Vegyük először Denzel Washington-t. A keményfiút. Macsó a javából. Általában a jó oldal megtestesítője, aki küzd, hogy megmentse a világot, a családját, a szeretteit, és minket. Ha feltűnik egy filmben, szinte garanciát jelent, hogy az egy izgalmas film lesz. Azt hiszem, ebben sokan egyet érthetünk. Meg gondolom sokan nem. No, de, Mr. Washington, miért ilyen rossz a lelkiismerete, hogy soha nem mer a szemünkbe nézni? Vajon rossz fát tett a tűzre, vagy csak keménylegényebbnek tűnik, ha még a szemkontaktust is kerüli. Nem ér rá a kamerába vigyorogni kérem szépem, hisz ő épp a világot menti meg.

 

 

Aztán Eddie Murphy, a szegény oscarmentes. Még házigazdának sem ment el, de már majdnem. Róla mi  jut eszünkbe, nekünk átlagembereknek, akik a tévében a 90-es években elég sok filmet láthattunk tőle, de még mindig próbál a csúcson maradni, és felhőkarcolókat lopkodni? Hát egy olyan vicces figura. Ő is inkább a jó oldal képviselője. Részemről nem tartom olyan kiemelkedő tehetségnek, de egyszer-egyszer jókat nevetek rajta. Tehetségével ellentétben úgy tűnik, szemöldökét szereti kiemelni. Vagy inkább felhúzni. Valahogy eszembe jutott a kép, ahogy reggel áll a tükör előtt és épp önmotiváló beszédét tartja: „Ezaz Eddie, meg tudod csinálni, kemény vagy, tehetséges vagy, szexi vagy!” – majd felhúzza a szemöldökét, rájön, hogy „ó, hát ez meg milyen jól áll” és elindul a fotózásra. És felhúzza ismét a szemöldökét. Lássuk csak!

 

 

Na vegyünk most akkor egy olyan figurát, akit szintén mindenki ismer, leginkább az előző két színészünk vegyítéseként: a vicces kemény legény. A férfi, akivel jókat lehet nevetni, de ujjat húzni nem érdemes vele, mert jön dzsí dzsá dzsú, rúg-üt-rúg-üt, és már a földön is vagy. Jíííí. Na kitaláltátok kiről beszélek? Jackie Chanről. Aki nem hazudtolja meg önmagát, és a plakátokon szívesen mutogatja pörgő-rúgását. Biztos előnyösnek tartja a talpát.

 

 

Ha tegyük fel a szemöldök felhúzása a csábos vagyok tekintet, akkor a szemöldökráncolás a kemény gyerek vagyok és nagyon morci a rossz fiúkra? Főleg, ha még egy fegyver is van a kezemben, ki ne ijedne meg így tőlem – gondolta Steven Seagal, és milyen szerencse, hogy ez a nézés újrahasznosítható és többször eladható…

 

 

Míg Eddie csábosan húzogatja a szemöldökét, Steve ráncolja a homlokát, Tom Cruise-nak meg úgy tűnik, hogy csak a jobb profilja fotogén. Vagy ez valami szcient****** dolog lehet, fordítsd a jobb orcádat a kamera felé? Ok. Vissza is szívtam.

 

 

Még meg sem említettük az igazi keményfiút. Az alfahímet. Igen, igen. Ő lesz az. Van Damme!!! Aki bizony nem a jobb profilját tolja a lencsébe, hanem – mi mást – a jobb kezét. Feszít, feszít, ez az még, még, egy kicsit tartsd így. Ezazzzzz!!! Tökéletes bicepsz fotó, és még a tricepszed is domborodik. Kicsit düllednek az erek, de semmi undorító, nehogy más valami gyúrós köcsögnek tűnj! Király vagy Van Damme!

 

 

Mr. Washingtonnal ellentétben van nekünk egy férfiúnk, aki meg mindig a szemünkbe néz. Néha már idegesítően bambul minket. Mindig. Még napszemüvegen keresztül is érzem, ahogy néz. „Nézd, de kedves vagyok, nézd de jófej vagyok, nézd, de csábos vagyok, nézd, milyen szép szemem! Anya, nézd, tudok biciklizni, anya, nézd, koszos lett a pólóm! Nézz mélyen a szemembe, tedd a kezed a farzsebembe.” – Ja, ez már más, bár nem mondom, hogy nem csapnék egyet Will Smith hátsójára. ;-) (Ezt a mondatot később letagadom.)

 

 

Zárszóként elmondanám, és egyben üzenem azoknak a kedves lányoknak, akik valamiért azt hiszik, hogy szexik, vagy tudomisén mit hisznek, hogy a fent említett beállított, sablonos, újrahasznált beállítások közül bármelyik esztétikusabb és jobb, mint egy kacsaszáj. Sorry, de ez van. Not hot!