Josh Brolin lesérült a Sicario 2. forgatásán
2018. június 27. írta: redbandita

Josh Brolin lesérült a Sicario 2. forgatásán

image012.jpgA Sicario 2. – A zsoldos (16) sztárja, Josh Brolin május végén bejelentette, hogy harmadik feleségével, egykori asszisztensével, Kathry Boyddal első gyermeküket várják, méghozzá egy kislányt. Brolin hihetetlenül boldogan mesélt arról egy interjúban, mekkora öröm volt, mikor kiderült, hogy a felesége babát vár. „Próbálkoztunk már egy ideje, de nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan megtörténik. Mindketten iszonyatosan meglepettek és boldogak voltunk.”

A színésznek első házasságából már van egy 29 éves fia, Trevor, és egy 24 éves lánya, Eden, és most 50 évesen újra apai örömök elé néz. Brolin láthatóan kicsattanó formában van, mégis aggódik, hogy ennyi idősen már nem fogja olyan könnyen emelgetni kislányát, mint tette azt húszévesen. „Az elmúlt időszak elég kemény volt, egymás után jöttek az akciófilm szerepek, amik fizikailag is leterheltek. A Sicario 2. forgatásán, az egyik jelenetben még a vállam is lesérült. Kicsit aggódom, hogy nem tudom majd dobálgatni a kislányomat. De ez van. Ezt leszámítva irtó izgatott vagyok!”

Josh Brolin mostohaanyja, Barbra Streisand is nagyon várja a kis jövevényt. „Minden nap telefonál, vagy e-mailt ír, folyton érdeklődik Kathryn hogylétéről. Sőt már névötletekkel is előállt a minap.” – mondta Brolin, aki azt is elárulta, hogy egyelőre még Babnak hívják a kislányt. „Amikor ultrahangra megy az ember a dokik a gyerkőc méretét mindig valamilyen zöldséggel hozzák összefüggésbe. Nem is értem. És mivel először még csak babszem nagyságú volt, így ráragadt a Bab név.” – mesélte nevetve a színész.

Josh Brolin és Benicio Del Toro főszereplésével a Sicario 2. – A zsoldos június 28-tól a mozikban.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr2814077139

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása