A beavatott - Divergent [2014]
2014. augusztus 17. írta: enbee

A beavatott - Divergent [2014]

Anno, a 2012-es várólistámon szerepelt Veronica Roth A beavatott című könyve, amit végig is olvastam becsülettel, ráadásul az unalmasabb részeket sem ugrottam át. Az idei évre a Summit jóvoltából a történet filmváltozata is megszületett, márciustól pedig a hazai mozik látogatói meg is nézhették azt. Direkt nem az "izgulhatták végig" szófordulatot használtam, mert túl sok izgalommal a néző nem találkozhatott. Élménybeszámoló következik.

A_beavatott_poszter.jpg

Az alapfelállás szerint Chicago a helyszín, ahol valami nagy háború után arra a következtetésre jutottak a - gondolom én - vezetők, hogy ha mindenki pontosan tudná, hol a helye, és mi a dolga, akkor boldogan és békében lehetne élni. Ennek megfelelően öt kasztba sorolták az embereket: őszinték, barátságosak, műveltek, önfeláldozók és bátrak. A barátságosak például földet művelnek, a bátrak a rendfenntartók, az önfeláldozók pedig a társadalom vezetői. Ez persze böki is a műveltek csőrét, mert hát ők a nagy koponyák, ebből lesz is a végére egy kis izgalom. Na de ott még nem tartunk, szóóóval. Tizenhat éves koráig minden gyerek a szüleivel él, a szülei kasztjában. Aztán eljön a nap, amikor az összes abban az évben a 16-ot betöltő fiatalnak részt kell vennie egy teszten, aminek eredménye alapján besorolják őket a saját kasztjukba. Általában mindenki marad ott, ahol felnőtt, de vannak, akik kasztot váltanak, vagy mert a teszt ezt javasolta, vagy mert az illető úgy dönt. Na hát a főszereplőnk, Tris (Shailene Woodley) is "úgy dönt". Pedig neki aztán igazán nagy volt a tét, mert hogy a teszt egy számára addig ismeretlen eredménnyel zárult: a lány egyik kasztba sem illik, vagyis elfajzott. Azokat pedig, akik nem illenek a képbe, a társadalom nem igazán tűri meg, úgyhogy Tris minden erejével azon dolgozik, hogy ne bukjon le. Na meg persze, hogy túlélje a kiképzést választott csoportja, a bátrak között.

Természetesen van szerelmi szál is a filmben, mert hát milyen tinifilm lenne ez egy jóképű férfi főhős nélkül? A mi esetünkben a szerencsés kiszemeltet Négyesnek (Theo James) hívják, és történetesen Tris egyik kiképzője. Négyes először nagyon szigorú és távolságtartó Trissel szemben, aztán hirtelen nagyon kedves és segítőkész lesz. Ami picit fura, mert inkább nézném őket testvéreknek, mint szerelmespárnak, de hogy ki kik között látja, és kik között nem azt a bizonyos szikrát, az elég szubjektív. Nálam Tris és Négyes között nem működött a kémia.

Nem igazán tudom magamban hová tenni ezt a filmet. Tris a könyv alapján kifejezetten szerethető volt, a filmben viszont kicsit bamba lett, mint azok a kismacskák, akik elvesznek a pihék követésében. Aztán ott van Négyes, aki tényleg jó pasi, de a pálfordulása minden átmenetet nélkülöz, ráadásul mint már írtam, a kémia sem nagyon működik Trissel. Van szereplő, aki számít rajtuk kívül? Hát nem nagyon. A Jeanine-ként felbukkanó Kate Winslet hozza azt a szigorú fazont, amit ráosztottak, de őt nyilván ezért is szerződtették, hogy emelje egy kicsit a színvonalat, ami ráfér a filmre. Ashley Judd, Maggie Q, Ray Stevenson úgy beleolvadt a szürkeségbe, ahogyan csak nem szégyelték, Tris barátai teljesen jellegtelenné és már-már feleslegessé váltak.

A film az ellentmondásai dacára is (például: Tris hajvágáskor - trailerben is látszik - belepillanthat a tükörbe, de csak rövid időre, mert hát a hiúság nem összeegyeztethető az önfeláldozók eszméivel - ennek ellenére Tris sminkje szépen látszik főleg a közeli képeken) szép bevételt hozott a stúdiónak, így nem is kérdéses, hogy lesz folytatás. A lázadó a tervek szerint 2015 tavaszára készül el, a trilógia záró része pedig két felvonásban az azt követő két évben kerül a mozikba.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr196611141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása