Perelnek Dwayne Johnson és Jason Statham közös filmje miatt
2018. október 18. írta: redbandita

Perelnek Dwayne Johnson és Jason Statham közös filmje miatt

Neal Moritz producer beperelte a Universal stúdiót. Szerinte szóbeli megállapodás született arról, hogy ő lesz a Hobbs és Shawcímű akciófilm vezető producere, ami nem valósult meg, miközben a produkció forgatása már megkezdődött. A periratban Moritz azt követeli, hogy vagy helyezzék vissza az őt megillető pozícióba a megfelelő javadalmazással, vagy a stúdió fizessen több tízmillió dollárt.

stathamjohnson.jpg

A Hobbs és Show a hihetetlen sikerű Halálos iramban-sorozat spinoffja, azaz olyan epizód, amely két karakter külön történetét meséli el. Moritzról tudni kell, hogy ő a széria atyja, minden epizódnak producere volt, és a következő két részt is ebben a minőségben jegyzi. Ezért fájlalhatja, hogy a Hobbs és Shaw-ból kitessékelték. Moritz azt állítja, hogy a stúdió ki is tiltotta a forgatás helyszínéről. A Universal egyelőre nem kommentálta az ügyet.

A Hobbs és Shaw-ban a sorozat két legnagyobb húzóneve, Dwayne Johnson és Jason Statham egyesíti erőit feltehetően egy újabb világösszeesküvés ellen, a premier várhatóan 2019 augusztusában lesz.

A Halálos iramban franchise eddigi nyolc epizódja másfél milliárd dolláros összbevételt ért el.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr8114331673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása