Életrajzi dráma, Stephen Rebello 1990-es könyvéhez a Hitchcock and The Making of Psycho-hoz nyúlik vissza, ami bemutatja mindazokat a fordulatokat és izgalmakat, melyek a klasszikussá vált film létrejöttét meghatározták és kísérték.

Hitchcock volt az ijesztgetés mestere. Tudta, mitől félnek kortársai a legjobban, ravaszul adagolta a feszültséget, és végül mindig sikert aratott: Alfred Hitchcock (Anthony Hopkins) minden idők egyik legjobb rendezője volt, a hátborzongató filmek királya.

Film egy olyan emberről, akit így-vagy úgy a fél világ ismer és szeret. Nehéz ügy.

Intercom

A történet nem túl bonyolult: a Psycho forgatásába és előzményibe, majd fogadtatásába tekinthetünk bele a 20. század egyik rendezőfenoménjének szemén keresztül. Persze számunkra mindvégig ott van az a biztonságérzet, hogy ez egy sikeres film lett, és happy end lesz. Előre tudjuk. Mégis kapunk 98 perc mosolygást. A film sikere azt hiszem a castingban van: Anthony Hopkins zseniális, és a maszkosa is. Az ő méltó partnere Helen Mirren, aki a „minden sikeres férfi mögött ott áll egy nő” szerepet testesíti meg, szintén fantasztikusan alakít. Mindketten élvezik a játékukat, és ez látszik. Aki még meglepően nagyot alakít, az Scarlett Johansson – szerintem.

Anthony Hopkins arcmaszkot kapott, hogy jobban hasonlítson Hitchcockhoz. Ez a protézis magában foglalta a „híres” tokát is, mely körülölelte a rendező nyakát és állát. Ezen kívül a színész fülei és orra is kis protézisekkel egészült ki, továbbá Hopkins világítóan kék szemeit kontaktlencse takarta, természetesen fehér fogait pedig elszínezték a maszkmesterek. A hajpótlás pedig azt szolgálta, hogy megidézze a híres rendező frizurájának választékát.

Hitchcock így nyilatkozott feleségéről:

„Kérem, hadd említsek meg négy embert, akitől a legtöbb szeretetet, megbecsülést, bátorítást
és együttműködést kaptam. Az első egy vágó, a második egy forgatókönyvíró, a harmadik
a lányom, Pat (Patricia Hitchcock) édesanyja, a negyedik pedig egy olyan szakács, aki
csodákat művel a konyhában. És az ő nevük Alma Reville.” (Alfred Hitchcock)

Intercom

A kiszámíthatóság miatt (ahogy már említettem mindenki tudja, hogy a Psycho végül siker lett) nem túl izgalmas film, mégsem unalmas. Talán túl sokat akar mutatni, hiszen nem csupán a stúdiók és az ismerősök általi visszautasítás van a középpontban, hanem megismerhetjük Hitch nehéz természetét, alkotói válságát, feleségével való viszonyát, és a színésznőivel való viszonyait is.

Hitchcock valóságos élete, több évtizedes kapcsolata Almával tele volt házastársi konfliktusokkal, harcokkal, és természetesen egészen más volt, mint a szenvedélyes, provokatív és gyakran veszélyes, szexuálisan túlfűtött nők élete, akik a filmjeiben szerepeltek. A szakma csak úgy nevezte őket, hogy „Hitchcock szőkéi” – s olyanok szerepelnek a névsorban, mint Ingrid Bergman, Grace Kelly, Tippi Hedren, Kim Novak, akik mind jegesen kifinomultak, okosak és áthatolhatatlanul titokzatosak voltak. 

Az emberi gonoszságot és félelmet mesterien ábrázoló filmrendezőnek volt egy nagy titka, mégpedig a kreatív energiákat felszabadító romantikus kapcsolata hűséges feleségével és munkatársával, Alma Reville-el.

Intercom

Emellett pedig ott az a szál, hogy Hitchcock szerint mindenkiben ott lakozik a gyilkos, ezért kicsit zakkant módon, időnként képzelt mentorával, a sorozatgyilkos Ed Gain-nel beszélget. Ezt a szálat nem érzem sem elég fontosnak, sem elég kidolgozottnak. Talán az előbbi az utóbbiból ered.

Intercom

Hiába forgatta saját pénzből Hitchcock a filmet – nem ez volt a legnehezebb része a történetnek. A stúdiók emberei folyamatosan látni vélték a főszereplő hölgy (Scarlett Johansson/eredetiben: Janet Leigh) mellbimbóját. A híres zuhanyzós jelenetben. No meg érthetetlen volt számukra, hogy miért kell wc csészét mutogatni a filmvásznon. Mindenesetre túljutott a nehézségeken, és meglett a film. Mellbimbó nélkül. WC csészével. De ugye ezt tudtuk.

Intercom

Amit talán kevesebben tudtunk az a Psycho marketingje. Mivel a saját pénztárcáját kellett feltöltenie Hitch-nek, még fontosabb volt, hogy minél többen meg akarják nézni. És persze ma már banálisnak tűnhetnek a módszerek, az akkori marketing stratégiákat szem előtt tartva, szintén remek ötletei voltak. Például Hitchcock speciális taktikája az volt, hogy senkit sem engedtek már be a nézőtérre a főcím után. És sikerült, a közönség lelkesedése felülmúlt minden várakozást, hosszú sorok kígyóztak a mozi pénztárak előtt. És egy új korszakot nyitott a thrillerek számára.

Hitchcock 800 000 dollárból készítette a filmet, fekete-fehérben, 30 nap alatt. Miután a Paramont megtagadta a gyártást, a forgatókönyv sokkoló hatása miatt, Hitchcock saját maga finanszírozta a filmet. Ő és Alma a film sikerének következtében multimilliomosok lettek, a forgalmazás joga még ma is a Hitchcock Estate tulajdonában van.

A film legfelejthetetlenebb pillanata, ahogy Hitchcock nem megy be az előadásra, hanem a mozitermen kívül lesi a közönséget, majd karmesterként vezényli le a nézők sikolyát a leghíresebb, késelős jelenet alatt. És hát a közönségen nem csak a félelem látszik, hanem hogy akkor még a mozizás egészen mást jelentett, mint most.