Júliusi mozipremierek
2014. július 08. írta: redbandita

Júliusi mozipremierek

Ismét egy pár napot csúszva, de jelentkezem a havi filmes listával. A nyáron a mozikban is uborkaszezon van, sokkal kevesebb filmet mutatnak be, mint ősszel vagy december/januárban. De azért van egy két figyelemre méltó darab. Ti várjátok valamelyiket?

julius.jpg

Július 3.

  • Kavarás - Blended [2014] - amerikai vígjáték
    Rendező: Frank Coraci
    Szereplők: Adam Sandler, Drew Barrymore, Bella Thorne
    Az első randik szabálya egyszerű: tégy próbát, dönts gyorsan, ha pedig nem tetszik a másik, lépj le azonnal - és örökre. E film férfi hőse (Adam Sandler) így is tenne. Amikor első randija az egyébként kedvesnek tűnő szöszivel (Drew Barrymore) nem jön össze, elegánsan távozni készül ám a sors úgy hozza, hogy kénytelen mellette maradni. Méghozzá összezárva egy családi üdülőhelyen, korábbi házasságaikból származó gyerkőceik víg társaságában.  A kezdeti ellenszenvből gyors utálat lesz. Azután sok bonyodalom következik, és közben a férfi és a nő fokozatosan felfedezi, hogy a másik nem is olyan kiállhatatlan, mint első látásra hitte.

  • Istenek kalapácsa - Hammer of the Gods [2013] - angol kalandfilm
    Rendező: Farren Blackburn
    Szereplők: Charlie Bewey, Clive Standen
    Egy fiatal férfi átváltozik egy brutális harcossá, ahogy könyörtelen tájakon utazik. Az elveszett testvérét keresi Hakant, akinek az a végzete, hogy helyreállítsa a rendet a királyságban.

Július 10.

  • A tengerre várva [2012] - Vozhidanii morya - Waiting for the Sea - orosz-belga-francia fantasy
    Rendező: Bakhtyar Khudojnazarov
    Szereplők: Dinmukhamet AkhimovEgor Beroev
    Marat élete a tenger, mindene a tengerészlét. Amikor egy nap feleségét rossz érzés fogja el, és a napi halászattól visszatartaná férjét, a férfi hajthatatlan marad, és megnyugtatásul inkább magával viszi a nejét is a kihajózáskor. Ám egy félelmetes vihar tragikus fordulatot hoz az életükben. A hajó, a legénység és felesége elvész a viharban, egyedül Marat éli túl a szerencsétlenséget. Ám a viharral nemcsak a bárka és személyzete tűnik el, hanem a tenger is. Évekkel később Marat visszatér a katasztrófa színhelyére, előbb megkeresi a kiszáradt tenger után maradt sivatagban a bárkáját, majd elhatározza, hogy tevevontatással eljuttatja a tengerre, amellyel szerinte az eltűnteket is visszahozhatja, s megtöri a megmagyarázhatatlan átkot.
  • Távozz tőlem, Sátán! - Deliver Us From Evil [2014] - amerikai krimi
    Rendező: Scott Derrickon
    Szereplők: Eric Bana, Olivia Munn, Édgar Ramírez
    Aki New Yorkban rendőr, az nap mint nap találkozik a bűn és gonoszság minden formájával. Sarchie (Eric Bana) azonban képtelen hozzászokni ahhoz a sok fájdalomhoz, amivel szolgálatban kénytelen szembenézni. Most egy egészen különös gyilkosságsorozat ügyében kénytelen nyomozni. A megmagyarázhatatlan és megmagyarázhatatlanul kegyetlen gyilkosságok felzaklatják, és a szolgálaton kívüli óráit is tönkreteszik: pedig azokat a kislányával és gyönyörű feleségével szeretné tölteni. Amikor már úgy érzi, beleőrül az egyre csak ismétlődő esetekbe, találkozik egy pappal, aki nem hord reverendát, és legalább olyan kemény figura, mint egy New York-i zsaru. És azt állítja, tudja, mi áll a borzasztó bűncselekmények hátterében.

Július 17.

  • A házmester [2014] - Dans la cour - francia film
    Rendező: Pierre Salvadori
    Szereplők: Catherine Deneuve, Gustav de Kevern
    Antoine egy rock zenekar tagja, akit egy nap teljesen váratlanul ér utol a depresszió. A kiégett zenész kilép addigi életéből, és hirtelen ötlettől vezérelve elvállalja egy társasház házmesteri állását. Kezdetben idegenül mozog új munkakörében, ám egy idő után nyugalmat talál a kukák tologatása, a posta válogatása és az udvar sepregetése során. Lassanként a lakókkal is megismerkedik: barátra lel a félrecsúszott ex-focista, valamint egy frissen visszavonult, de megállni képtelen asszony, Mathilde személyében. A lakók egyre jobban megszeretik a különc Antoine-t, aki hol egy épület makett, hol egy kutya számára nyújt menedéket gondnoki lakásában, és még arra is időt fordít, hogy futórózsákat szerezzen az udvar vidámabbá tételére. Saját magával és depressziójával azonban továbbra sem tud szembenézni, bár tisztában van vele, ez egy nap elkerülhetetlenné válik.

  • A majmok bolygója: Forradalom [2014] - Dawn of the Planet of the Apes - amerikai akció sci-fi
    Rendező: Matt Reeves
    Szereplők: Jason Clarke, Andy Serkis, Gary Oldman
    A majmok az urak. Ők az erősebbek, okosabbak, jobban alkalmazkodók. Tíz évvel az első, szuperintelligens emberszabásúak megjelenése után, övék a világ, és Caesar a vezetőjük.  Az emberiség mégsem pusztult ki teljesen. Kisebb túlélő csoportjaik bizonytalan, átmeneti békét kötöttek az uralkodó fajjal.  Ám a természetes kiválasztódás nem bírja a kompromisszumokat. A béke átmeneti. Előbb-utóbb ki fog törni a csata, amely vagy az embereket vagy a majmokat örökre elsöpri a föld színéről.

  • A megtisztulás éjszakája: Anarchia [2014] - The Purge: Anarchy - amerikai thriller
    Rendező: James DeMonaco
    Szereplők: Zach Gilford, Kiele Sanchez
    Amerika Új Alapító Atyái meghívnak téged az éves Megtisztulás ünnepére. Ezen az éjszakán minden bűn törvényessé válik 12 órára. Míg az előző rész, A bűn éjszakája egy család sorsát követte nyomon a Megtisztulás végzetes éjszakáján, az anarchia éjszakája egy csapat véletlenül összeverődött ember viszontagságainak krónikája a bűn éjszakáján a pokollá változott városban, ahol minden sarkon újabb veszély, és újabb fordulat leselkedik.

  • A pap gyermekei [2013] - Svecenikova djeca - horvát-szerb film
    Rendező: Vinko Bresan
    Szereplők: Kresimir Mikic, Niksa Butijer
    Az önfeledt, hamisítatlanul nyári vígjáték főhőse Don Fabijan, egy kis horvát sziget ifjú és energikus papja. A férfi elkeseredve látja, hogy a helyiek mennyire nem tekintik fontosnak az utódnemzést, ezért sajátos módot talál ki arra, hogy növelje a lakosok és így a hívek számát: gondoskodik róla, hogy a helyi boltokban fellelhető összes óvszeren apró lyuk segítse a gyerekszaporulatot. Egyre bonyolódó akciótervéhez tettestársakra lel Petar, az újságárus és Marin, a gyógyszerész személyében, azonban a bébi boom váratlan következményekkel jár.

  • Repcsik 2 - Mentőalakulat [2014] Planes: Fire & Rescue
    Rendező: Roberts Gannaway
    Rozsdás, az egyszerű kisvárosi permetezőgépből lett repülőbajnok visszatér, hogy új szerepben próbálja ki magát a Disney legújabb, nagy fordulatszámon pörgő animációs kalandfilmjében. Miután kiderül, hogy motorjában elöregedett az egyik alkatrész, veszélybe kerül a versenyzői karrierje. Egy kisebb baleset után pedig ráébred, hogy új tapasztalatokat kell szereznie, ezért, légimentőnek áll. Rozsdást a veterán mentőhelikopter, Penge erdőőr veszi a "szárnyai alá", hogy légitűzoltót faragjon belőle. Ebben segítségére vannak a csapattársak: Rigó, a romantikus lelkű oltógép, a komor és bölcs Szélvihar, valamint a mindig serény, bulldózerekből és markológépekből álló Lánglovagok oltóbrigád. Rozsdásnak azonban hamar rá kell jönnie, hogy a versenyzés csillogó világa után a tűzoltók életében jóval kevesebb szerep jut a rivaldafénynek és sokkal több a kemény, sokszor önfeláldozó munkának. Frissen szerzett tudására pedig nagy szüksége lesz, amikor a Dugattyúcsúcs Nemzeti Park lángba borul, ráadásul pont akkor, amikor egy fontos vendégekkel zsúfolt estély veszi kezdetét a közeli szállodában.

Július 24.

  • Herkules [2014] - Hercules - amerikai akciófilm
    Rendező: Brett Ratner
    Szereplők: Dwayne "The Rock" Johnson, Ian McShane, Palvin Barbara
    Herkules egy zsoldoshadsereg élén elindul, hogy véget vessen a Trákiában dúló véres polgárháborúnak. Félistenként földöntúli ereje segíti a harcban, azonban nem vetkőzheti le emberségét, amely egész életében kísérti. A legendás hérosznak útja során mitikus lényekkel is meg kell küzdenie.
  • Meteora [2012] - Metéora - görög-német-francia dráma
    Rendező: Spiros Stathoulopoulos
    Szereplők: Theo Alexander, Tamila Koulieva-Karantianaki
    Egy görögországi monostorban egy fiatal görög szerzetes és egy orosz apáca az ottani közösségnek és szertartásoknak szentelték életüket, ám a köztük egyre inkább növekvő vonzalom mindent megkérdőjelez, amiben odáig hittek.
  • Micsoda nők! [2014] - Sous les juspes des filles - francia vígjáték
    Rendező: Audrey Dana
    Szereplők: Isabelle Adjani, Laetitia Casta
    A történet Párizsban játszódik, tavasszal. 28 nap alatt a párizsi időjárás éppolyan szeszélyes és változékony, akár a film női hősei. Szakítás, virágzó románc, betegség, barátság és szex - mind hozzátartoznak egy teljes élethez, ezek a talpraesett nők pedig minden szituációból humorral vágják ki magukat. Mindegyik karakter különbözik a többiektől, egy közös tűzijátéknézés hozza össze őket. A látványos esemény pedig a felszabadultságuk és kirobbanó, ragyogó humoruk jelképe is egyben. A tűzijáték jelképezi a mai nők gyorsan változó, meglepő átalakulását.

  • Szerelemere hangszerelve [2013] - Begin Again - amerikai romantikus vígjáték
    Rendező: John Carrey
    Szereplők: Keira Knightley, Mark Ruffalo, Adam Levine
    Greta (Keira Knightley) és barátja, Dave (Adam Levine) a főiskola óta járnak, és közös szerzői a daloknak, melyekkel a férfi fellép. Amikor egy komoly kiadó szerződést kínál Dave-nek, New Yorkba költöznek, csakhogy a frissen szerzett dicsőség hamar a férfi fejébe száll, és szakít Gretával. A veszteségtől még kóválygó lány sorsa akkor fordul jobbra, amikor Dan (Mark Ruffalo), a levitézlett exlemez kiadó vezető egyik este meghallja énekelni egy kis East Village-i színpadon, és azonnal felismeri Greta nyers, átütő tehetségét. A véletlenszerű találkozásból egy kölcsönösen sorsfordító kapcsolat elbűvölő portréja formálódik ki, melynek hangkulisszáját a nyári fényben fürdő New York adja.

Július 31.

  • Frank [2014] angol-ír vígjáték
    Rendező: Lenny Abrahamson
    Szereplők: Michael Fassbender, Maggie Gyllenhaal
    Az Oscar-jelölt Michael Fassbender alakítja Franket, a kiejthetetlen nevű indie banda, a The Soronprfbs frontemberét ebben az egyéni hangulatú zenés vígjátékban. Frank még a zenészek körében is igazi különcnek számít: csak a tökéletes hangzás érdekli, mindenben az inspirációt keresi - és még alvás közben sem veszi le az egész fejét körbevevő hatalmas papírmasé maszkot. Frank és csapata kizárólag a popszakmát messzemenőkig elutasító egyéniségekből áll.

  • Országúti hajsza [2014] - The Rover - ausztrál-amerikai akciófilm
    Rendező: David Michôd
    Szereplők: Guy Pearce, Robert Pattinson, David Field
    Tíz évvel a világgazdaság összeomlása után egy ex-katona magányosan rója az utakat autójával. Egy nap betér egy út menti csehóba, majd arra lesz figyelmes, hogy elkötik a kint parkoló járgányát. Nem az értékről, hanem az elvről van szó: a kalandor nem tűri, hogy lopjanak tőle. Üldözőbe veszi az őt megrövidítő bűnözőket, és bár mindössze a saját autóját szeretné visszaszerezni, miután ezt szép szóval nem éri el, kíméletlen bosszúba kezd. Ebben váratlanul a segítségére lesz a banda egy rablás során megsérült és hátrahagyott tagja, a sótlan és szellemileg kissé visszamaradott Rey, akivel furcsa párost formálnak a bosszúhadjárat során.

  • Szexvideó [2014] Sex Tape - amerikai vígjáték
    Rendező: Jake Kasdan
    Szereplők: Cameron Diaz, Jason Segel, Jack Black, Rob Lowe
    Egy kalandos kedvű pár (Cameron Diaz, Jason Segel) úgy dönt kapcsolatuk fellendítése érdekében szexvideót készítenek, másnap reggel arra ébrednel, hogy titkos videójuk eltűnt. Rettentően megrémülnek: attól félnek, hogy a felvétel rossz kezekbe került és onnan egyenesen a netre juthat, akkor pedig nekik végük. De ennél sokkal rosszabb történik, a videó a "felhőbe" kerül... Őrült, kétségbeesett, a lehetetlentől sem visszariadó hajsza veszi kezdetét, mely a legváratlanabb helyszínekre (többek között egy pornószakember (Jack Black) nagyvállalatának központjába) is elvezeti őket.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr936493621

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása