Claudia Gray - Evernight - Örökéj
2011. április 16. írta: redbandita

Claudia Gray - Evernight - Örökéj

Ismét egy Vörös Pöttyös könyv, és megint egy történet  a vámpírszerelemről. Ám ezúttal a női főszereplő a vámpír, kissé túlzás Biancara a nő szót használni, mivel még csak gimnazista. Szóval egy fiatal lány új iskolában kezdi a tanévet, és már az első napon belefut (szó szerint) Lucasba. Izgalmas és nagyon szép történet arról, hogy mi mindenre képesek vagyunk, ha igazán szeretünk valakit.

Kicsit túlzóan nevezhetném az Örökéjt, azaz az Evermore sorozat első kötetét egy modernkori Rómeó és Júliának is. Ha olvastad a könyvet akkor már valószínűleg tudod mire gondolok, ha nem akkor a cikk végére rájössz majd.

Bianca nem akar ebbe a bentlakásos suliba járni, szerette a régi iskoláját. Ám nincs sok választása, hiszen szülei itt kaptak állást, így ő sem járhat egy másik városban iskolába. De Biancának van egy terve, meg akar szökni ebből a középkori kastélyból, ahol minden olyan félelmetes és rideg. Az első tanítási nap előtti hajnalon útnak is indul, az erdőben azonban megijed valamitől és futásnak ered. Ekkor ismeri meg Lucast. Beszélgetni kezdenek és Bianca úgy érzi, ha ez a fiú is idejár akkor talán mégis érdemes lenne tenni egy próbát, ezért marad.

Nem érzi azonban jól magát, nem érzi úgy, hogy idevaló lenne. Itt mindenki tökéletes: gyönyörű bőr (sehol egy-egy tinikre jellemző pattanás), csillogó haj, izmos vagy karcsú alak. Mindenkire ez a leírás jellemző, vagy legalábbis a diáksereg nagy részére. A tanárok szigorúak, a menő srácok pedig semmibe veszik a lúzereket. Ráadásul furcsa dolgokra lesz figyelmes Bianca.

Miközben telnek a napok egyre inkább rájövünk, hogy sem Biancával, sem a tökéletes tanulókkal nem stimmel valami. A tapasztalt vámpírkönyvek olvasói egykét fejezet után rájönnek arra, ami csak jóval később lesz kimondva: Bianca vámpír, és a tanulók nagy része is az. Ez egy vámpírakadémia, és a halandókat csakis azért engedik idejárni, hogy fedezzék a kilétüket a vámpírokra vadászó társaság elől.

Szigorúak a szabályok: nem szabad bántani a halandókat, nem szabad elmondani nekik az igazat, és még csak véletlenül sem szabad kiejteni előttük a vámpír szót. De ahogy az már lenni szokott nem mindenki tiszteli a szabályokat...
Bianca és Lucas egyre több időt töltenek együtt, aztán pedig egymásba szeretnek, és egy este a lány sem tud uralkodni magán. Nagyon úgy fest, hogy a fiatal szerelmesek nem maradhatnak együtt hiszen nem egy "kasztból" származnak. Lucas egy törékeny halandó, Bianca pedig vámpír. Ám ekkor váratlan fordulat következik be, és már semmi sem az, aminek látszik. A kalandok csak ekkor kezdődnek, az események felgyorsulnak.

Annyit még el kell árulnom, hogy a könyv befejezése elég furcsa, mondhatni félbeszakad a történet, egyértelműen azt akarta az író, hogy minél előbb kezünkbe akarjuk venni a második kötetet, azaz a Stargazert. Nálam bejött ez a taktika.
Nagyon izgalmas, romantikus, de nem nyálas történet két fiatalról, akiknek nem szabad(na) együtt lenniük, de ők nem tudnak ellenállni egymásnak, ami akár az életükbe is kerülhet. Mindenkinek csak ajánlani tudom!


 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr142827948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása