Supernatural 1. évad 5-6. rész
2010. december 29. írta: Szilvásgombóc

Supernatural 1. évad 5-6. rész

Január 28-ig szünetet tartanak az Amerikában már hat évadot megélt Supernatural vetítésében, hogy ne maradjatok Odaát nélkül, kicsit felpörgetem magam és folytatom az első évad ismertetését. Ott hagytuk abba, hogy Sam és Dean apjuk keresésére indulnak, aki a feleségét meggyilkoló démon után eredt. A testvérek a kutatás során az útjukba kerülő furcsa eseteket göngyölítik fel, és bíznak abban, hogy ezzel közelebb jutnak apjukhoz.

 

5. rész - Szellem a tükörben
 
Az ohioi Toledoban Lily, a kislány a barátnőivel játszik a szokásos felelsz vagy merszet. És tudtukon kívül megidézik Blody Maryt. Véres Mária legendája szerint csak azokra támad, akik megidézik, de ezúttal más a helyzet, a kislány apukája hal bele a játék következményeibe. Samnek és Deannek szemet szúr az estet. Sajnos nem csak Lily apja lesz az egyetlen áldozat, különös hogy a két áldozat közül csak Gill az utóbbi mondta ki Blody Mary nevét a tükör előtt állva.
 
A fiúk rájönnek arra, hogy minden áldozatnak volt valamilyen sötét titka, valami halálos, és hogy a tükrök őrzik a halottak lelkét. Újabb „ártatlan” kerül bajba. Dean és Sam elhatározzák, hogy saját tükrében végeznek Maryvel. De ehhez meg kell idézni. Samnak van egy titka, amit még Deannek sem mondott el.
 
Itt a magyar beharangozója a Winchester testvérek Bloody Marys kalandjának:
 

 

 

6. rész - Barát a bajban

Azt hiszem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom a testvérek közül Dean a kedvencem (szerintem nem szorul magyarázatra), éppen ezért esett le az állam, amikor megláttam, Dean megkínzott egy nőt. De ne szaladjunk előre, ugorjunk vissza egy héttel korábbra.

Dean és Sam egy újabb ügy helyszínére tartanak, amikor Sam értesül arról, hogy az egyetemi barátját, Zack Warrent gyilkossággal vádolják. Sam erősködésére Deannel St. Louis felé veszik az irányt. Hogy meglátogassák Rebecát Zack húgát. Beckivel állítja, hogy Zack vele volt a gyilkosság időpontjában, de a biztonsági felvételeken mégis Zacket lehet látni a gyilkosság helyszínének közelében és időpontjában. És, mint tudjuk egy ember egyszerre nem lehet két helyen… Vagy mégis?

Sam és Dean a biztonsági kamerák felvételeit nézik át, amikor meglátják Zack szemeit. Közben újabb gyilkosság történik. A nyomok a csatornahálózatba vezetnek. Ahol rábukkannak valami szmötyire. Odalenn még az alakváltóval is farkasszemet néznek, de kicsúszik a kezükből.
 

 
A sors furcsa fintoraként Dean is egyszerre van két helyen. Beckával és a csatornában. Gyorsan kell cselekedni, mert már a rendőrség is Dean nyomában van.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr542545848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása