Ázsiai filmek közül ez az egyik nagy kedvencem. Mindenképpen szerettem volna írni róla, hogy ajánlani tudjam Nektek, de most kicsit tartok tőle, hogy rossz időpontot választottam hozzá. Valentin nap alkalmából szerencsés választás egy szerelmes-bőgős film?

Su Jin (Son Ye Jin) kicsit szét van csúszva. Hogy mennyire, azt az is bizonyítja legjobban, amilyen körülmények között először találkozik Cheol Su-val (Jung Woo Sung). A lány üdítőt vásárolt egy boltban, de úgy távozott, hogy a kólát és a pénztárcáját is ott felejtette. Amikor visszament, egy idegen férfi, aki történetesen Cheol Su volt, éppen az ő üdítőjét készült meginni, ezért kikapta azt a férfi kezéből, és egy húzásra lenyomta az egészet. A pulthoz érve természetesen kiderül, hogy Su Jin pénztárcáját az eladó a kólájával együtt megőrizte...

Furán kezdődik a két főszereplő kapcsolata, és ez hasonlóképpen folytatódik tovább. Kiderül, hogy Cheol Su ácsként éppen Su Jin apjának dolgozik, és ez eléggé megnehezíti a dolgot, amikor a kapcsolatuk komollyá válik. A sznob tehetős szülők jobb partit szeretnének a lányuknak, de Su Jin nem egészséges, és a szülői tiltakozás nagyon megviseli őt, ezért végül a fiatalok összeházasodhatnak. A film vidámabb része ezzel nagyjából véget is ér.

Az orvosi vizsgálatok ugyanis kiderítik, hogy Su Jinnek alzheimer-kórja van. A lány még csak 27 éves, de a betegsége miatt szépen lassan mindent elfelejt. Először csak olyan apróságokat, mint a saját címe, a vége felé haladva azonban már a családjára sem emlékszik. Cheol Su próbál segíteni a feleségén, emlékeztetőket helyez el neki a lakásban mindenhol.

 Su Jin a betegségéből adódó feledékenység miatt egyszer majdnem meghal, máskor pedig a férjére támad, mert egyszerűen nem ismeri fel. Vannak azonban tiszta pillanatai is, és ilyenkor tökéletes tudatában van annak, mi mindent követ el olyankor, amikor már nem önmaga. Az egyik tiszta fázisában Su Jin úgy dönt, hogy "elszökik" a férje elöl és szanatóriumba vonul, hogy ott haljon meg. Cheol Su a keresésére indul, és meg is találja, de addigra már úgy leépült a nő, semmire sem emlékszik.

Dr. Lee, Su Jin orvosa ugyan így, alzheimer miatt veszítette el a saját feleségét. Egyszer elmesélte Cheol Sunak, hogy mielőtt a felesége meghalt, volt egy nap, amikor minden ugyan olyan volt, mint régen, az asszony betegsége előtt. Amikor Sheol Su meglátogatta Su Jint, a lány éppen ugyan úgy viselkedik, mint anno Dr. Lee felesége. Így hát Cheol Su egy kis kirándulásra viszi a nőt, és észrevétlenül beleépíti abba az egy napba az összes olyan dolgot, ami fontos lehetett Su Jinnek. Azt nem látjuk, hogy mi történik ez után a házaspárral, de elég nyilvánvaló, hogy mit hozott számukra a közeljövő.

A film első részének vidámsága, bohósága elég nagy kontraszt a második fél tragédiájához képest. Nem mondom, hogy ez az ázsiai filmek sajátossága, de (teljesen szubjektív véleményem szerint) az amerikai feldolgozás* ugyan ezt a hangulatot képtelen volna visszaadni. Nem azért, mert a színészek vagy a stáb kevésbé lenne kompatibilis, hanem mert más a célközönség. Hollywood képtelen megszabadulni a hatásvadász szemlélettől.

*Az IMDb gonosz, és csak a fizetős felhasználóknak árulkodik, de annyit azért már lehet tudni, hogy az idén kerül majd bemutatásra az A moment to remember amerikai feldolgozása. A film producere az a Mark Amin, akinek a keze munkáját dicséri például az Én és a hercegem.