Az év utolsó négy hónapjában a texasi Odessában a foci a vallás. A semmi közepén lévő kis város minden lakójának minden egyes gondolata és cselekedete a megyei bajnokság megnyerése körül jár, ami nem kis súlyt helyez a Permian fiatal játékosainak vállára. Az elvárások tehát magasak, és hogy a fiúk ehhez felnőjenek, ahhoz az első mérkőzésen történtek után nagyon úgy tűnik, hogy egy csodára lenne szükség.

Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott

A Permian focicsapata eredményeit tekintve az egyik legsikeresebb középiskola Texasban. A Párducok a város büszkeségei, a játékosoknak pedig nem okoz gondot a csajozás (mágnesként tapadnak rájuk a lányok), a tanulás (mert azt nem nagyon kell nekik), a bulizás (mindenhova hivatalosak) és a felelősség vállalás (igen, mindent megúsznak). Persze van fonákja is a látszólag aranyéletnek: mindenki azt várja tőlük, hogy veretlenül megnyerjék a bajnokságot. A veretlen szezon nem is tűnik annyira lehetetlennek, de csak addig, amíg az idény első mérkőzésén le nem sérül a csapat legnagyobb sztárja, Boobie Miles (Derek Luke).

Boobie és a nagybátyja (Grover Coulson) a térdszalag szakadással mit sem törődve átváltanak tagadásba, hiszen nem veszíthettek el csak így egyszerre mindent. A csapat ezt a "luxust" nem engedheti meg magának, és Gaines edzőnek (Billy Bob Thornton) nagyon gyorsan keresni kell valakit, aki képes a hátán vinni a csapatot. Ez persze nem olyan egyszerű. Mike (Lucas Black) az irányító, posztja alapján a karmester, de ő nem kifejezetten egy karizmatikus vezető alkat, plusz a híre sem a legjobb az anyukája miatt. Donny (Garrett Hedlund), hála ex-sztárjátékos apjának (Tim McGraw), egyáltalán nem bízik magában, Chris (Lee Thompson Young) még csak a kezdőcsapat közelébe sem került soha, a Ivory Christian, a prédikátor (Lee Jackson), fényévente szól két szót, amivel nem igazán lehet egy csapatot vezetni, Chaveznek (Jay Hernandez) pedig a tanteremben sokkal nagyobb hasznát vennék a társai.

A Boobie futásaira épülő támadó egység Boobie nélkül természetesen teljesen impotenssé vált, ami hat negyednyi laposverést eredményezett, de aztán valami megváltozik: előlép Comer, és megfordítja a mérkőzést. A csapat elkezd nyerni, és a bajnokság előre haladtával Chris egyre nagyobb sztárrá válik, míg Boobie továbbra is képtelen lábra állni.

A média még mindig Gaines edző ellen van, mire elérkezünk a Midland elleni rangadóhoz, és a nyerési kényszer miatt Gaines úgy dönt, hogy beállítja Boobie-t, aki váltig állítja, hogy az orvosoktól zöld lámpát kapott. Persze kamu az egész, nem is értem, hogy a nagybácsi miért nem állította meg a srácot, de az egész lényegtelenné válik abban a pillanatban, amikor a siralmas első félidő után a második pályán töltött play során Boobie ismét földre kerül, és végleg kiszáll a játékból.

Az újabb elbukott meccs könnyedén a Permian szezonjába, és Gaines edző állásába kerülhet. Pénzfeldobás dönt arról, hogy a Párducok, a Cooper, vagy a Midland jusson tovább a rájátszásba, és mikor az érme a Permiannak (és a Midlandnak) kedvez, az egészen konkrétan még egy utolsó esélyt jelent a fiúknak a bizonyításra.

Úgy tűnik, ha már egyszer szerencséjük volt a Párducoknak, akkor mindent meg is tesznek azért, hogy éljenek vele. Elmasíroznak a döntőig, ahová a másik ágról a papírformának megfelelően a Carter várja őket. A mérkőzés helyszíne a hatvanezer férőhelyes Astrodome Houstonban, ahová a hat órás út ellenére is konvojban érkeznek a szurkolók Odessából. Már csak az a kérdés, hogy a kicsi, de fürge Permian játékosoknak van-e esélyük a Carter nagy darab, erős, brutális cowboyaival szemben? Az első félidő alapján nem túl sok...

A film természetesen egy "Valós eseményeken alapszik" mondattal indít, amitől mindig kicsit másként áll az ember a filmhez. És igen, tény, hogy klisémentes eleme nem túl sok van a filmnek, de érdekes lenne a történet, ha Boobie kiszállása után laposra püfölte volna a Párducokat minden ellenfele? Nyilván nem az egyedi alapsztori az, amit ebben a filmben szeretni lehet. Biztosan vannak közöttetek olyanok, akiknek ez bőven elég ahhoz, hogy leírja a Péntek esti fényeket, de hadd soroljak fel három okot, ami miatt - szerintem - mégis érdemes időt szánni a filmre.

1. Egy sportfilm nem is igazi sportfilm pep talk nélkül, és nyugalom, Gaines edző szorgosan eleget is tesz ennek a kívánalomnak. Talán nem ő nyomja le minden idők legbuzdítóbb monológját, de a film annyi "életbölcsességgel" van tele, hogy hiányérzete senkinek sem lehet. A zebra metaforával már majdnem sikerül át is esni a annak a bizonyos lónak a túloldalára.
2. Don Billingsley és az apja... hát az ő kettejük kapcsolata maga megérne egy külön filmet. A fiú soha nem elég jó az apja szemében, aki még a legapróbb hibát is a személye elleni támadásként értékeli. Pszichológus hallgatóknak jó kis diplomamunka alapanyaggal szolgálnak mindketten.
3. A Péntek esti fények Peter Berg legjobb munkája, amit az unokatestvére, Buzz Bissinger könyve alapján írt és rendezett. A film után két évvel az NBC előállt egy azonos nevű (ám itthon már Tiszta szívvel foci címmel futó) sorozattal, ami egy Dillon nevű texasi kisváros focicsapatának mindennapjait mutatja be. A film és a sorozat szereplőgárdája között van átfedés: a középiskola igazgatója két évvel később már az egyik főszereplő apukája (Brad Leland), az edző felesége pedig mindkét esetben Connie Britton.