Claudia Gray - Hourglass - Homokóra (Evermore 3)
2012. szeptember 20. írta: redbandita

Claudia Gray - Hourglass - Homokóra (Evermore 3)

Bianca és Lucas már egy ideje szökésben vannak, hiszen az Evernight-ot eléggé furcsa körülmények között hagyták ott. Jelenleg még Lucas hááát családjánál(?) a Fekete Keresztnél állomásoznak, de a terv az, hogy lelépnek mielőtt fény derül Bianca kis titkára. Ám a hazug ember előbb utolérik... hogy egy nagy közhellyel éljek, úgy látszik ez igaz a félig ember félig vámpír lényekre is. Ismét szökniük kell, de most még nagyobb veszély les rájuk, mint eddig bármikor. A könyv nagyon furcsán zárul, nem várt fordulatokat vesznek az események, még engem is meg tudott lepni az író, pedig az nem semmi :) Már nagyon várom, hogy elolvashassam az Afterlife-ot, amit már szépen be is spájzoltam, hogy mielőbb megtudhassam, hogyan folytatódik a történet.

8404.jpg

Amikor az első kötetben megismertük Biancát, aki éppen akkor kezdett egy új iskolába járni, az Evernight-ba, akkor én még nem sejtettem, hogy mostanra milyen messzire jut majd onnan. Ahogy az már lenni szokott Bianca is szeretne átlagos tini lenni, ám ez elég nehéz, mivel szülei vámpírok és éppen most válik egy olyan iskola tanulójává, ahol minden második tanuló, vámpír. Na ennyit az átlagosságról... de a helyzet tovább bonyolódik, amikor az is kiderül, hogy Biancának még a lidércekhez is köze van. Bianca még ekkoriban ismeri meg álmai pasiját is, Lucast, ám a srácról kiderül, hogy a Fekete Kereszt tagja, akiknek az a céljuk, hogy a létező összes vámpírt levadásszák. Amikor fény derül Lucas hátterére, akkor el kell menekülnie az Evernightból, hátrahagyva Biancát is.

A második részben Bianca egy Evernight-os sráchoz, Balthazarhoz kerül közel, ám így is sikerül bajba jutnia. A vámpír fiú testvére, az teljesen gyagyás Charity jelent veszélyforrást, ami végül (a Fekete Kereszt segítségével) odáig fajul, hogy az Evernight szinte porig ég. Bianca megtudja, hogy a lidércek elakarják őt rabolni, igényt tartanak rá, mert a szüleivel egyezséget kötöttek még a lány világra jötte előtt. Bianca annyira kiakad a szüleire, hogy Lucassal és a Fekete Kereszttel tart.

Na most, hogy nagy vonalakban átismételtük a történteket, eljutottunk a harmadik részig. Bianca és Lucas még mindig a Keresztet szolgálja és mivel nem tudják hogyan lépjenek meg, így kénytelenek részt venni a vámpírok utáni vadászatban. Eközben meg kell oldaniuk, hogy Bianca ne haljon éhen és hogy semmiképp se bukjon le. Bianca butasága miatt a vámpírok, élükön az Evernight igazgatónőjével rátámadnak a Fekete Kereszt főhadiszállására és sok embert megölnek. A "sereg" azonban ejt egy túszt, méghozzá egy Bianca-hoz közelálló személyt. A baj egyre nagyobb és ez tetőzik is, amikor Bianca igazi énje két ember tudomására jut. Az egyik elárulja a lányt, aki így (Lucassal egyetemben) fogságba kerül, és ez még a legjobb dolog számára...

A fiatal szerelmeseknek sikerül megszökni és megpróbálnak új életet kezdeni, ami nem könnyű pénz, lakhely, munka nélkül. Szerencsére jó barátjuk kisegíti őket és munkát is találnak, ám Bianca egyre rosszabbul van. Fizikailag. Már nem kívánja a vért, mondhatni halvány árnyéka önmagának.

De vajon megtörténhet e egy főleg fiataloknak szóló regényben, hogy meghal a főszereplő!? Nyilván nem fogom elárulni a választ, de higgyétek el, hogy az utolsó pár fejezet már olyan, hogy alig lehet letenni és előre szólok, hogy érdemes egyből beszerezni a negyedik kötetet, az Afterlife-ot, mert az írónő nem tesz pontot a sztori végére. Sőőőt!

Összefoglalva azt tudom mondani, hogy akinek tetszettek az előző kötetek, annak ez is fog. Igazából nekem eddig ez a rész tetszett a legjobban, ami érdekes, hiszen a könyvsorozatoknál jellemző, hogy inkább ellaposodnak, mintsem egyre izgalmasabbá válnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr334790126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása