőrkapitányságon van, aki mellesleg olyan zabos a párosra (akik korábban felgyújtják a pénze egy részét), hogy vérdíjat tűz ki a fejükre. Így a helyi rendőrség, az elit kommandó mellett már a rioi bűnözők is Toretto fejét akarják. A mindig hidegvérű Domot ez nem igazán érdekli, felveszi a kesztyűt mindenkivel!

Mit gondoltok vajon összejön a fiúk utolsó nagy dobása? Vajon le tudnak számolni a korrupt drogkereskedővel és megváltják a szabadságot? Vajon el tudnak menekülni Hobbs elől? Annyit elmondhatok, hogy minden kérdésre választ fogtok kapni, sőt kiderül, hogy Dom megtalálja szíve hölgyét és az is, hogy milyen bejelentést tesz Mia. Abban szinte biztos vagyok, hogy hamarosan egy hatodik résszel kápráztat el bennünket a halálos páros.

Összességében azt tudom mondani, hogy bárkinek szívesen ajánlom, aki kedveli az autós rosszfiús akciófilmeket. Ajánlom még a Vin Diesel vagy Dwayne Johnson rajongóknak, a Halálos iramban kedvelőinek pedig kötelező darab!

Az előző részek tartalmából:

Az van a Halálos iramban filmekkel, hogy mindig tartok tőlük egy kicsit. Az első részt imádtam, aztán kicsit csalódás volt, hogy a Halálosabb iramban filmben már nem szerepelt Vin Diesel. A harmadik rész a Tokiói hajsza nem igazán tetszett, mert nagyon hiányzott a megszokott páros. Aztán jött a Halálos iram és feledtette a harmadik rész hiányosságait. Na de nézzük őket szép sorjában.

Halálos iramban (The Fast and The Furious)

2001-ben rendezte meg Rob Cohen az első részt, melynek helyszíne Los Angeles volt. Ekkor ismertük meg Dominic Toretto-t, aki illegális gyorsulási versenyekkel kereste meg a gázszámlára valót. Egy egész kis "családja" volt, akik mind kisebb-nagyobb stiklikből éltek. Feltűnt a képben egy Brian nevű kiszőkített hajú srác, akit a csapat vegyes érzelmekkel fogad. Dom és Brian lassan, de biztosan barátokká válnak. Ám ez csak addig tart, míg Brian szerelmes lesz Miába, és Brianről ki nem derül, hogy zsaru. A film hatalmas siker lett minden országban, ahol bemutatták.

Halálosabb iramban (2 Fast 2 Furious)

Akkora siker volt az első rész, fogy egyértelmű volt: folytatni kell! Csakhogy sem Vin Diesel, sem a rendező nem vállalták a folytatást. Így a 2003-as második rész elég nagy bukás lett. Hiába hívtak erősítést Paul Walker mellé, meg sem közelítették az első sikereit. Brian O'Conner ismét a zsaruk szolgálatába áll, bár nem teljesen önszántából. Segítenie kell elkapni egy nagymenő bűnözőt. Mivel ez egy nagyon veszélyes "munka", nem kell egyedül csinálnia. Segít neki egy beépített ügynök (Eva Mendes) és két barátja, Tej (Ludacris) és Pearce (Tyrese Gibson). Ha mást nem is, de egy nagyon jó dalt köszönhetünk ennek a filmnek!

Halálos iramban: Tokiói Hajsza (The Fast and The Furious:Tokyo Drift)

A második rész bukása után szinte mindenkit kirúgtak: új rendező érkezett, ezúttal Justin Lint kérték fel. 2006-ban a futamok Tokióban zajlottak, de itt nem a gyorsuláson volt a hangsúly, hanem a technikán. Sem Vin Diesel, sem Paul Walker nem szerepel főszereplőként a filmben. A harmadik rész ennek (is) köszönhetően csúfos bukást szenvedett. A főszereplő Sean (Lucas Black) egy igazi bajkeverő, ezért az anyja átadja őt az édesapának, aki történetesen Tokióban lakik. A fiúnak be kell illeszkedni egy teljesen új világba. Szerencsére talál barátokat, pl. Hant (Sung Kang). Fel kell venniük a harcot a helyi maffiával. A film utolsó néhány percében tűnik fel egy régi ismerős, akinek van egy nagyon fontos megjegyzése. A harmadik rész zenéje:

Halálos iram (Fast And Furious)

Már kifejezetten féltem megnézni ezt a részt, de végül nagyon tetszett. Megint Justin Lin volt a rendező, és visszakaptuk Domot és Briant. 2009-ben ismét LA-ben játszódott a történet. Dom és Letty (Michelle Rodriguez) szakítanak, vagyis a férfi elhagyja a szeretett nőt azért, hogy megóvja őt. Téves döntést hoz. Pontosan ezzel sodorja veszélybe a lányt, de Dom az a pasi, aki bosszút áll egyetlen szerelme elvesztése miatt. Talpig férfi a feje búbjától a kis lábujjáig. Brian ügynökként van a sarkában egy nagyon veszélyes bűnözőnek. Kettőjük útja kereszteződik, és ismét szövetséget kell kötniük a jó ügy érdekében. Brian és Mia ismét egymásba gabalyodnak, Dom pedig feladja magát. Bűneiért 25 év fegyházra ítélik, ám ekkor... Ezt már úgyis tudjátok.

Izgatottan várom mikor láthatjuk majd a következő részt, amint bármilyen információ kiszivárog azonnal tudatni fogjuk.

Képek forrása: Image.net (az UIP-Duna Film engedélyével)

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr122903297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enbee 2011.05.23. 22:13:59

nekem ott kicsit sok volt, amikor a zsaruk csatlakoztak a rossz fiúkhoz, hogy legyőzzék a még rosszabb fiúkat. az viszont nagyon tetszett, ahogyan összeszedték a régi embereket!

hatodik rész is lesz? :]

redbandita 2011.05.24. 23:42:43

@enbee: persze h lesz, látom nem vártad meg a végefőcím után következő kisfilmet. Abból egyértelmű, hogy lesz folytatás, de az hogy Letti életben van az már nekem is sok vagy inkább sokk :P Eva Mendes és Dwayne Johnson fogják üldözni Domékat.

enbee 2011.05.24. 23:51:04

@redbandita: láttam én, pont ezért kérdeztem :P csak aztán megnéztem IMDb-t és még semmi infó róla. tovább meg nem jutottam a kereséssel, mert lusta vagyok. csak arra leszek kíváncsi, hogy Pataky-t lecseréli-e Dom ha megtudja, hogy Letty él. ami egyébként elég béna dolog...

redbandita 2011.05.27. 11:10:53

@enbee: Nemrég olvastam egy interjút Vin Diesellel és azt nyilatkozta hogy még két rész készül majd, vagy legalábbis így tervezik. Na arra én is kíváncsi leszek, hogy Dom kit választ majd, de arra még inkább, hogy magyarázzák meg, hogy Letty él. Viszont azt is olvastam, hogy időben most már a Tokiói Hajsza után leszünk, úgyhogy Han abban már tuti nem szerepel. Hacsak nem támad fel, mint Letty :D

enbee 2011.05.27. 14:27:37

@redbandita: kiderül, hogy Letty túlélte a dolgot, de azt mondták mindenkinek, hogy meghalt, hogy a) dolgozhasson FBI vagy CIA vagy vmi titkos szervezet keretein belül b) a szeretteit ne bánthassák azok, akik őt akarták bántani

na jó, remélem nem ilyen klisé megoldással állnak elő :P
viszont Hant sajnálom "elveszíteni" - nekem az egyik kedvencem
süti beállítások módosítása