Pán Péter - Peter Pan [1953]
2013. június 07. írta: redbandita

Pán Péter - Peter Pan [1953]

Walt Disney tizennegyedik egész estés (a mi listánkon azért a nyolcadik, mert a Magyarországon forgalomba nem kerülő meséket nem soroltuk fel) filmje egy fiúról és egy lányról szól, de nem úgy, mint mondjuk a Hamupipőkében, vagy a Hófehérkében. Wendy és a testvérei is bálványozzák a mindenki által ismert és kedvelt, de vajon létező(?) zöld ruhás repkedő fiút. Mígnem egy éjjel, Wendy felnőtté válása előtti éjszaka a fiú eljön a három gyerkőchöz és magával viszi őket Sohaországba. De persze ez nem mindenkinek ínyére való! Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de az én kedvenc figurám ebben a sztoriban, a kis tündér, Csingiling, aki azóta több egész estés filmet (legutóbb tavaly) is kapott, habár ezekben már semmilyen utalás sincs erre az 1953-as sztorira.

Korhatárra való tekintet nélkül megtekinthető

peterpan.jpg

Ki ne hallott volna már Pán Péterről, a repülő kisfiúról, aki nem akar felnőni? De mégis talán érdemes pár sorban leírni miről is szól ez a mese.. Wendy Londonban él a mamájával, a papájával és két öccsével, Johnnal és Michaellel.Mindannyian hisznek a mesékben és száz százalékra tudni vélik, hogy Pán Péter, Hook kapitány, az indiánok, Seholország nagyon is létező dolgok. De vajon azok-e vagy csak a gyermeki képzelőerő vívmányai?

5522_3.jpg

A lényeg az, hogy mesés kalandok egész sora veszi kezdetét, amikor Pán Péter meglátogatja a három kis lurkót, de nem egyedül, hanem hű barátjával, Csingilingel, a komisz, pimasz és talán egy picit rosszcsont tündérrel.

(További Disney slágerek a Popkult Youtube csatornáján)

Bár Csingilingnek egyáltalán nem tetszik Wendy, sem Péter és Wendy kibontakozó jó viszonya, mégis egy csipetnyi tündérpor segítségével a testvérek megtanulnak repülni és együtt mennek el Sohaországba, ahol a gyerekek soha nem nônek fel és ahol bármi megtörténhet...

tumblr_lk7511omRf1qi1xrso1_1280.jpg

De itt sem teljesen veszélytelen az élet, leginkább Hook kapitánynak köszönhetően, aki mindenáron revansot akar venni Péteren, mert úgy véli az ő hibája, hogy a kapitány kezét leharapta egy krokodil.

Wendy, az öccsei és a szigeten élő gyerekek segítenek Pán Péternek, hogy legyőzze a félelmetes és gonosz Hook kapitányt, aki most éppen a szigeten élő indián törzsfőnök lányát, Tigrisliliomot ejtett foglyul, hogy ezzel csalja tőrbe Pétert.

 

1352915691.png

A Pán Pétert vagy eredeti címén Peter Pan három rendező jegyzi: Clyde Geronimi, Wilifred Jackson és Hamilton Luske, akik együtt már számos Disney filmen dolgoztak, mint pl. a 101 kiskutya, a Hamupipőke, a Susi és Tekergő, vagy a Csipkerózsika.

Na de ki is Pán Péter vagy Peter Pan?

Pán Péter J. M. Barrie skót regény- és drámaíró műveinek visszatérő szereplője; egy csintalan fiú, aki tud repülni, soha nem nő fel, örök gyermekkorát pedig Sohaország szigetén tölti az Elveszett Fiúk vezetőjeként. Kalandjai során sellőkkel, indiánokkal, tündérekkel és kalózokkal találkozik, és néha olyan gyerekekkel is, akik Sohaországon kívülről érkeztek.

(További Disney slágerek a Popkult Youtube csatornáján)

Pán Péter először 1902-ben tűnt fel Barrie A kis fehér madár című felnőtteknek szóló regényében. Legismertebb kalandját az 1904. december 27-én bemutatott Pán Péter, avagy a fiú, aki sosem nő fel című színdarab dolgozta fel. 1911-ben a színmű alapján megszületett a Péter és Wendy című regény.

A soha fel nem növő fiú karakterének alapjául J. M. Barrie bátyja szolgált, aki egy nappal a 14. születésnapja előtt egy korcsolyabalesetben életét vesztette, és így édesanyja emlékeiben örökké gyerek maradt.

Egyes feldolgozásokban, és a Disney 1953-as rajzfilmjében Péter önző és beképzelt. Ezen felül nagyon szigorúan ítél, például fafejűeknek nevezi az Elveszett Fiúkat, amikor pedig a Darling gyerekek haza akarnak mennu, dühös lesz rájuk, mert azt hiszi, fel akarnak nőni. Mindezek ellenére Péternek nagyon erős igazságérzete van, és mindig segít a bajba jutottaknak. (Wikipedia)

Ezután a rajzfilm után Walt Disney tovább használta a karaktert, találkozhatunk vele többek között a Visszatérés Sohaországba című rajzfilmben, a Disney vidámparkokban, valamint videojátékokban.

Öltözéke

A Disney filmekben Péter ruháját úgy tervezték, hogy könnyebb legyen animálni. Rövid ujjú zöld felsőt visel harisnyával, és pirostollas sapkával. Hegyes, manó-szerű füle és vörös haja van.

A 2003-as Pán Péter című filmben Jeremy Sumpter játssza a főszereplőt, akinek kékeszöld szeme és szőke haja van. Ruhája levelekből és szőlőindákból áll. A Hookban az őt alakító Robin Williamsnek sötétbarna haja van, ami fiatalkori emlékeiben még világos. Öltözéke nagyban hasonlít a Disney által kitalálthoz.

Hány éves Péter?

Péter életkora a különböző feldolgozásokban eltérő. A kis fehér madárban való legelső megjelenésekor mindössze egyhetes. Bár a későbbi művekben Barrie nem említi, de a különböző leírásokból nyilvánvaló, hogy évekkel idősebb lett. A könyv szerint már megvan az összes tejfoga, a Kensington Parkban felállított szobra modelljéül pedig Barrie a hatéves Michael Llewelyn Davies-t választotta. A korai illusztrációk is hasonló korú, vagy néhány évvel idősebb fiúként ábrázolják. A Disney 1953-as és 2002-es feldolgozásában Péter a kései gyermekéveiben jár, nagyjából 10 és 13 év között. (Az 1953-as rajzfilmben a karakter hangját adó Bobby Driscoll 15 éves volt). A 2003-as filmben Jeremy Sumpter 13 évesen kezdte el a forgatást, a végére pedig 14 lett, és közben több mint tíz centit nőtt. A Hook című filmben Péter elhagyta Sohaországot és feladta örök fiatalságát. Régi emlékeit visszaidézve feltűnik, hogy a felnőtté válás Sohaországban sem áll meg teljesen, legalábbis tizenéves korig. Egy másik lehetőség szerint Sohaországot elhagyva mindig egy kicsit idősebb lett. Mikor a záró jelenetekben Péter azt mondja Hooknak, "Úgy emlékszem, magasabb voltál", az így válaszol: "Egy tízévesnek hatalmas vagyok". A filmben a felnőtt Péter szerepét Robin Williams játssza, aki a forgatás időpontjában 40 éves volt.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr435353939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása