S. J. Watson - Mielőtt elalszom
2014. március 29. írta: Szilvásgombóc

S. J. Watson - Mielőtt elalszom

Zseniális. Elgondolkodtató. Aprólékosan kidolgozott. Érzelmekkel teli. Egy olyan témával foglalkozik, ami minden ember egyik legrosszabb rémálma lehet. Ha elveszíteni az emlékeidet, önmagad, azt aki vagy. Minden egyes nap egy küzdelem. Harc az idővel, az érzelmekkel, önmagunkkal. 

covers_134959.jpg

Christine Lucas reggel felébred és fogalmas sincs hol van, azt sem tudja ki az a férfi, mellette alszik. Megrémül és kioson a fürdőbe, ahol sokkot kap. Egy középkorú nő néz vissza a tükörből, a tükör körül mindenhol fotók és nevek. Emlékeztetők. De mire? Arra, hogy ki is ő. És ki az a férfi az ágyban. A férj. Ő Ben. 

Christinenek sok évvel ezelőtt balesete volt, 20 évvel ezelőtt és azóta Ben magyarázza el neki, hogy ki is ő és miért is nem emlékszik az életére. Ez aztán a kitartás. A most 42 éves nőnek minden reggel meg kell birkóznia azzal, hogy mindent elvesztett, ami ő volt. Miért minden reggel? Mert a baleset miatt a memóriája minden este alvás közben törlődik. Ben türelmes, nyugodt, de már lemondott a kezelésekről, mindent megpróbált már de hasztalannak bizonyult. Christinenek mégis van egy titkos szövetségese, dr. Nash személyében, aki saját ambíciója miatt is szeretne segíteni neki. Így ad neki egy naplót, hogy feljegyezhessen mindent amit nap nap után megtud magáról. Christine pedig szorgosan vezeti a  naplót. 

Olvasás közben folyamatosan hullámzanak az érzelmek, mindent együtt élünk át a főhősnővel. A reggeli ijedtséget, a sokkot a tükör előtt, a kétségbeesést amikor felfogja, hogy mi is ez az egész, a félelmet. És a mérhetetlen fájdalmat, mikor megtudja, hogy nemcsak hogy nem emlékszik, de soha nem is láthatja az, aki a világon mindennél fontosabb neki. Aki valamilyen csoda folytán felsejlett az emlékezetében. Ez a valaki pedig nem más, mint a fia. Adam.

Idő közben pedig kiderül, hogy semmi és senki sem az aminek vagy éppen akinek látszik. Az emlékek pedig kezdenek a felszínre bújni. Ezzel pedig a nyugodt, érzelmes regény átalakul izgalmas, nyomasztó thrillerré.

S. J. Watson brit író, aki a Birmingham University fizika szakán végzett, majd Londonban hallássérült gyerekekkel foglalkozott. Hétvégénként pedig írt. Regénye egy 2009-ben kezdett írói kurzus lezárásaként született meg, melyet azóta a 37 nyelvre fordítottak le. 

A regényből hamarosan film is készül a szereposztás szuper!

Christine Lucas:  Nicole Kidman

Ben Lucas: Colin Firth

Dr. Nash:  Mark Strong

Rendező és forgatókönyv író: Rowan Joffe. 

Producer: Ridley Scott.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr675869069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása