Közel 20 éve mégis, máig a vámpírfilmek egyik alapvető eposza. Anne Rice regénye alapján készült és olyan színészek szerepeltek benne, mint Tom Cruise, Brad Pitt, Antonio Banderas, Christian Slater vagy Kirsten Dunst. Ugyanúgy, mint a Van Helsingben vagy az Underworld-filmekben, a vámpírok itt nem csillognak a napfényben, nem hősszerelmesek, szóval nem hasonlítanak (a legkisebb mértékben sem) Edward Cullen-re. Szerencsére.

Kicsit már rosszul érzem attól magam, hogy mindig szerencsétlen Cullen fiún köszörülöm a nyelvem, ez akár kétszínűségnek is tűnhet, hiszen magam is megnéztem a Twilight-filmeket. De azért is indítottam cikksorozatot a vámpírfilmekről, hogy mindenkit (aki olvassa) emlékeztessek rá, hogy a Meyer által elképzelt világ is nagyon szép, csak éppen semmi köze a vámpírkultuszhoz. A vámpír téma nem azért népszerű a szórakoztató irodalomban, a filmvilágban, mert csöpögős hősszerelmeseket mintáz meg. Nem. A vámpírok a sötét oldalon állnak, és csak az utóbbi években lett divat ennek ellenkezőjét állítani. 

Nem tudom, hogy rossz-e vagy jó ez a fajta ábrázolás mód. Mégis megvan a magam véleménye, én úgy gondolom, hogy a vámpírokról nézni egy filmet, vagy olvasni egy könyvet, akkor jó, ha miközben ezt tesszük a hideg futkos a gerincünkön. A könyvből vagy a képernyőről néha felemeljük a tekintetünket és szétnézünk a félhomályos szobánkban. Csak így van értelme ezeknek az alkotásnak, ezért nem értek egyet a  Twilight által kialakított "kedves vámpír" ábrázolással. Ezért gondolom azt, hogy míg 10-20 év múlva az Interjú a vámpírral, ugyanolyan ismert lesz, mint ma, addig a Twilightról már sokan azt sem fogják tudni, hogy micsoda...

Na jól van leszállok mostmár szegény Cullen család bántalmazásáról, és inkább nézzük meg miért is lehet egy vámpír filmből olyan klasszikus, mint ebből az alkotásból...

Sokan kutatják annak az okát, hogy vajon miért ilyen népszerű a vámpírok élete. A kutatók arra jutottak, hogy minket halandó embereket, az öröklét kérdése érdekel leginkább és ezért szeretjük a vámpírtörténeteket. Lehet, hogy van benne igazság, ám ez a film, éppen azt mutatja be, hogy a vámpír élete sem fenékig tejfel. Gyilkolnia kell az életben maradásért.

A történet elején ismerjük meg Louist, aki egy újságírónak (Christian Slater) szeretné elmesélni, milyen élete van valójában egy vámpírnak. A vérszívók, mint oly sok filmben, könyvben, itt is az emberek elől rejtve élnek. Persze keringenek pletykák vámpírtámadásokról, de azzal, hogy egy igazi vámpírral készülne egy interjú, mindenre fény derülhetne. Az újságíró nevét pedig örökre megjegyeznék. Louis, akit Brad Pitt játszik 200 éves, így bőven van mit mesélnie. A történetet emberi emlékeivel kezdi.

Louis nemrég veszítette el feleségét és gyermekét, rendkívül magányosan él, New Orleans-i birtokán. Felfigyel rá a "helyi" vámpír, Lestat (Tom Cruise), aki rettentően unatkozik már egyedül, szeretne maga mellé egy tanítványt. Felajánlja hát Louisnak az örök életet, a fiú nem számolva semmilyen következménnyel beleegyezik. Lestat átváltoztatja, így Louis is vérszívóvá válik, csakhamar rájön, hogy vér nélkül nem bír létezni. 

Louis nagyon utálja, mégis meg kell tennie, innia kell, méghozzá vért. Lestat készségesen hozza neki a szebbnél szebb fiatal lányokat. Egy idő után a kisváros lakói minden bátorságukat összeszedve fellázadnak a két vámpír ellen és felgyújtják a házukat. Lestat és Louis ekkor úgy döntenek, hogy ideje más városba költözni. Párizsba mennek.

Itt kis családjuk kibővül egy 12 éves kislánnyal, Claudiával (Kirsten Dunst). Őt is Lestat teszi vérszívóvá és Louisnak ez egyáltalán nem tetszik. Fogalma sincs, hogy egy ilyen törékeny kislány, hogy tudna megbirkózni az ölés, a vérivás borzalmaival. Ám Claudia elég gyorsan belejön, sőt, hamarosan már alig bírják féken tartani.

Az biztos, hogy számos nem várt fordulatot tartalmaz a film, eléggé figyelni kell ahhoz, hogy ne veszítsük el a fonalat. De én azt mondom, hogy megéri megnézni, mert ez a film (vagyis inkább Rice regénye) volt az első, amely azt mutatta be, hogy a vámpír is ember, vagy legalábbis van benne valami emberi... Ez a film egy örök klasszikus!