A legelő hősei - Home On The Range [2004]
2013. június 05. írta: redbandita

A legelő hősei - Home On The Range [2004]

2004-ben debütált a mozikban a Disney ezúttal tehenek főszereplésével készült filmje. Abban az évben inkább csak DVD-ket jelentettek meg, folytatásokat, mint az Oroszlánkirály 3, vagy két Mickey egeres film, így arra gondolhatnánk, hogy minden erejüket, energiájukat ebbe a projektbe fektették, de sajnos nem. A legelő hősei szerintem nem az egyik legjobban sikerült Disney alkotás. Nem is igen hozta meg a cég hasonló filmjeitől elvárt sikert (sem bevételben, sem díjazásokban, sem kritikákban). De azért egyszer érdemes megkukkantani, főleg a western filmek kedvelőinek merem ajánlani, na meg persze gyerkőcöknek!

Korhatárra való tekintet nélkül megtekinthető

a_legelo_hosei.jpg

Egyébként a filmet Will Finn és John Sanford rendezte, akik tulajdonképpen sem ezelőtt, sem ezután nem igazán alkottak semmi maradandót. Mondjuk Finn rendezőként jegyzi az Irány Eldorádó című Dreamworks animációt, de azt sem nevezném a stúdió legjobb alkotásának...

Pedig az az érdekes, hogy maga a sztori még akár felnőtteknek is érdekes lenne, de valami mégis hiányzik belőle. Nem is tudom, hogy pontosan mi, mert a megszokott Disney dalok elhangzanak, vannak aranyos, vicces és idegesítő karakterek, habár ez utóbbiból talán túl sok is, míg viccesből talán jóval kevesebb és hát poén is csak elszórva található.

Szekeres Adrienn - Lesz e napsugár egyszer még

(További Disney slágerek a Popkult Youtube csatornáján)

A történet helyszíne egy képzeletbeli vidék, ahol is egy Girnyó nevű kapzsi, nagydarab, vörös hajú, nagy bajuszú gazember éppen azon munkálkodik, hogy megkaparintsa környék összes földterületét.

 

(További Disney slágerek a Popkult Youtube csatornáján)

 

 

De nemcsak az éppen eladóakat, hanem a létező összeset. Azt pedig, hogy a gazdák eladják a birtokokat, úgy éri el, hogy teljesen csődbe viszi a farmokat.

Home-On-The-Range.jpg

Jelenleg éppen a Patch of Heaven (Szeletke Paradicsom) tehenészetet fenyegeti veszély és a kedves, idős tulajdonos hölgy, Pearl nem igazán tud tenni semmit, a bank elakarja kobozni a területet. Ám akadnak, akik nem szívesen néznék végig, hogyan teszik tönkre idilli életüket.

 

(További Disney slágerek a Popkult Youtube csatornáján)

 

A "Paradicsomba" éppen egy új tehén érkezik, aki hasonló okok miatt veszítette el az otthonát, mint oly sok állat mostanában, ám elhatározza, hogy most máshogy alakulnak majd a dolgok és bármi kerüljön ezt a farmot megmenti! Segítője is akad két másik tehén személyében, akik mindketten ritka idegesítő példányok, és számomra kevéssé szerethetőek is. Ti hogy vagytok vele?

a_legelo_hosei_03_nagy.jpg

A három elszánt tehén, és az időközben szintén a rosszfiúk nyomába szegődött, karatézó ámbár kissé gyagyás, de annál mókásabb csődör együtt(?) próbálják elkapni és lebuktatni Girnyó Daltont és az Aladárokat. Ez a hihetetlen állatsereglet szembeszáll a rosszfiúkkal, és az embert (illetve állatot) próbáló vadnyugati viszonyokkal: a saját bőrüket viszik a vásárra, amikor összeszövetkeznek Ricóval, a rejtélyes fejvadásszal, aki talán nem is, akinek látszik... Kiemelném Béla bácsit, a nyulat, aki szintén útközben csatlakozik a furcsa társasághoz és szerintem az egyik legviccesebb karaktere a filmnek!

Hát összességében egy szerethető, ám max egyszer-kétszer megnézhető film lett ez, ami nem igazán jellemző a Disney mesékre, hogy úgy mondjam, ebből nem igazán lett klasszikus. Ti mit gondoltok?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr725351010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása