Az Életrevalók amerikai változata legyőzte az Aquamant
2019. január 14. írta: redbandita

Az Életrevalók amerikai változata legyőzte az Aquamant

Az Életrevalók alapján készült amerikai film, a The Upside 19,5 millió dolláros (5,4 milliárd forint) jegyárbevételével legyőzte az Aquamant, a tengeri szuperhősről szóló filmet az észak-amerikai mozis hétvégén - írta iparági becslésekre hivatkozva a Variety.com.

aquaman_jelenetfoto_2.jpeg

Nagy meglepetést szerzett a Kevint Hart és Bryan Cranston főszereplésével forgatott The Upside, mely a nyitó hétvégi jegyeladásokkal a várakozásokat kétszeresen is felülmúlta. A film az STX filmstúdió első olyan produkciója, amely megnyerte a bemutató hétvégét és a Rossz anyák után a második legnagyobb nyitó bevételt érte el a cég filmjei közül.

A The Upside egy világsikert aratott francia film, a 2011-es Életrevalók alapján készült, azonban rögös út vezetett addig, amíg a nagyközönség is megismerhette. A bénulás miatt kerekesszékbe kényszerült milliárdos és a segítségére felvett börtönviselt fekete férfi barátságának történetét a The Weinstein Co. terjesztette volna, miután 2017-ben a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatták.

Miután napvilágra kerültek Harvey Weinstein szexuális zaklatási ügyei, a film egy időre dobozban maradt, míg az STX és a Lantern Capital meg nem vásárolták a jogokat és Neil Burger rendezővel újra nem vágták, hogy szélesebb közönség számára is bemutatható legyen.

Az Aquaman három hétig uralta az észak-amerikai mozis toplistát, most 17 milliós hétvégéjével visszaszorult a második helyre. Globális jegyárbevétele ezzel meghaladta az egymilliárd dollárt.

A Sony kutyás mozija - Egy kutya hazatér - a toplista harmadik helyén debütált 11,3 millió dolláros jegyeladással.
 

A negyedik és ötödik helyet szintén Sony-produkciók foglalták el, a Pókember - Irány a Pókverzum újabb 9 milliót, a Végtelen útvesztő pedig 8,9 milliót keresett.

MTI

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr9914561700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása