Zootropolis - Állati nagy balhé [2016]
2016. augusztus 15. írta: redbandita

Zootropolis - Állati nagy balhé [2016]

Bevallom őszintén nem gondoltam, hogy megélem azt amikor egy másfél órás Disney mesében egyetlen szereplő sem mondja el dalban a bánatát, örömét. Pedig most (szerencsére) ez történt! Mondjuk az igaz, hogy a Hős6os már mutatott egy elég erős változást a stúdió munkásságában, de ez a film még rátett egy lapáttal! Nagyon jó lett a Zootropolis, ahogyan az várható is volt az előzetesek alapján, nem csalódtam benne, sőt! Szerintem erre még a fanyalgók sem tudnak rosszat mondani: a főbb karakterek kidolgozottak, a sztori összetett, van mondanivalója, van benne humor, szarkazmus és imádtam a filmes kiutalásokat pl. a Keresztapa...

zootropolis_b1_nagy.jpg@ForumHungary

Egy csipet filmtörténet

2000-es évek nem hoztak sikereket a Disney-nek, bevételekben és díjakban is a Dreamworks és a Pixar vitte a prímet, bár utóbbit aztán szépen magukévá is tették. A 2004-es A legelő hősei bukása után a stúdió úgy döntött bezárják a klasszikus kézzel rajzolt filmek osztályát. Ezt azóta csak egyszer 2009-ben A hercegnő és a béka kedvéért oldották fel.

A Walt Disney animációs részlege elkezdett a CGI technikához nyúlni, első ilyen alkotásuk a Csodacsibe volt, ami még nem igazán lett sikeres. De 2005-ben megszületett Aranyhaj, aki 591 millió dolláros bevételt hozott a stúdiónak. Ez azonban nem olyan nagy összeg, ha hozzávesszük, hogy az elkészítése több, mint 260 milliót vitt el, és ezzel az egyik legdrágábban elkészült produkció lett.

Az utóbbi években azonban nagyon összekapták magukat, a Rontó Ralph óta sikert sikerre halmoznak, besöpörtek 2 Oscar-díjat (Jégvarázs és Hős6os), egyes vélemények szerint a Zootropolis is díjat fog nyerni a Legjobb animáció kategóriában. A számok tükrében is jól teljesítenek, hiszen a Jégvarázs és a Zootropolis is átlépte az egymilliárd dolláros bevételt.

De miről is szól a Zootropolis?

Nagyjából arról, hogy bárki vagy, bármekkora, bármit is sugall a környezeted, ha igazán kitartó vagy bárki lehetsz! Azt hiszem ez akar a film igazi mondandója is lenni... Hiszen ki hallott még olyat, hogy pici nyuszilány, Judy Hopps (eredeti hangja Ginnifer Goodwin) rendőr akar lenni... A szülei egyszerű zöldségtermesztők, nagyon féltik kicsi lányukat mindentől. Így amikor a kisnyuszi nekivág a fővárosnak, Zootropolis-nak, akkor mindenáron leakarják beszélni róla. Persze ő annál jobban akarja. Nos Hopps közrendőrt az örsön sem fogadják túl nagy lelkesedéssel, sőt a főkapitány mindössze néhány parkolási bírság kiírását engedélyezi számára.

zootopia-bonstu_125_2_5_84.jpg@ForumHungary

De ne ijedjetek meg nem ilyen béna a sztori... Sőt innentől kezd igazán érdekes lenni, hiszen feltűnik a másik kulcsfigura, Nick Wilde, a simlis rókakoma, akinek eredeti hangját Jason Bateman kölcsönzi. Véletlenek és gubancok sorozata képpen Hopps-nak és Wilde-nak össze kell fognia. Habár ez nincs ínyükre, sőt egyiküket kifejezetten a másik kényszeríti bele a helyzetbe.

zootopia-dmv_trailer.jpg@ForumHungary

A város egyébként remekül fel  van építve, szerintem visszatérünk még majd ide a későbbi években, bőven rejteget még felfedezni való helyeket a város! A polgármester, aki egy oroszlán, és a helyettese, aki egy birka a rendőrséggel karöltve dolgozik azon, hogy a városból eltűnt ragadozókat megtalálják. Eddig kevés sikerrel, pedig már minden alkalmazott ezen ügyködik. Hopps is kap egy esélyt, hogy megtaláljon egy eltűnt vidrát.

Judy Hopps, a bájos nyuszilány

Bár elsőre (és másodikra is) Judy csak egy aranyos kis nyuszinak tűnik, mégis nagy vágyai vannak. Rendőr akar lenni, mióta az eszét tudja. El is végzi az akadémiát, pedig szülei az egészet nem tartják jó ötletnek. A képzés végén a fővárosba irányítják, és ő izgatottan kezd neki új életének. Ám rögtön az első napon nehézségekbe ütközik. A rendőrfőkapitány szíve szerint semmit sem bízna rá. Így beosztja parkolási bírságok kiszabására... Így fut össze a másik főszereplővel.

Judy próbál magabiztos maradni, próbálja véghez vinni azokat a dolgokat, amikben hisz, még akkor is, ha senki más nem hisz benne. Tudja, hogy csak egy esélye van... Így mindent megtesz, hogy az egyetlen rábízott ügyet felgöngyölítse. Eközben azonban egyre nagyobb bajba kerül, ami őt magát is elbizonytalanítja: lehet, hogy tényleg nem ez az ő szakmája?! 

zootopia-180_35_356.jpg@ForumHungary

Nick Wilde, a minden hájjal megkent, simlis róka

Nick mióta az eszét tudja abból él, hogy átveri a városlakókat. Már el sem tudja képzelni, hogy másra is használhatná csavaros eszét. Pedig gyerekkorában más tervei voltak... 

Amikor összefut Hopps rendőrrel minden megváltozik, össze kell fogniuk, majd egyre nagyobb slamasztikába kerülnek. De vajon megbízhat egy kis nyusziban!? 

Izgalmas, összetett történet lesz az övék, ahol minden részlet fontos. Kifejezetten jó játék, ha elkezdjük összegyűjteni milyen filmes utalások vannak benne. Ti hányat találtatok meg? Nekem a kedvencem a Keresztapás/lagzis rész volt.

Zene

Bár nem énekelnek benne a szereplők, azért így is kapott helyet néhány dal. A film zenéjét az a Michael Giacchino szerezte, aki korábban a L'ecsó és az Agymanók dalait is komponálta. Érdekesség, hogy nem csak animációs filmeken dolgozik, hanem pl. ő készítette a legújabb Star Trek film, A mindenen túl-ban elhangzó dalokat is.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr618903258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása