Pénzes cápa - Money Monster [2016]
2016. november 22. írta: redbandita

Pénzes cápa - Money Monster [2016]

Jodie Foster egy ideje próbálkozik már rendezőként befutni, most egy igazán izgalmas, fordulatos kis thrillert hozott össze, olyan sztárokkal, mint George Clooney és Julia Roberts. Bárkinek merem ajánlani, aki szeretne egy jó filmet megnézni, ráadásul a Bontonfilm Magyarországnak köszönhetően már otthon is megnézhetjük, mivel megjelent DVD-n és Blu-ray lemezen is.

image007_1.jpg

A film címe (mármint az eredeti) egy TV műsorra utal, amit a nagyon sikeres, népszerű, ám nem túl kedvelt, kicsit beképzelt Lee Gates vezet. Őt alakítja George Clooney, nem meglepő módon nagyon jól, mondjuk én úgy képzelem, hogy ez a karakter annyira nem is áll távol tőle. Ez egy pénzügyi műsor, Gates tanácsokat ad, elemez, elhisszük, hogy nagyon ért hozzá, még akkor is amikor éppen bohókás táncokat lejt, lengén öltözött táncosokkal, vagy éppen ő maga öltözik be rappernek. 

penzescapa_werk_3.jpg

Természetesen Gates munkáját egy egész stáb segíti, még akkor is, ha ő ezt teljes mértékben feleslegesnek tartja, nem olvassa el a kijelölt híreket, sem a beszédeket, nem törődik a szkriptekkel, sőt igazából semmivel sem. Szabad szájú, azt tesz és mondd, amit akar, neki nem lehet előírni semmit. Pedig egy keménykezű producer felügyeli, Patty Fenn azaz Julia Roberts évek óta próbálja kordában tartani a rakoncátlan, arrogáns és teljesen öntelt műsorvezetőt. 

penzescapa_jelenetfoto.jpg

Patty számára az utolsó adás következik, mivel elszerződik egy másik műsorhoz, de az élő adás közben egy férfi bejut a stúdióba, és túszul ejti Gates-et.

A Pénzes cápa rendezője a színésznőként már ismert és elismert Jodie Foster, aki párszor beült már a rendezői székbe, de igazi átütő sikert még nem ért el. Eddig. Korábban ő rendezte a Más, mint a többiek-et, az Egy békés családi ünnepet és talán eddigi pályafutásának legnagyobb bukását, a 2011-es, A hódkórost, Mel Gibsonnal. Nem adta fel azóta sem, és egy- egy epizódot készíthetett olyan sorozatokhoz, mint a Kártyavár vagy az Orange is The New Black. 

penzescapa_werkfoto.jpg

Valószínűleg ez a film nem fog Oscart hozni sem Fosternek, sem a színészeknek, de egyszer mindenképp érdemes megnézni, mert a thrillerek alapjául szolgáló fordulatokat viszont remekül hozza. A Pénzes cápa 27 millió dollárból készült, csak az USA-ban 41 milliós bevételt hozott, ami persze nem túl jelentős haszon egy filmnél, de nem is olyan rossz.

penzescapa_cannes_1.jpg

A két főszereplő remek alakítást nyújt, bár nálam inkább Clooney volt a nyerő. De rajtuk kívül érdemes beszélni kicsit a túszejtőről, Kyle-ról, akit Jack O'Connel játszik, egészen jól. Nincs szégyellni valója a "nagy öreg" mellett. Korábban láthattuk már pl. a 2009-es Üvöltő szelek és a 2011-es A szökevény című minisorozatokban, a Skins sorozatban, vagy a 300: A birodalom hajnalában, és legutóbb az Angelina Jolie által rendezett A rendíthetetlenben is. 

penzescapa_jelenetfoto_2.jpg

Amikor Kyle leleplezi miért is haragszik Lee Gates-re, képbe kerül egy milliomos üzletember is, akit Dominic West alakít, de mivel ő éppen menti a menthetőt, ezért sajtósát, Diane Lester-t jobban megismerjük. Az őt alakító fiatal színésznő, Caitriona Balfe bevallom őszintén számomra nem volt ismerős. Pedig kiderült, hogy láttam már őt az általam amúgy nagyon kedvelt Szemfényvesztőkben és a Szupercellában is, valamint főszereplője egy 2014 óta futó nagysikerű sorozatnak, az Outlander - Az idegennek. 

010.jpg

A történetről többet nem mesélhetek el, mivel akkor túl sok fordulatról rántanám le a leplet, de annyit elárulok, hogy izgalomban nem lesz hiány, valamint történnek nem várt dolgok, és egy idő után nehéz eldönteni valójában ki az igazi rosszfiú. Bátran ajánlom a thriller műfaj rajongóinak, tőzsdeügynököknek, pénzügyi szakembereknek, és persze George Clooney valamint Julia Roberts rajongóinak is!

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr911988302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása