Először is köszönettel tartozom egy jóbarátnőmnek, hogy elvitt erre a filmre. Valamiért egy fekete lyuk vagyok, és teljesen elment mellettem az összes ehhez kapcsolódó információ – ezt is ő mondta rólam. Ja, tudtam, hogy van valami csávó egy tigrissel a plakáton, de kitérdekel alapon nem foglalkoztam vele. Szerencsére végül megnéztem, mondhatni nem tudom, hogy mikor volt egy film ilyen hatással rám. Azóta is ezen jár az eszem.

  Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott.

Yann Martel regénye alapján készült a film, és hát elsőre sokan megfilmesíthetetlennek gondolták, de jelentem ez most jól sikerült. Az írói válságba került író és Pi beszélgetése néha visszarángat minket a valóságba, de mégis izgalmas, kalandokkal teli 2 órát kapunk a filmtől, csodálatos képi világgal megfűszerezve. Életrajzi filmként indul a sztori, megismerjük Pi-t, nevének eredetét, gyermekkorát, családi hátterét, és ami legfontosabb: valláskeresését: hogyan tud valaki egyszerre hindu, keresztény és mohamedán is lenni. Majd az élet próbára teszi mint testi, mind akaraterejét, és persze a hitét is. Mindet.

Egy katasztrófa után (elsüllyed a teherszállító hajó, amelyen a szüleivel és testvérével, illetve az állatkerttel utazott) Pi elveszíti családját és egyedül hánykolódik a tengeren 227 napon keresztül (Még annyit megjegyeznék, hogy cseppet sem Titanicos elsüllyedésről beszélünk, hanem gyönyörű, de egyben kíméletlen viharról!). Pontosabban nincs egyedül: Richard Parkerrel, a bengáli tigrissel osztozik a csónakon. Először azt hinnénk, a tigris megnehezíti ezeket a napokat, de később kiderül, hogy neki köszönheti a túlélést. Aztán még később más is kiderül a tigrisről (is), de ennek lesz egy külön rész a cikkben, hogy ne spoilerezzek. Szóval ti akik, még nem láttátok, nyugodtan olvassátok, majd szólok, ha tessék abbahagyni!

Mitől érdekes a tengeren hánykódni? Mitől érdekesek a nagyjából egy szereplős egy helyszínen játszódó filmek? (Gondolhatunk itt a Fülkére, a 127 órára, az Eltemetve című filmre, vagy sok egyébre is.) Attól, hogy van idő gondolkodni. Jelen esetben gondolkodni a hiten, az embereken, az életen, és azon a csodálatos, de mégis riasztóan ismeretlen világon, ami Pi-t körül veszi. Vagyis a tengeren. És, amikor már készen állunk a főszereplővel együtt feladni az egészet, megtaláljuk a nyugalom szigetét. Azt hihetjük. Persze semmi sem stimmel, és innentől kezd el megcsavarodni a történet, mondhatjuk úgy is, hogy kapunk egy pofont.

Na de, mielőtt belemegyünk az értelmezésbe, meg a film végébe még néhány információval azért tartozom a teljességhez. Meg egy trailerrel is.

Pi szerepét életszakaszaiban 4 különböző színész játszotta el, de a leghangsúlyosabb Suraj Sharma, aki a tengeren való hánykódást testesíti meg. A másik főszereplő pedig a tigris, azonban (számomra meglepő módon) Richard Parker nem egy valós tigris. Ang Lee a rendező azonban nem adta alább, és olyan elképesztő részletességgel dolgozták ki a tigrist, hogy észrevehetetlen tudott maradni a technika. Gérard Depardieu is feltűnik a színen, a szívtelen szakács szerepében, akinek a karaktere a történet végén még fontossá válik, bár akármilyen központi is Pi élete szempontjából a szerepe, ehhez már Depardieu nem kellett.

Heppiend? Azt az író dönti el. Vagyis mindenki maga.

Na és akkor innentől SPOILER, avagy hogyan is értelmezzük a történeteket?

Gondolom mindenki máshogyan. És ez ettől szép. De azért egy-két alapvető dolgot megemlítenék az én értelmezésemből, és aki kiegészítene vagy megcáfolna, azt nagyon szívesen várom kommentben.

Megjegyzés: nem olvastam a könyvet. Még.

Először is a második, rövidebb, fájdalmasabb és kevésbé meseszerű történet az igazság. És ez nem azon alapul, hogy ki mit miben mennyire hisz, hanem a filmben többféle utalás is van erre, illetve szerintem csak így van értelme a filmnek.

• Már a legelején elhangzik a kulcsmondat: (elnézést, ha nem pontos az idézés, de nem emlékszem szó szerint) „A tigris szemében csak magadat látod.”
• A tigris akkor jön elő a csónakban, amikor az anyát (majmot) bántja a szakács (hiéna).
• A gyilkosság után azért költözik ki a kistutajra Pi, mert nem tud szembenézni tettével. Önmagával.
• Nem a tigrisnek halászik, hanem magának, de mivel vegetáriánus, így könnyebb elfogadnia, hogy halhúst kell ennie a túlélésért.
• A tigris, vagyis mondjuk ki Pi önmaga, azért nem fordul vissza a végén, mert el akarja felejteni a múltat, azért sír, mint egy baba, mert tudja, hogy soha többet nem gondolhat erre, ha még teljes és boldog életet akar élni.
• A végén, amikor elmondja a másik történetet, még a japánok szíve is megesik rajta, hisz nekik mindegy melyik sztorit írják le, egyik sem mondja meg, hogy miért süllyedt el a hajó.

És akkor hol a hit szerepe? Ott, hogy megpróbálja elhinni ezt a történetet. Ha nem hinne Richard Parkerben, a saját értékrendjével és erkölcsével sosem tudná feldolgozni, ami történt, és amit tett.

„Így vagyunk Istennel is.”