Tanmese a jó és a gonosz harcáról
Szóval elkezdtük ezt az ABC projektet, miszerint minden héten egy betűt felgöngyölítve filmekről és könyvekről írunk. Mivel sok olyan film van az életemben, amit már régebben láttam, de valamiért nem írtam még róla, mindig kimaradt, halogattam, stb. tudjuk, ugye hogy megy ez, ezért ez egy jó alkalom pótolni ezeket :)
Ádám almái egy régi kedvencem, szerintem 3-4-szer már biztosan láttam, és bármikor újranézném. Aki látta, tudja, miről beszélek, aki nem, az sürgősen…
Szóval van itt nekünk néhány, átlagosnak egyáltalán nem mondható, de inkább kifejezetten fura figuránk, akik a kis közösségükben tengetik napjaikat. Valahol ott csöppenünk bele a sztoriba, amikor a neonáci Adamot közmunkára ítélik, és Iván a tisztaszívű, jóságos pap felügyelete alá kerül. Az elkövetkezendő 12 hétre Adam némi cinizmussal az almáspite elkészítését tűzi ki célul, így fő feladata az almafa „karbantartása” lesz.
Így teljesedik be a kis kommunájuk, ami inkább emlékeztet egy bolondokházára: Adam (Ulrich Thomsen), az említett neonáci, akinek kőszívű realizmusa próbálja a többieket mindenáron visszarántani a valóságba. Ott van vele az alkoholista kleptomániás, szabad idejében nőket megerőszakoló Gunnar (Nicolas Bro), a nimfomániásés szintén alkoholista Sarah (Paprika Steen), a benzinkút-rablások miatt idekerült, rendkívül választékosan káromkodó iszlám bevándorló Khalid (Ali Kazim), és persze Ivan (Mads Mikkelsen), a lelkész, akit elég nehéz félmondatban jellemezni: mondjuk azt, hogy a hitében megrendíthetetlen, örök optimista. És ők így együtt, kézen fogva keresik a választ az élet nagy kérdéseire.
Már a film első részében rádöbbenünk, hogy a társaság legnormálisabb tagja Adam. A neonáci, aki Jézust Hitlerre cseréli a szoba falán. Igen, elég sok tabut megdönt a film. Provokáló.
Ivanról hamar kiderül, hogy optimizmusa és hite rég túllépte az irracionális határról alkotott társadalmi normákat, mondhatni az egész élete önmaga számára kitalált hazugságokon alapul, ám környezete nem képes szembesíti ezzel, egészen Adam érkezéséig. Elkezdődik közöttük a „harc”, racionalitás vs. hit. Hisz minden erről szól, kérdés, ki meddig megy el.
Időközben Adam almafáját különböző támadások érik: kukacok, madarak támadják, villám sújtja. S miközben Ivan az ördögöt hibáztatja mindezért, Adam mindenáron vissza akarja rántani az általa vélt valóságba Ivant: szerinte Isten utálja őt, és ő tesz neki keresztbe mindig. Az ördögnek ehhez semmi köze.
S lassan közelednek egymáshoz, majd mindketten megtörnek. Egy röpke pillanatig helyet is cserélnek a vélt valóság és az illúzió mezején. Spoilerezni nem akarok, aki nem látta nézze meg, aki látta, tudja milyen váratlan és szélsőséges fordulatok következnek, annyit elárulhatok: az almáspite kalandosan, de elkészül. A hihetetlen szó persze teljesen új értelmet nyer a film után, szinte meg is szűnik létezni.
Különös film ez. Groteszk. Ámulatból esünk csodálatba, s borzadunk el még abban a pillanatban. Végül megnyugodhatunk. ? Elgondolkodtat az biztos, elnagyolt karakterei olyan érzéseket keltenek bennünk, amiket talán még sosem éreztünk, nevethetünk, vagy sírhatunk, attól függően, hogy a realizmust vagy hitet választjuk. Valójában erről szól az életünk: meddig tart a hitünk? Hol az abnormális határa? Észrevesszük a fájdalmat, vagy inkább szemet hunyunk felette? Valóban boldog a tudatlanság? Hiszünk a gonoszban? Ellen tudunk állni neki? Egyáltalán ellen akarunk állni? Mikor nyitjuk ki a szemünket és vesszük észre, hogy mi folyik körülöttünk?
Vígjátéknak nem mondanám. Igazából mások borzasztóan abszurd nyomorán nevethetünk, de közben remélhetőleg felnyílik a szemünk. Olyan karakterfejlődéseket láthatunk, amit nagyon kevés film tudott eddig felmutatni, köszönet érte Anders Thomas Jensen-nek.
Vala Úz földén egy ember, a kinek Jób vala a neve. Ez az ember feddhetetlen, igaz, istenfélő vala és bűn-gyűlölő.
Születék pedig néki hét fia és három leánya.
És vala az ő marhája: hétezer juh, háromezer teve és ötszáz igabarom és ötszáz szamár; cselédje is igen sok vala, és ez a férfiú nagyobb vala keletnek minden fiánál.
Eljártak vala pedig az ő fiai egymáshoz és vendégséget szerzének otthon, kiki a maga napján. Elküldtek és meghívták vala az ő három hugokat is, hogy együtt egyenek és igyanak velök.
Mikor pedig a vendégség napjai sorra lejártak vala, elkülde értök Jób és megszentelé őket, és jóreggel felserkene és áldozik vala égőáldozattal mindnyájuk száma szerint; mert ezt mondja vala Jób: Hátha vétkeztek az én fiaim és gonoszt gondoltak az Isten ellen az ő szivökben! Így cselekedik vala Jób minden napon.
Lőn pedig egy napon hogy eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr előtt; és eljöve a Sátán is közöttök.
És monda az Úr a Sátánnak: Honnét jösz? És felele a Sátán az Úrnak és monda: Körülkerültem és át meg át jártam a földet.
És monda az Úr a Sátánnak: Észrevetted-é az én szolgámat, Jóbot? Bizony nincs hozzá hasonló a földön: feddhetetlen, igaz, istenfélő, és bűngyűlölő.
Felele pedig az Úrnak a Sátán, és monda: Avagy ok nélkül féli-é Jób az Istent?
Nem te vetted-é körül őt magát, házát és mindenét, a mije van? Keze munkáját megáldottad, marhája igen elszaporodott e földön.
De bocsássad csak rá a te kezedet, verd meg mindazt, a mi az övé, avagy nem átkoz-é meg szemtől-szembe téged?!
Az Úr pedig monda a Sátánnak: Ímé, mindazt, a mije van, kezedbe adom; csak ő magára ne nyujtsd ki kezedet. És kiméne a Sátán az Úr elől.
