A dzsungel könyve (The Jungle Book) [1967]
2014. november 12. írta: Szilvásgombóc

A dzsungel könyve (The Jungle Book) [1967]

Életem első mozis élménye volt, ahogy a hatalmas (,addig még sosem látott méretű) vásznon Bagira végigegyensúlyoz a faágon... (Atya ég több, mint 20 éve volt!) A dzsungel könyve   Rudyard Kipling novellagyűjteménye (1894), amelyből készült egész estés mesét a Walt Disney Company gyártásában 1967. október 18-án mutatták be először. Ez volt az egyike azon  utolsó  Disney produkcióknak, amelyben  Walt Disney maga is közreműködött, de már nem lehetett ott a teljes munka alatt. A gyártás közben hunyt el. Magyarországon 1979. május 24-én mutatták be először, két felújított változatot pedig 1988. szeptember 8-án és 1994. június 23-án lehetett először megtekinteni a mozikban.

Az ABC projekthez a Dzs, betűhöz, szinte kötelező elem, a Dzsungel könyve. 

881105_5.jpg

A történetet mindenki ismeri éppen ezért sokkal inkább a dalokra helyezném a hangsúlyt és azokkal vezetném végig a cselekményt. Ugyanis szerintem sokkal inkább átjön a mese hangulata, mintha csak képekkel illusztrálnám. A karakterek egyszerűen szuperek, szépen ki vannak dolgozva, a gesztusok, a mimikák. Az eszelős szinkronnal pedig szerintem felejthetetlen.  Csellár Mihály (Maugli); Szabó Gyula (Bagira), Csákányi László (Balu), Bodrogi Gyula (Lajcsi király), Gelley Kornél (Sír Kán), Képessy József (Háti), Szombathy Gyula (Ká), Kristóf Tibor (Akela), Zenthe Ferenc (egyik keselyű).

1292809.jpgHa nem is mindenki által látott, de mindenki által ismert történet a dzsungelben farkasok között nevelkedett fiúról, a Dzsungel könyve. Maugli, az emberkölyök, akinek legjobb barátja Balu, a medve mindent elkövet, hogy ne kelljen a bölcs fekete párduc, Bagira tanácsát követnie, miszerint költözzön az emberek falujába. Pedig ez a tanács igencsak megfontolandó, ha az emberre egy tigris vadászik. Ám Maugli Baluval karöltve "menekül" Bagira és Sír Kán elől. 

Bagira éppen az emberek faluja felé vezeti a kis dzsungelkölyköt, amikor összefutnak az éppen őrjáratozó Háti ezredessel és "ezredével" továbbá borjával Picurral.  

Balu az, aki minden igen hasznos és medvéhez illő dologra megtanítja Mauglit, medveként ordítani és énekelni a dalt (a mese egyik legjobbja)

Az úton persze számos kalandba keverednek. A nagy falatozás után Baluval éppen pihennek a folyón lebegve, amikor a komisz majmok elrabolják Mauglit. Hamarosan Lajcsi előtt találja magát, az orángután a jazz királyának vallja magát, és ezt be is bizonyítja. (Bodrogi Gyula hangját egyszerűen imádom!)

És persze nincsen dzsungel csúszómászók nélkül, az egyik kedvenc szereplőm Ká, a kígyó. Cseppet ügyefogyott, szerencsétlen. Célja, hogy belakjon az emberkölyökkel, még mielőtt "megbízója" Sír Kán elpusztítaná.

jungle-book-mowgli-vs-shere-khan.jpgSír Kán pedig végül csak megtalálja az emberkölyköt. Maugli pedig ügyesen megküzd vele, kihasználja az állat tűztől való félelmét. Sír Kán azért akarta megölni Mauglit, hogy felnőve ne használhassa ellene a tüzet, amitől olyan nagyon fél. A tűzet az ember "alkotta" és így nem csak a tűztől, de végső soron az embertől is fél ez a nagy macska, legyen az ember bármilyen kicsi is. A harcot pedig a keselyűk végig szurkolják és természetesen nekik van egy daluk. 

Ide van egy kis háttér történetem is, habár valami azért sejthető lehet a keselyűk megjelenéséből. Ha jól megnézzük őket van egy kis Beatles "beütésük". Ez pedig nem véletlen, ugyanis a karaktereket eredetileg a nekik szánták... csak egy kisebb baki közbejött. Ugyanis a producer nem szólt nekik időben és John Lennon visszautasította azt. 

Szóval hát nem is küzdelmek árán, de Mauglit eljuttatják az emberek falujához. Onnantól pedig már nem is kell annyira noszogatni a fiút. Igen, képbe kerül egy lány is, aki hát elbűvöli Mauglit. 

Színházról talán még nem is igen írtunk, de ha már Dzsungel könyve, nem mehetünk el a Pesti Színházban látható zseniális musical mellett szó nélkül. Fantasztikus. Érdekes, hogy talán az egyik legélénkebben bennem élő színházi emlék is pont ehhez a meséhez kötődik. Tessék megnézni! Komolyan, nem csak a gyermekes családok. Alább a musical talán egyik legismertebb dala, a Pofonofon (szerzők: Dés László és Geszti Péter).

 

 

A képek forrása:google

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr586863523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.11.17. 11:18:58

nagyon nagy kedvenc a mai napig, szoktam énekelni belőle a lányomnak is. :D

Szilvásgombóc 2014.11.17. 11:21:39

@doggfather: nálunk is nagy családi kedvenc! Az "Egy-két jó falat" rendszeresen elhangzik a nyaralások alkalmával többször is :D
süti beállítások módosítása