Premierfilmek a 16. héten
2012. április 21. írta: redbandita

Premierfilmek a 16. héten

A Titanic Filmfesztivál mellett a héten is kerülnek új filmek a moziba:

  • Csatahajó
  • Szerencsecsillag
  • Torrente 4
  • Mocsokváros utcáin
  • Magyarország 2011
  • Severn, gyermekeink hangja

Csatahajó (Battleship)

Enbee már beszámolt Nektek erről a filmről itt, úgyhogy csak néhány mondat, ízelítőül. Peter Berg a producere és rendezője ennek a látványos akció kalandfilmnek, mely vízen, levegőben és a szárazföldön bontakozik ki, ahogy a bolygónk a túlélésért küzd egy felsőbbrendű erő ellen.

Magyarország 2011

Előszó a Magyarország 2011 című filmhez:
Ez a film mindazon emberek összefogásából született, akik még mindig felelősséget éreznek a magyar film sorsa iránt.
A magyar filmalkotók, a magyar filmes szakemberek, és a filmezést amúgy csak kiszolgáló, normálisan érdekből működő cégek mind őszintén, lelkesedéssel vettek részt ennek megvalósításában.
Ez a film minden fajta támogatás nélkül készült és ezen embereknek arról az elkötelezettségéről szól, hogy szeretik népüket, hazájukat és tisztelik az emberi méltóságot.
Köszönet mindenkinek, aki ebben részt vett és külön köszönet mindazoknak, akik figyelmükkel kitüntetik ezt a filmet és szolidaritásukkal segítik a magyar film életben maradását.
Tarr Béla

Mocsokváros utcáin (Being Flyinn)

Nick Flynn (Paul Dano) fiatal író, aki önmagát keresi. Hiányzik neki elhunyt anyja, Jody (Julianne Moore) és az ő szeretetteljes személyisége. De apja, Jonathan (Robert de Niro) még csak emlék sem, hiszen Nick 18 éve nem látta. Jonathan Flynn régóta úgy tekint magára, mint nagy íróra, "mesteri történetmesélőre" Miután elhagyja feleségét és gyermekét, a saját szabályai szerint éli az életét, végül börtönben köt ki hamis csekkek beváltása miatt. Szabadulása után évekig taxisofőrködik, de egyre jobban iszik és egyre különcebb, ezért elveszti munkáját. Bár volt, hogy grandiózus levéllel lepte meg fiát, mégis hiányzott Nick életéből. Amikor kilakoltatják, Jonathan egy hirtelen ötlettől vezérelve megkeresi Nicket, és találkoznak szemtől szemben. Az idősebb férfi nagydumás, ugyanakkor van benne valami riasztó. Ennek ellenére Nick felkészül rá, hogy helyet csináljon az életében az apjának. De amilyen gyorsan felbukkant Jonathan, olyan hirtelen el is rebben. Nick továbblép, egy hajléktalanszállón vállal munkát, ahol Captaintől és Joytól (Lily Taylor) tanulja meg, hogyan bánjon az éjszakáról éjszakára megjelenő vendégekkel. Nick találkozik a hajléktalanokkal- van, aki átmenetileg, van, aki örökre az -, hallgatja a történeteiket, és rátalál élete és munkája céljára. Közben beleszeret munkatársába, Denise-be. Aztán egy éjjel betoppan a szállóra Jonathan, ott akar éjszakázni, és Nicket felzaklatja a találkozás.

Severn, gyermekeink hangja

Severn Suzuki az 1992-ben, Rio de Janeiróban összehívott Világcsúcson szólalt fel, mindössze 12 évesen. Saját és egésze generációjának jövőjéért könyörgött. Olyan jövőt szeretett volna, amelyben nem kell félniük levegőt venni, ahol nem kell félniük kimenni napozni, ahol nem kell félniük attól amit megesznek, egyszerűen jövőt szeretett volna kérni a gyermekeknek. Severn most várja elsőszülött gyermekét és most újra beszél, már nem a világ vezetőihez, hanem a szülőkhöz. Csak a címzettek változtak, a kérés nem - jövőt szeretne saját és minden más szülő gyermekének.

Szerencsecsillag (The Lucky One)

Nicholas Sparks egy újabb regénye alapján készült a Szerencsecsillag, amiben a főszereplő, az egykori High School Musical sztárja, Zac Efron. Logan Thibault (Zac Efron) miután leszerel a tengerészgyalogságtól elindul megkeresni azt az ismeretlen lányt, akinek fényképét a háború során találta: azóta hisz benne, hogy ez a kép védte meg őt Irakban a rá leselkedő haláltól. Mikor rátalál a gyerekét egyedül nevelő fiatal nőre (Taylor Schilling), képtelen elárulni, hogy miért is érkezett. Munkát vállal a családnál, és a kezdeti bizalmatlanság ellenére egyre közelebb kerül Beth-hez. De az egykori katonát nyomasztja a titok, amit magával hozott, és ami talán közéjük állhat.

Torrente 4

Torrente (Santiago Segura) elvállal egy ügyet, amely balul sül el, ezért börtönbe kerül. Természetesen odabent csak egy cél hajtja, hogy tisztázhassa a nevét, kiderítse, ki juttatta börtönbe, és megtorolja azt. Ehhez azonban meg kell szöknie a börtönből, amihez kedvenc filmje (Menekülés a győzelembe) történetét hívja segítségül: focimeccset szervez a rabok és a börtönőrök között. Majd elindul a Torrente-féle bosszúhadjárat: szem, testnedv nem marad szárazon.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr34468297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása