Kegyetlen játékok - 1999
2013. szeptember 05. írta: .loretta

Kegyetlen játékok - 1999

Mindenki, aki 1990 előtt született vallja be, hogy tinédzser korában így vagy úgy, de szerette ezt a kis filmet. Újranézni sem olyan botrányos, mint az 1990 után születetteknek 10 év múlva lesz a High School Musical. A Kegyetlen játékok egy kellemesen nézhető fiataloknak fiatalokról szóló fiatalos film. Ez a legsemlegesebb jelző, amit tudok használni.

Iskolás hetünk van ugye, vége a nyári szünetnek, ezért első héten úgy gondoltuk segítünk a tiniknek feldolgozni ezt a tényt. Bár nekem is ez lenne a problémám. :)

tumblr_m8ywyekXyY1re4m5no1_500.gif

Mindenekelőtt szögezzük le, hogy bár pár helyen thrillerként van emlegetve, azért annak nem mondanám. Inkább egy sztereotípiákra építő dúsgazdagék problémáival foglalkozó fabulaszerűség* kisnyuszik nélkül. Valami olyasmit próbál meg beleverni a tinik értékrendjébe, amit gyerekkorunk óta sok mese és film is tanít nekünk: a jó mindig győz, a rosszaknak meg bűnhődni kell. Persze mindezt olyan keretek között, ami a tinikhez közel áll.

A rendező eredetileg egy low budget filmként képzelte el, főleg art mozis vetítésekhez ( kb. 1 millió dollár). Viszont a főszereplők közé szereposztotta a Tudom mit tettél tavaly nyáron két "tini-sztárját", Ryan Phillippe és Sarah Michelle Gellar személyében, és ettől kicsit több pénz dőlt be a filmhez, és 11 milliós darabként készülhetett el. (Ez is low budget a maiakhoz képest J ). A film egyébként a Veszedelmes viszonyok című regény alapján készült (ebből ugyanezzel a címmel filmet is forgattak 1988-ban).

12243_27899-veszedelmes-viszonyok-sl-d00009262a45a2e17a3db.jpg

Van 4 főszereplőnk. Kathryn (Sarah Michelle Gellar) a főgonosz, ármánykodó, rosszindulattól fűtött gazdag lány, aki mindenki felettinek érzi magát, és mindenkivel ki akar babrálni, no meg jajj annak, aki az útjába kerül. Legújabb kiszemeltje Cecile (Selma Blair), az ártatlan szűzlány, akibe beleszeret Kathryn pasija, ezért feltett szándéka, hogy bosszúból ribancot csinál belőle. Kathryn-nek van egy mostohatestvére: a jóképű, jó kocsijú (szerintem nincs ilyen szó) Sebastian (Ryan Phillippe), aki sorba döntögeti ágyba a csajokat, és egyre nagyobb kihívásokat keres magának-e téren. Meg is találja legújabb áldozatát, az új iskolaigazgató katolikus értékrenddel jócskán felszerelkezett pici szőke kislányát, Anette-et (Reese Witherspoon). Édes-négyesünk szálai folyamatosan összegabalyodnak, és persze elég sz@rul jönnek ki a lépések, minden terv összeomlik, hisz közbelép az a nagybetűs SZERELEM. Azért ennyit már megtanultunk az életből, hogy az imént említett bohóság mennyire össze tudja keverni a lapokat.

cruel_intentions_001.jpg

Egyszer azért meg lehet nézni, főleg 14-18 éves korosztálynak, vagy újranézőknek ajánlom, de 20 fölött már sokat ne várjunk tőle. A maga kategóriájában bájosan elviselhető darab. A Bitter sweet symphonymeg az Every me and every you (Placebo) pedig azóta is a fiatal éveinket idéző kedvencünké vált kis zene.

 

* tanító célzatú állatmese

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr315494729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2013.09.06. 06:04:58

amikor tinédzser voltam még nem készült el a film :p

SarahConnor 2013.09.06. 09:04:57

Én felnőttként láttam először, ráadásul a Frears-féle film után. Hát annak a nyomába se érhet, leszbi csókok ide vagy oda. Azért annyiból érdekes a két filmet egymás mellett vizsgálni, hogy a '99-es verzóban a "mai" világ iszonyúan lecsupaszított értékrendje, szókimondása úgy van bemutatva, hogy az ember nem is gondolná, hogy a letűnt korok ármányait ide lehetett fokozni... azaz kicsit megdöbbenti az embert, hogy bár ez a fajta viselkedés mindig is jelen volt az emberben, ma már a mázat sem kenjük rá, hogy elleplezzük.

Amúgy színészi játékban és minden egyébben igencsak alulmúlja nagy elődjét.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.09.06. 11:10:59

90 előtti vagyok és tényleg csíptem ezt a filmet. :)
Az eredetit mondjuk jobban. :)
süti beállítások módosítása