Egy bogár élete - A Bug's Life [1998] Egy hangyányi probléma
2013. december 20. írta: redbandita

Egy bogár élete - A Bug's Life [1998] Egy hangyányi probléma

Elnézést a kissé gyengécske szójátékért, de ha belegondoltok mennyire igaz erre az animációra ez a mondás, hiszen a hagyabolyban a legnagyobb gondot egy darab elképesztően okos, de annál is kétbalkezesebb hangya okozza, Fürge. A Pixar három évvel a Toy Story után állt elő az Egy bogár életével, de a rendező, John Lasseter nagy hibát követett el. Ugyanis az ötletet megosztotta Jeffrey Katzenberg-el, aki Spielberggel ekkoriban hozta létre a Dreamworks-öt és véletlenül pont egy hangyás mesével rukkoltak elő. A Z a hangya előbb került a mozikba, de egy hajszállal kevésbé lett sikeres, mint az Egy bogár élete.

egy_bogar_elete_poszter.jpg

Szóval, amint a Pixar cég történetéről szóló cikkben is írtam a Toy Story sikere után Steve Jobs elhatározta, hogy új (ezúttal a Pixar számára is kedvező) szerződést köt a Disneyvel. Ehhez azonban tőkére volt szüksége, így tőzsdére vitte a vállalatot. Ezután Jobs kezdeményezte az új tárgyalásokat. Miután Katzenberg időközben otthagyta a Disney céget (hogy Spielberggel megalakítsa a DreamWorks animációs stúdiót), így a tárgyalásokat volt főnöke, Michael Eisner vezette. Végül új szerződés született öt filmről, amit 10 éven belül kell a Pixarnak legyártania.

A Toy Story után a következő filmterv alapötlete egy hangya társadalom hányatott, de mulatságos történetét dolgozta fel. A munkálatokat felügyelő Lasseter azonban óvatlan volt és a korábban vele munkakapcsolatban lévő – időközben DreamWorks alapító – Katzenbergel is megosztotta az új film alapötletét. Így amikor 1997-ben kitudódott, hogy a konkurencia is „hangyás” témán dolgozik (Z, a hangya), kiélezett verseny alakult ki. Végül 1998-ban a DreamWorks munkája került előbb a mozikba, és kedvező fogadtatást kapott, valamint 172 millió dolláros bevételt szerzett. Az Egy bogár élete hat héttel később jelent meg a Pixar részéről, és habár másodikként hátránnyal indultak, de mégis 363 millió dollár bevételt sikerült elérniük. (Megjegyzem jobb is volt)

Az egy bogár életét John Lasseter nem egyedül készítette, hanem Andrew Stanton segítségével, akit később is több Pixar filmnél említeni fogok. A film zenéjét egyébként (csakúgy, mint sok más Pixar filmnél) most is Randy Nemwman írta, akit emiatt Oscarra és Golden Globera is jelöltek. A film ötlete egy Andrew Stanton és Joe Ranft között zajlott beszélgetésből ered, aminek témája Ezópusz meséje, A hangya és a szöcske volt. Ebben a történetben a szöcskének könyörögnie kell egy hangyacsaládhoz élelemért; a csavart az jelentette a Pixar két alkotója elképzelésében, hogy a szöcske nem könyörög, hanem követel

A sztoriról

Minden évben, a hangyáknak be kell gyűjteniük a termést a rettegett sáskáknak, akik félelemben tartják még a királynőt is. 

"jönnek, esznek, elmennek, jönnek, esznek,elmennek...."

Az egyik hangya, Fürge, egy különc zseni, egy igazi feltaláló, aki szerkezeteivel több bajt okoz, mint amennyit segít. Legújabb gépezete, amely az aratást könnyíti meg, elszabadul, s ennek eredményeképp a sáskáknak összehordott magok a vízben kötnek ki, épp mielőtt azok megérkeznek. Vezetőjük, Szökken (eredeti hangja Kevin Spacey, nálunk Dörner György) a nyár végéig ad haladékot a hangyáknak az újbóli felhalmozásra, azonban megkettőzi az adagot. Ügyetlensége miatt Fürge a kolónia királyi tanácsa elé kerül. Mikor azt javasolja, hívjanak harcos bogarakat segítségül, Atta hercegnő, a trón örököse engedélyezi az utat Fürgének, ám pusztán azzal a szándékkal, hogy eltüntesse az útból, míg az újabb begyűjtés tart.

inarticle-b-3l4elzxaa1.jpg

A rovarok városához érve,  Fürge belebotlik egy csapat állását vesztett cirkuszi bogár csapatba, akiknek legutóbbi előadásuk káoszba fulladt, és egy félreértés miatt harcosnak véli őket. A művészlelkületű társaság ugyanakkor tehetségkutató ügynöknek gondolja Fürgét, aki a számukat szeretné bemutatni szigetén.

h-wd0809-02-A-Bugs-Life.jpg

A tanács nagy meglepettségére, Fürge rövidesen visszatér, amikor megtudják, hogy nem egyedül jött, hanem "hatalmas" bogarakkal, akkor hősökként fogadják és ünneplik a jövevényeket; egyedül Attának vannak kétségei a szedett-vedett társasággal kapcsolatban. Már éppen lelépnének a vendégek, mikor Pötty bajba kerül. Együttes erővel Fürge és a csapat megmenti a csöpp hangyát az éhes madártól, és ez mindent megváltoztat.

Mivel az erőre nem számíthatnak, ezért Fürge agyalni kezd hogyan akadályozhatná meg Szökken zsarnokságát. Korábban tudomására jutott, hogy a szöcskét egyszer kis híján felfalta egy madár, Fürge azt a tervet eszeli ki, hogy egy álmadárral kergessék el terrorizálóikat. A hangyák a begyűjtési munka helyett a madár megépítésébe fektetik energiájukat, ám épp mikor elkészülnek, lebuknak. Atta száműzi Fürgét, és a hangyák kétségbeesetten igyekeznek annyi magot gyűjteni, amennyit csak tudnak. Persze ez lehetetlen, háááát Szökken nem boldog...

Pötty (eredeti hangja Hayden Panettiere) fültanúja lesz a sáskák tervének, miszerint dolguk végeztével megölik a királynőt, így rejtekhelyéről Fürge és a cirkuszosok nyomába ered. Meggyőzi őket, hogy visszatérjenek és üzembe helyezzék a madarat az eredeti elképzelés szerint. Már majdnem minden jól alakul, de akkor felgyullad a madár, Szökken rájön a cselre, és elered az eső...

1956387441_1376724808.jpg

Nagyon izgalmas, minden korosztály számára nézhető és szerintem élvezhető alkotás ez, ami talán még tanulsággal is el van látva. Gyerkőcöknek is merem ajánlani, mert a szöcskéken kívül nem igazán van benne félelmetes dolog. Különösen felhívnám a figyelmet a mellékszereplőkre pl.Fickóra, a katicabogárra, akinek nagyon elege van már abból, hogy nőnek nézik, Hermann a dagi hernyó, aki arra vágyik, hogy pillangó legyen, jaaaa és Butus az orrszarvúbogár, aki kinézete ellenére a legjámborabb.

Egy kis érdekesség

  • A Disney a bemutatóhoz az addigi legösszetettebb weboldalát hozta létre az Egy bogár élete számára. A lapon több játék szórakoztatta a látogatót, melyeket bogárnézetből élvezhettek Shockwave plugin segítségével. A televíziós reklámszpotokban először bukkantak fel a stúdió animációs filmjeinek történetében a szereplők hangjait szolgáltató színészek. „Még sosem csináltunk ilyet” – vallotta be Joe Roth, a Disney igazgatója a Los Angeles Times-nak 1998. november 18-án, a premiert megelőző kedden. „Steve Jobs, a Pixar elnökének ötlete volt, hogy így különböztessük meg más animációs filmektől” – folytatja. A reklámokban David Hyde Pierce (Botond), Dave Foley (Fürge) és Richard Kind (Korpa) volt látható a mikrofon mögött.
  • Az előkészületi fázisban az animátorok a bogarak helyváltoztató mozgását tanulmányozták, s ezek alapján kísérleteztek a szereplőkkel. Hogy megtudják, hogy látják ezen apró élőlények a világot, az alkotók úgynevezett bogár-kamerát készítettek, s ezzel csináltak felvételeket róluk. A technikai szakemberek 430 tömegjelenetet alkottak meg, melyekben 800 hangya parancssorait kellett megírni. A csapat innovatív különleges effektusokkal jelenítette meg a természeti jelenségeket, úgymint a köd, az eső és a tűz, s a fűszálak és más háttérelemek mozgásának természetessé tételéhez is új programot fejlesztettek ki. A művészeti osztály szakemberei számára folyamatosan biztosítottak préselt faleveleket, amelyek kiindulási pontként szolgáltak a tavaszi, nyári és őszi változataik filmbeli megjelenítéséhez. Kihívást jelentett, hogy a nem túl bizalomgerjesztő külsejű állatokból szerethető figurákat kreáljanak a vásznon.
  • A film előtt a mozik a Geri sakkozik című Oscar-díjas animációs rövidfilmet is vetítették
  • Nem kerülhette el a film a Z, a hangyával való összevetést; a legtöbb esetben győztesként hozták ki a Pixar filmjét. Kenneth Turan szerint „Az Egy bogár élete jól demonstrálja, hogy ha bogarakról van szó, a legjópofábbakat csakis a Pixarnál találjuk.” Osztja a Los Angeles Times véleményét a Variety is: „(...) olyan történetet mesélnek el, ami számos módon elhomályosítja a Z, a hangyáét.” Roger Ebert a különbségekre mutatott rá: „Néhány szempontból hasonlít az ősz másik nagy animációs filmjéhez, a Z, a hangyához, de ezt nagyobb közönségnek szánták és nincsenek meg benne a belső viccek.” A New York Times-ban Janet Maslin szellemesen utalt a DreamWorks filmjére, mikor azt írta az Egy bogár életéről: „Az év legjobb hangyabolyos filmje!”
  • Az Egy bogár élete premierjét 1998. november 14-én tartották, majd november 20-tól a hollywoodi El Capitan mozi vetítette exkluzívan öt napon át, mielőtt a Hálaadás hétvégét megelőző szerdán, november 25-én országosan is műsorra tűzték az észak-amerikai filmszínházak. A rendszerint nagy forgalmat bonyolító hétvégén több családokat megcélzó produkció is műsoron volt, ám közülük az Egy bogár élete számíthatott előzetesen is a legnagyobb érdeklődésre, a Universal Babe: Malac a városban című, szintén újként belépő filmjét és a második hetéhez érkezett, már sikert aratott A Rugrats mozi: Fecsegő tipegőket megelőzve (Wikipedia)

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr605699602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jpmjpm 2013.12.20. 20:34:20

első dvd-im egyike. sokszor láttam, tök jó.

Is 2013.12.20. 21:28:37

Fantasztikusan jó rajzfilm!
süti beállítások módosítása