Szexvideó - Sex Tape [2014] - Na de Marshall, mit szólna ehhez Lily??!!!
2015. március 11. írta: redbandita

Szexvideó - Sex Tape [2014] - Na de Marshall, mit szólna ehhez Lily??!!!

Idén is kiosztották a legrosszabb filmeknek járó díjakat is, így mostmár tudjuk, hogy Cameron Diaz hivatalosan is egyik legrosszabb szerepét játszotta ebben a vígjátékban. Társául pedig az Így jártam anyátokkal Marshallját kapta, azaz Jason Segel-t. Pedig annyira azért nem rossz film, egyszer megnézhető, még akár egy két poént is fel lehet fedezni benne.

Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott

szexvideo_online_teaser_16.jpg

Ahogy a címből, a plakátból is látni a főszereplőink Cameron Diaz és Jason Segel, akik egyébként korábban is dolgoztak már együtt, méghozzá a 2011-es Rossz tanárban. A rendező is ugyanaz a Jake Kasdan. Azt nem tudom ez jó vagy rossz hír, de annyi bizonyos, hogy kb ugyanarra a színvonalra is lehet számítani. Egyszer nézhető, könnyen emészthető filmecske.

szexvideo_werk_1.jpg@intercom

Eredetileg egyébként a direktori munkát Nicholas Stoller (Ötéves jegyesség, Lepattintva) végezte volna, de mivel éppen akkoriban dolgozott a Rossz szomszédságon, ezért nem tudta vállalni.

Cameron Diaz ezúttal egy két gyermekes anyukát alakít, aki szabadidejében gyereknevelési/házassági tanácsadós blogot vezet, amit éppen felakar vásárolni egy nagy cég. A gyerkőcök jó fejek, a férj kicsit lüke, de teljes mértékben elkötelezett a családja iránt. Azaz Segel ugyanazt a karaktert játssza, amit évek óta megszoktunk tőle. Kicsit talán uncsi is már...

@intercom

Egy gondjuk van csak, hogy a szexuális életük a gyereknevelés, a munka, a háztartási feladatok mellett szinte megszűnt létezni. Amikor éppen összejön, hogy kettesben legyenek, akkor sem mennek már olyan egyszerűen a dolgok, mint megismerkedésük idején.

Kitalálják, hogy készítenek egy kis házi pornót maguknak, ami laza három órásra sikerül. Másnap Annie megkéri a férjét, Jayt, hogy törölje a felvételt. Semmiképp se felejtse el! Kitalálhatjátok mi történik... Persze elfelejti, sőt a modern kütyüknek hála a felvétel megosztódik Jay korábban már elosztogatott "almás termékein". Merthogy a férfi munkahelyén sokszor kap ilyesmit (de jó neki!) és ezeket rendre családtagjainak, barátainak vagy épp a postásnak(!) adja.

Mivel nem akarják, hogy Annie anyukája, kisfiuk, a legjobb barátaik, vagy éppen a nő leendő főnöke meglássa a felvételt, őrült hajszába kezdenek, hogy mindet visszakérjék, legalább egy törlés erejéig.

@intercom

A filmben feltűnik Rob Love, mint Diaz leendő, kissé hóbortos főnöke, vagy Jack Black, mint pornóguru...

szexvideo_jelenetfoto_6.JPG@intercom

Cameron Diaz azt nyilatkozta, neki nem mentek egyszerűen a pucér, vagy szexjelenetek. Olyankor csak hárman voltak a felvételeknél: ők ketten, plusz a rendező, aki ilyen világosított is, kamerázott is, meg mindent amire szükség volt.

"Gyakorlatilag nem volt olyan nap, hogy ne kellett volna csupaszon mutatkoznom Jake (a rendező) előtt - mesélte Diaz. Egyáltalán nem mindegy, hogy kivel kerülsz ilyen intim közelségbe, még akkor sem, ha a tested a munkaeszközöd. Nem szimpla mutogatásról van szó, hanem hogy a fenekem valakinek az arcába nyomom. Sok bizalom kell hozzá.

Jason Segel inkább a jóra emlékszik: " Egy egy jelenet közben, amikor már nem bírtunk magunkkal a röhögéstől, meg kellett kérdeznem a többiektől, felfogták-e, hogy amin ennyire jól szórakozunk, azért még pénzt is kapunk. Mondjunk köszönetet amiért ez lehet a munkánk.

A premieren

@intercom

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr357209209

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása