A nimfomániás/Nymphomaniac vol I.-II.
2014. április 10. írta: .loretta

A nimfomániás/Nymphomaniac vol I.-II.

Két részletben került mozikba Lars von Trier új filmje a Nimfomániás, amelyet százórányi nyersanyagból vágtak össze, neves színészekkel és profi pornósokkal forgattak. Nem csak a jól felépített marketing, hanem a rendező által már jó párszor bizonyított (Melankólia, Táncos a sötétben, Dogville, stb.) izgalmas, mondhatni beteges fantáziája miatt vártuk sokan a filmet.

Bár a mozikba került verzió nem az eredetileg megálmodott verzió, de ne gondoljuk, hogy a viasat által lebutított Szex és NEW York light-ot kapjuk, és ebben már a nyitójelenetnél meg is bizonyosodhatunk, amikor egy kisnyugdíjas boltba igyekvő lépteit Rammstein – Führe mich dalával kíséri.

18.png

a_nimfomanias_plakat_1. resz.jpg

Vertigo Media

A nimfomániáról

A hiperszexualitás, más néven erotománia vagy nimfománia nem más, mint egyfajta viselkedési zavar, kényszerbetegség. Olyan állapot, mikor valaki nem tud ellenállni egy belső kényszernek, annak ellenére, hogy az veszélyes lehet saját magára vagy másokra. Az erotománia esetében ez azt jelenti, hogy a normális körülmények között élvezetes aktus extrémitásba torkollik.

A megtévesztő marketing ellenére nem egy pornófilmet nézünk, hanem egy, a teste által irányított nő lelki vívódását követhetjük végig, melyben a szex semmi más, csak egy eszköz, amelynek végtelen és reménytelen hajhászása határozza meg a személyiségét. Az egész film alaptétele, hogy a nő jó vagy rossz ember-e, amiért a kielégülés iránti féktelen vágyát ösztönösen, mindennel szemben előre helyezi. Mindezt 8 (5+3) különböző stílusú, életszakaszú, mondanivalójú fejezeten keresztül mutatják be nekünk, és Joe (Charlotte Gainsbourg, Stacy Martin) végig egy vékony kötélen táncol, hol a sajnálat, hol a megvetés oldalára billenve.

A nimfomanias_04.jpg

Vertigo Media

Trier eközben a történetek közé fűzi a film valódi mondanivalóját. A szexet sokkal inkább kezelik tabuként a filmek, mint az erőszakot, ezért az erotika eme kényszeres viselkedészavarával és a naturalisztikus és explicit kifejezés- és ábrázolásmóddal építi fel a történetet, hogy a további tabudöntögetést szinte észrevétlenül mellékelje nekünk. A niggerezés és a szólásszabadság ellentéte, a látens pedofilok magasztalása, a magas kultúra és az ösztönösség szembeállítása is terítékre kerül, hogy az álszenteskedést és kultursznobizmust megbotránkoztatva földbe tapossa.

A fejezetek, ahogy már korábban említettem különböző életszakaszokat mutatnak be, különböző stílusban, olyannyira, hogy változik közben a képarány, az egyik fejezet fekete-fehér, más hangulatot teremtve, és a saját ítéletünket ide-oda rángatva, miközben mi megpróbáljuk eldönteni, hogy Joe jó vagy rossz ember. Mindehhez Seligman (Stellan Skarsgard) a film másik főszereplője asszisztál, aki Joe tökéletes ellentéteként, az irodalom megszállottjaként idézi nekünk mindig megfelelő időben a megfelelő ember szavait vagy tetteit, s a látszat azt mutatja, hogy megérti Joe-t, mint embert, és a jó oldalra próbál mindig visszahúzni minket is, azonban Trier tartogat a végére fordulatokat.

A nimfomanias_06.jpg

Vertigo Media

Az első öt fejezet alkotja az első filmet, de szinte értelmetlen külön filmként beszélni róla, hiszen teljesen ugyanott folytatódik a történet, és egymás nélkül értelmetlen az egész. Ami különbség, hogy az első film alapvetően a megismerésről szól: mind a fiatal Joe (Stacy Martin) életét, mind a betegségét bemutatja. A sokak kedvencévé vált 3. fejezet Uma Thurman (Mrs. H.) vendégszereplésével állítólag nem light verzió, ezt teljesen így szerette volna megmutatni a rendező.

A nimfomanias_05.jpg

Vertigo Media

A második részben már csak három fejezetet kapunk, de az alaphangulat már annál borúsabbá válik, a történetek egyre inkább eldurvulnak. Az első részben a testi örömök felfedezése, néha szinte játékká változtatott élvezethajhászás a második rész sötét árnyékában szinte könnyed matinénak tűnik. Joe, akit itt már Gainsbourg alakít végig (tökéletes választás, hisz már a megjelenése is depressziót sugároz, meg sem kell szólalnia, hogy sírni támadjon kedvem), eljut a sorsfordító pontra, amikor a hagyományos szex már nem okoz élvezetet, több kell neki. Trier felvonultatja nekünk a szexuális perverziók skáláját: szadomazo, afrika-szendvics, pedofília, homoszexualitás... S miközben mi Freud segítségével próbáljuk a lelkivilágunk békességét megőrizni az extrémitások mezején, ő csak fokozza a megbotránkoztatást, holott itt már nem kapunk másodpercenként 10 nemiszervet az arcunkba.

A nimfomanias_02.jpg

Vertigo Media

A nimfomanias_02 (1).jpg

Vertigo Media

A befejezés egyrészről érthető, másrészről kiszámítható fordulatot hoz magával, itt már egyértelműen a hatásvadászat a cél, de négy óra tömény botrány után, már szinte örülünk, hogy vége. A film közben is vannak -szerintem- erőltetett művészkedések, de azért érezhetjük az iróniát is ezek mögött.

Kinek ajánlanám? Hát az biztos, hogy nem a kocsmagageken nevelkedett pornórajongóknak, mert ez nem pornó, hanem dráma.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr885996811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SarahConnor 2014.04.11. 08:49:51

Abszolút nem tudtam értékelni ezt a filmet. Mindenből a szélsőségeket hozta el: ahol undorító, ott nagyon undorító, ahol felháborító, ott nagyon felháborító, ahol WTF, ott nagyon WTF. Ahol meg leül, ott nagyon leül. Olyan volt nézni, mintha jégen próbálnék állva maradni, mintha a lábaim minden pillanatban ki akarnának csúszni alólam. Nehéz volt, és baromi fárasztó. Sok volt benne az indokolatlan művészieskedés, és sok bennem az értetlenség is. Elolvastam persze sok okos cikket, hogy mégis mit kellene gondolnom a filmről, ha már magamtól nem jut eszembe semmi róla, de az a benyomásom, mások se tudják annyira megfogni. Vagy nem könnyen.

Agyonver, letaglóz. Fogalmam sincs, lehetséges-e még egyszer megnézni, én tuti nem akarom. A végén a csavar láttán hangosan felnevettem. És nem esett jól.

Egyvalami viszont biztos: Charlotte Gainsbourg tökéletes, remek. Olyan számomra, mint Tilda Swinton. Ez a két nő, ha megjelenik, azonnal látod, valami baj van velük, valami sötét lengi őket körül. Szereposztás: csillagos ötös, a többi számomra néma csend. Wittgenstein is megmondta: amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell :)

.loretta · http://popkult.blog.hu/ 2014.04.11. 09:43:11

@Lenina Huxley: Teljesen igazad van, amikor megnéztem, csak azt éreztem, hogy nekem most valami ártatlan Hupikék Törpikék epizódra van szükségem, mert ez túl sok volt. Pár nap kellett, hogy egyáltalán átgondoljam, mit is gondolok erről az egészről, nem egy könnyű film, és én sem szeretném még egyszer megnézni.

Alapvetően a művészfilmekben azt szeretem - az amerikai filmekkel szemben, hogy nem ad a kezünkbe egy megoldást, nem mond végítéletet, nem törekszik a lezárásra. Ránk bízza a végítéletet, és szerintem ez itt is igaz. Ahogy írtam a cikkben, a film lényege, hogy, ha körítés nélkül látnád ezt a történetet, rossz embernek gondolnád Joet, de oda teszi ellenérvelőként Seligman szavait, majd a végén ezt a felépített másik oldalt is összetöri, és végleg a nézőé a döntés, hogy Joe jó vagy rossz ember volt-e.

A vége sajnos nekem sem tetszett, de írtam, hogy érthető lezárás volt, hiszen -szerintem- az volt a célja, hogy Seligman karakterét is "bepiszkolja", és ne legyen egyértelmű mondanivalója.

Ne azért olvass cikkeket, hogy tudd, mit kell gondolnod a filmről, hanem azért, hogy esetleg mások gondolatait is megismerd. Te döntsd el, hogy számodra mit jelent, mi a tanulság, ha egyáltalán van valami.
Nekem az a tanulság, hogy valóban bele vagyunk kényszerítve egy széles körben elfogadott társadalmi normarendszerbe, és aki esetleg kilóg ebből, akár saját hibáján kívül, azt megvetjük, holott, minden éremnek van másik oldala, és itt ezt mutatja meg nekünk Trier a legdurvább eszközöket bevetve. Hisz elsőre sosem gondolnád, hogy egy pedofil lehet jó ember, ahogy egy ösztönös élvezethajhászó nő sem, aki családokat tesz tönkre saját kielégülése érdekében. Pedig vannak fejezetek, ahol valóban együtt tudunk vele érezni...

Haloperidol 2014.04.11. 14:50:26

En Angliaban lattam a filmet, egyben levetitve mind a ket reszt. Hat tenyleg nem egy matine, az biztos. Es amikor elolvastam rola par kritikat az angol lapokban, amik a "noi szexualitas nem konvencionalis bemutatasarol" hablatyoltak, akkor elegge WTF erzesem lett - akinek a filmrol ugy nagy altalanossagban a tipikus "noi szexualitas" jut eszebe, hat az kurvara meg van zakkanva.
Mar az elejetol kezdve beteges az egesz, es kesobb pedig egyre durvabb lesz. Nekem egyebkent kulon erdekesek voltak a filmben levo vallasos referenciak, a bun es bunhodes temakore az egesz filmmel kapcsolatban - mintha az egesz egy pokoljaras lenne.
Nem konnyu film, az ember utana napokig gondolkodik.

druppel 2014.04.11. 15:23:12

Nem volt ez rossz film, sőt az első része kifejezetten élvezhető lett, ellenben a másodikkal.

Ha a kettőt egybe veszi az ember, akkor kap egy átlagos filmet.

SarahConnor 2014.04.11. 20:42:51

@.loretta: köszi a tartalmas hozzászólást. Már-már eghoztad a kedvem, hogy részeket újranézzek belőle :)
Érdekelne, mit gondolsz a fekete-fehér epizódról, ami az apáról szólt, valamint a falevél-ügyről.

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.04.11. 22:10:56

még csak az első részt láttam, az viszont teljes mértékben le tudott kötni

jók voltak a főszereplő lány, és az őt meghallgató bácsi ellenpontjai, ahogy írva is vagyon

fel se tűnt, hogy hosszú a film, nem éreztem, hogy leülne, csak az ülés kezdett el fárasztani

.loretta · http://popkult.blog.hu/ 2014.04.14. 10:39:12

@Lenina Huxley: a fekete-fehér epizód számomra a legsemmitmondóbb volt, főleg, hogy a nagyon kiemelkedő Uma Thurman-es fejezetet követte, ha jól emlékszem. Értem, hogy a képarányváltás, a fekete-fehéres művészkedés is mind annak a része, hogy Joe megszűrten emlékszik vissza a történeteire, és nem is biztos, hogy a teljes sztorikat megkapjuk, de nekem ez a fejezet volt a legkevésbé kidolgozott... :(

Úgy gondolom, hogy ez a rész ellensúlyozta azt a képet, ami Joe-ról elkezd megfogalmazódni bennünk: vagyis, hogy semmilyen érzelmi kötődésre nem képes, kivétel ugye, az apjával való viszonya, és itt elvesztette ezt az utolsó érzelmi szálat az életében, ahogy ezzel első részt le is zárták: ő nem érez semmit... És ugye innen indult a második, borongós része a filmnek.

A falevelek, a természet szépsége, az odavágyódás szintén -szerintem- a teljes film ellensúlyozására szolgál, ugye ez a romantika korszak alapelve, amikor az irodalom is elkezdett megnyílni, és szabadabb formákat, stílust engedtek a költészetbe, megjelentek az új műfajok... Nekem legalábbis valami ilyesmi megérzésem volt.
süti beállítások módosítása