A Dal 2013 - a középdöntők
2013. február 25. írta: redbandita

A Dal 2013 - a középdöntők

Február 23-án és 24-én is volt Dal, amikor a középdöntőbe jutott 18 nótát újra meghallgathattuk, amit én nem is értek, hiszen minek kell ugyanazt előadni/megszavaztatni még egyszer??? És a döntőben meg majd harmadszor is... Fura egy logika ez. Na mindegy a lényeg, hogy vasárnap estére meg lett az a nyolc név, akik a közönség illetve a zsűri által a döntőbe jutottak. Én már nem írnék hosszabb cikket, hiszen a  hetek folyamán bemutattam már az összes dalt, inkább a döntőbe jutottakkal foglalkoznék, amire egyébként március 2-án kerül majd sor, ahol a (képen látható) zsűri már nem szavaz, csakis a közönség.

adal_zsuri_2013.jpgMTVA

Szombat este adásba került sorrendben:

  1. Puskás Péter - Amíg a tűz ég
  2. Cserpes Laura - Élj pont úgy
  3. Gáspár Laci és a Plastikhead - A szeretet él
  4. Keresztes Ildikó - Nem akarok többé játszani
  5. Gyurcsík Tibor - Örök harc
  6. Odett - Ne engedj el
  7. Kállay Saunders András - My Baby
  8. Polyák Lilla - Valami más
  9. Rácz Gergő - Csak állj mellém

A zsűri pontozása alapján a döntőbe jutott:

  • Kállay Saunders András - My Baby

  • Rácz Gergő - Csak állj mellém

A közönség szavazatai alapján pedig:

  • Keresztes Ildikó - Nem akarok többé játszani

  • Cserpes Laura - Élj pont úgy

Vasárnap este adásba került sorrendben:

  1. United - Tegnap még más voltál
  2. Palcsó Tamás - Ezt látnod kell
  3. Mohamed Fatima - Nem baj
  4. Baricz Gergő - Húz
  5. Janicsák Veca - Új generáció
  6. ByeAlex - Kedvesem
  7. Agárdi Szilvia - Pál Dénes - Szíveddel láss
  8. Radics Gigi - Úgy fáj
  9. Vastag Tamás - Holnaptól

A zsűri pontozása alapján a döntőbe jutott:

  • Radics Gigi - Úgy fáj

A videó az elődöntőben készült

  • Vastag Tamás - Holnaptól

A videó az elődöntőben készült

A közönség szavazatai alapján pedig:

  • Agárdi Szilvia - Pál Dénes - Szíveddel láss

A videó az elődöntőben készült

  • ByeAlex - Kedvesem

A videó az elődöntőben készült

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr105104414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása