Khumba [2013] - A csupaszfenekű zebra sztorija
2014. március 24. írta: redbandita

Khumba [2013] - A csupaszfenekű zebra sztorija

Azt leszögezném már az elején, hogy egy dél-afrikai animációs filmről beszélünk, szóval senki ne várjon Hollywood-i szuperprodukciót, mert az csalódni fog. A sztori végtelenül egyszerű és számtalanszor láttuk már: a kiközösített lúzer srác nekivág a nagyvilágnak és az út során megismeri magát és megtanulja elfogadni saját hibáit. A mellékszereplők között akad egy két mókás alak. Amit azonban kiemelnék azok a zenék és a film karaktereinek eredeti (pl. Liam Neeson, Jake T. Austin, AnnaSophia Robb, Steve Buscemi vagy Laurence Fishburne) illetve magyar hangjai (Bereczki Zoltán, Pokorny Lia, Lang györgyi, Józsa Imre...

Hat éven aluliak számára nem ajánlott

ads_khumba_68x98_main_v6.jpgADS Service

Mint fentebb is írtam a Khumba egy független, dél-afrikai animáció, így nyilván sokkal kisebb költségvetésből készült, mint egy Disney mese. Ez persze meglátszik rajta, de ha ettől sikerül eltekinteni, akkor egy főleg gyerkőcök számára abszolút élvezhető mozit kapunk. Dél-Afrikában úgy látszik rákaptak az állatos mesékre, és a 2012-es Zambézia után, most egy szavannás filmmel készültek.

A sztori lényege, hogy megszületik Khumba, akit a csorda már nagyon vár... Na talán nem annyira, mint anno Simbát, vagy Bambit, de azért meglehetősen. Ám amikor kiderül, hogy az újszülött kissé "hibás" (párhuzam a Dumboval) akkor gyorsan elfordulnak tőle, sőt valamilyen szinten ki is közösítik. Hogy mi a baj vele? Csak félig csíkos... Ennek legszorosabb értelmezésében: azaz testének első fele szép fekete csíkokkal ellátott, ám a feneke szinte hófehér. Egy baljós mendemonda szerint, egy ilyen zebra megszületésekor fog az amúgy is csekélyke vízmennyiség teljesen kifogyni.

Kba_Khumba_040_007.jpgADS Service

Ha mindez nem volna elég Khumba elég kétballábas is, ami veszélybe sodorja az egész, amúgy nagy fegyelemben élő csordát. Megjegyezném, hogy Khumba eredeti szinkronhangját a Két pasi meg egy kicsi "kicsije" adja, Jake T. Austin.

A falkát nem csak a szárazság veszélyezteti, hanem a ragadozók is, mint például Phango a leopárd is. A gazfickó amúgy is kivan éhezve egy kis zebrahúsra, de amikor rájön, hogy Khumba milyen különleges végképp lehúzzák nála a rolót és elszántan próbálja megízlelni a zebrát. Phango eredeti hangját olyan nagyágyúra bízták, mint Liam Neeson. 

Kba_Gemsbok_Phango_089_010.jpgADS Service

Khumba mire tinédzserré válik rájön, hogy a falkának talán jobb volna nélküle, és mivel őt magát is nagy szomorúság éri, útnak indul. Hogy hova? Nos egy másik jóslat szerint, ha megfürdik egy bizonyos vízben, akkor csíkossá válhat, ezzel pedig (úgy gondolja) beilleszkedik majd a többiek közé.

Ahogyan az már oly sok meséből ismerős lehet, útja során rengeteg vicces és/vagy furcsa figurával ismerkedik össze. Kísérője lesz egy strucc, Bradley és a Phango-t gyűlölő gnú, Mama V. 

Kba_Bradley_Khumba_043_046.jpgADS Service

Az immáron trióvá váló csapat megismerkedik pl. a nagyon magabiztos, semmitől sem félő, rendkívüli túlélési képességekkel bíró nyúllal, a vízlelő/füves területet kereső, katonai rendszerben élő, ám kissé bolond antilopokkal, szirtiborzokkal, és egy teljesen őrült, magányos báránnyal.

A furcsa ám kedvelhető, vicces figurákkal való megismerkedést Khumbát arra a nem túl meglepő tényre döbbenti rá, hogy tök mindegy ki vagy mi félék vagyunk, nem kell, hogy egyformák legyünk, ahhoz, hogy beilleszkedjünk, szerethetővé válhassunk. Felnőttek számára nem fog sok újdonságot hozni, egyszer azonban rászánható az a másfél óra. Gyerekenek viszont merem ajánlani, pláne, hogy a film hazai forgalmazó elég biztosra mentek, és a gyerekek körében nagyon népszerű Alma együttest választották a magyar főcímdal feléneklésére.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr85873662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása