ABC projektünk B betűjéhez választottam Tarantino tíz évig tökéletesített forgatókönyve alapján készült zsidó-bosszú filmjét. (Az A betűs filmemet itt olvashatjátok.) Második világháborús karikatúra filmnek is nevezhetjük, vérből, abszurditásból, zsenialitásból nincs hiány – hozza az elvártat, de ugye már látta mindenki?! :)

Szóval Tarantino fogott egy történelmi sztorit, jól kiforgatta, és csinált egy szaftos kis háború filmet, amely bármennyire is elrugaszkodik a valóságtól, azért valódi képet fest a háborúról, bátorságról és bosszúvágyról, amellyel egy olyan tükröt tart elénk, amibe félünk is belenézni. Itt mindenki gyilkos: a tisztek, a mozigépész, a színésznő, a kocsmáros, az áldozat, senkit sem ment fel az eszme, aminek nevében öldököl, mégis tocsog az egész az iróniában. Tarantino specialitása, hogy olyan filmet készít, amin, ha nevetünk, ellentmond ugyan a moralitásunknak, de mégis megtesszük… Kevesen mernének a holokauszt- témához így hozzányúlni, az biztos, de rendezőnk ugye szereti a tabukat.

Amiben eltér a többi filmjétől, bár itt is folyik a vér rendesen, a fejezetek itt is megvannak, mégis nagyon fontos szerepet kapnak a párbeszédek, monológok is. Szavaival legalább úgy pofon csap minket, mint a látvánnyal. Néha nem tudni, hogy a szemünket vagy a fülünket takargassuk.

A történet két szálon indul el, és persze a végére összemossa őket a vér meg minden.  Franciaországban járunk, ahol Shosanna (Mélanie Laurent) őrült bosszút tervez a nácik ellen, akik kiirtották családját, élükön Hans Landa-val (Christoph Waltz). Mindezt az általa üzemeltetett moziban tervezi véghez vinni.

Kino hadművelet.

A másik szál a Raine hadnagy (Brad Pitt) által vezetett kommandócsapat, akik Amerikából érkeztek ide, hogy nácikat gyilkolásszanak. Szóval valahogy így kezdődik az öldöklés, a fordított holokauszt filmünk, amit Brad Pitt monológja nyit meg nekünk – ezt kár oda is tehetjük Samuel L. Jackson ponyvaregényes jelenete mellé a polcra, de azért ne feledjük el az olasz beszédét sem.

A karakterek természetesen hozzák az elvártat, de a legmeglepőbb, ahogy Christoph Waltz lejátssza a vászonról Brad Pittet. Tarantino azóta dolgozott vele együtt ugye a Django elszabadulban is. Itt a hiperintelligens, modoros, szupernáci szerepében tiszteleg, kiszagolja a zsidókat, mint zombi az agyvelőt, s olyan feszültség övezi körül, ahol csak megjelenik, hogy csoda, hogy nem b@ssza le a biztosítékot filmnézés közben.  Shosanna-ról, a mozis zsidó lányról, eleinte azt hihetjük, hogy egy sanyarú sorsú összetört gyermeki lélek, ám hamar kiderül, hogy a bosszúvágya egy hidegvérű, náciirtó, öngyilkos merénylővé változtatta.

A Hitchcockra hajazó suspense technikával, pedig tövig rághatjuk a körmeinket, hiszen mi folyamatosan tudunk mindent, amit a szereplők nem, és végig azon megy a para, hogy ki mikor tudja meg, hogy ki kicsoda a játékban. Legalább 4 nyelven kapjuk az arcunkba a sztorit, s hiába ismerjük fel ezer közül is Tarantino stílusjegyeit, mégis mindig meglep minket, ahogy ezzel a filmmel is tette.

Azért nem spoilerezek, hátha akad, aki még nem látta, legyen elég ennyi: meg is kapta mindenki, ami neki jár, Christoph Waltz például BAFTA díjat, Golden Globe-ot, és Oscart is.