LOL [2012]
2013. január 25. írta: redbandita

LOL [2012]

Nemrégiben egy tejes kávé fölött próbáltuk Szilvásgombóccal Enbeet meggyőzni arról, hogy nem a mi hibánk, hogy nem láttuk Az utolsó dal című filmet, hanem a rendezőé, aki a címszerepre Hannah Montanat, azaz Miley Cyrust kérte fel. Mindketten határozottan állítottuk, hogy mi akkor sem nézzük meg egyik filmjét se, ha a fene fenét eszik is... Erre tessék... Rá pár hétre belefutottam a Lol című filmbe, és tulajdonképpen nem is volt olyan borzalmas, mint amire számítottam. Mondjuk az is igaz, hogy Mileyra egy igencsak testhez álló szerepet osztottak: egy lecsúszófélben lévő, kicsit iszákos, kicsit füves, eléggé hazudozó, kissé ribancosan viselkedő tinit kell alakítania, ami lássuk be nem áll túl távol tőle, legalábbis, ha hihetünk a róla szóló pletykáknak...

Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott.

lol.jpgBudapest Film

Mondjuk azt azért túlzás lenne állítani, hogy egy Oscar díjas alkotás, vagy egy sokszor megnézendő örökzöld, vagy egy tanulsággal bíró dráma... Inkább csak egy egyszer megnézendő, kicsit szomorkás, kicsit igazmondó film, egy viszonylag általános igazságokat felvonultató dráma(szerűség). Egy film a tinik világáról, anya és lánya közti kapcsolatról, az első szerelemről, és az internet/telefon/sms/Facebbok stb által meghatározott világról. A rendező, Lisa Azuelos nem akar nagy igazságokat kimondatni szereplőivel, csupán felakarja hívni a figyelmet a XXI. század néhány problémájára. Pl. hogy kapcsolataink/beszélgetéseink hány százalékát nem személyesen, hanem a neten (Facebook chaten, Twitter csiripben stb) vagy telefonon folytatjuk le, a tinik szinte itt élik magánéletük nagy részét.

Mit is jelent a LOL? ezt valószínűleg nem kell elmagyaráznom a 12-30 év közöttieknek, de azért ha valaki esetéleg mégsem tudná, akkor a Wikipedia szerint: "A LOL az internetes szlengben használt kifejezés, az angol laughing out loud (magyarul hangosan felnevetni) rövidítése (egy másik értelmezésben: lot of laugh, vagyis ~ hosszas röhögés). A számítógépes kommunikáción kívül, a szemtől szemben lévő párbeszédben is használják elsősorban a 10-20 év közöttiek." (Wikipedia)

A főszereplő, Lola, vagy ahogy a barátai hívják, Lol (Miley Cyrus) egy tipikusnak mondható kamasz lány, aki titkolózik anyja elől, aki szanaszét dobálja a ruháit a szobában, aki szeret bulizni, aki szerelmes, és aki életében először csalódik egy fiúban, aki most készül elveszíteni a szüzességét, és akit kb. minden más jobban érdekel, mint a tanulás...

A másik főszereplő, Lola édesanyja, Anne (Demi Moore), aki még mindig elképesztően gyönyörű. Ő is titkolózik a lánya előtt pl. nem árulja el neki kivel folytat titkos szerelmi affért, aki néha füvet szív a barátaival és aki nagyon félti tini korú lányát....

LOL_04319.jpgBudapest Film

Az események igazából két fronton zajlanak és csak néha keresztezik egymást. Lola a barátaival tölti legtöbb idejét, a suliban is, és otthon is, amikor hazaérve velük chatel, vagy smsezik. Új tanév kezdődik, amit Lola rögtön egy szakítással indít, és az exével nincs is túl jó viszonya. Barátnői mellette állnak és a legjobb barátja, Kyle (Douglas Booth) is próbálja jobb kedvre deríteni, ami odáig fajul, hogy szépen egymásba habarodnak. De vajon származhat e jó abból, ha valaki beleszeret a legjobb barátjába? Aki történetesen éppen most kezdi építgetni zenei karrierjét is. A fiatalok már majdnem egymásba gabalyodnak, és valljuk be tényleg elég aranyosak együtt, ám az események nem várt fordulatot vesznek, és Lola megint csalódik...

LOL_11650.jpgBudapest Film

A másik "színtéren" Anne próbál boldogulni, mint frissen elvált nő, mint egyedülálló anya. A szerelem az ő életében is jelen van, méghozzá volt férje személyében, és neki is csalódnia kell. Ismét. De aztán a szerelem betoppan az életébe, szinte teljesen váratlanul.

Anya és lánya nagyon nehezen jönnek ki egymással, sokszor hajba kapnak, egyik vitájuk pedig addig fajul, hogy Lola úgy dönt édesapjához költözik. Ám ez nem tart soká, mert a távolság újra összehozza anyát és lányát.

LOL_05208.jpgBudapest Film

Lola barátaival Párizsba utazik, erről a városról pedig tudjuk, hogy ami Párizsban történik, az Párizsban is marad, nem igaz? De mi lesz, amikor hazaérnek? A film egyébként egy remake, 2008-ban Liza Azuelos egyszer már elkészítette ugyanilyen címmel, bár magyarul még hozzátették a Zűrös kamaszokat is. Akkor az anyát Sophie Marceau játszotta.

LOL_12492.jpgBudapest Film

Azt nem tudom, hogy kinek merjem jó szívvel ajánlani ezt a filmet... Talán Demi Moore, vagy Miley rajongóinak??? Azt még meg kell jegyeznem, hogy a filmben szerepel a Twilight egyik sztárja, Alice Cullen azaz Ashley Greene, de olyan szinten máshogy néz ki, hogy nekem elég sok időbe telt beazonosítani. Ti rájöttetek? Ashley a szintén Ashleynek nevezett lányt alakítja, "a Cetlit, aki mindenkire rátapad".

LOL_07329.jpgBudapest Film

Azt még megjegyezném, hogy a filmben a legértékelhetőbb dolog, a filmzene :P

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr525041173

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása