A címszereplő John Carter egy polgárháborús veterán, aki elveszítette a családját, és már csak egyetlen dolog tartja életben: hogy mocskosul gazdag legyen. Ezt úgy óhajtja kivitelezni, hogy az arizonai határvidéken aranyat keres, és rengeteg sorstársával ellentétben úgy tűnik, hogy ő bizony talál is. És nem, a film egyáltalán nem erről szól!

Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott

Walt Disney Studios Motion Pictures, Hungary

John Carter (Taylor Kitsch) nem egy könnyű ember, így senki ne lepődjön meg azon, hogy egyetlen jeleneten belül sikerül először az őt üldöző katonák, majd pedig a zabos indiánok elől menekülnie. Carter egy sebesült katonával próbál meg a hegyekben elrejtőzni, és egy fura barlangra bukkan, ahol valami fura fazon rátámad, de ő a gyorsabb, és lelövi az illetőt. Az ő medáljával pedig John Carter hirtelen a Marsra teleportál!

A bolygón fura négy karú, zöld bőrű lényeg találnak a pasira, és azok vezetőjének, Tars Tarkas (Willem Dafoe) közbenjárásának köszönhetően John életben marad. A Marson azonban élnek a tharkokon kívül emberek (?) is Zodangában és Héliumban. A két város egymással háborúban áll, és a tharkok ebből igyekeznek kimaradni, bár Zodanga jeddakja, Sab Than (Dominic West) őket is támadja rendesen. Szóval, a dolgok akkor lendülnek igazából bele, amikor Zodanga és Hélium hajói a tharkok városa felett összecsapnak, és Sab Than megpróbálja megölni Dejah Thorist (Lynn Collins), Hélium jeddakjának (Tardos Mors - Ciarán Hinds) lányát. A hercegnőt John Carter menti meg.

Innentől kezdve könnyen kitalálható, hogy mi történik: John Carter Hélium oldalára áll, hogy megállítsa Zodanga tervezett népirtását, főleg mikor megtudja, hogy Sab Than úgy szándékszik megoldani ezt a pár száz éves konfliktust, hogy elveszi feleségül Dejah Thorist, majd pedig lemészárolja Hélium lakosságát. Kitaláljátok, hogy mi lesz a vége?

A filmnek elég szép mondanivalója van, mármint ha tényleg az emberségről szól a film. Nekem, mint sci-fi analfabétának legalábbis ezt sikerül kihámozni a történetből. Ha nem számítjuk a környezetet, azt, hogy a színhely a Mars, és a szereplők tulajdonképpen "marslakók", akkor kapunk egy kis fantasy-kalandfilmet szerelmi szállal átszőve elnyomókról, elnyomottakról és kívülállókról.

Oké, hát meg kell mondanom, hogy az, hogy nem vagyok oda a sci-fiért, olyan nagy hátrány nem volt, mert a tudományos fantasztikumhoz olyan sok köze nincsen a John Carternek. Éppen csak annyi, hogy ne lehessen sima kis fantasy vagy kalandfilm. De hogy ez elég-e ahhoz, hogy becsalogassa a rajongókat? Na hát ebben nem vagyok biztos. Elég nehéz dolga van az ilyen vegyes műfajú filmek készítőinek, mert mindegyik tábor igényeit illene kielégíteniük, és itt egyértelműen a sci-fi rajongók húzták a lehető legrövidebb gyufaszálat.

Gondolkoztam azon, hogy mégis kiknek ajánljam ezt a filmet? Sci-fi rajongóknak az előző bekezdés alapján nyilván nem. A fantasy kedvelőinek megérheti John Carter a mozijegy árát, de csak akkor, ha a látványos (de picit lagymatag) csatajelenetek kárpótolják őket a kicsit túlságosan rózsaszín szerelmi szálért. Akik meg a romantikát szeretik, azok vegyenek részt egy gyorstalpalón még a film előtt, mert a fura nevek kuszaságában nagyon el lehet veszni. Szemétség lenne tőlem, ha Andrew Stanton nyakába varrnám az egész nemtetszésemet, de talán kicsit nagy fába vágta a fejszéjét, amikor az animációról a John Carterrel akart a hús-vér szereplős filmekre átváltani.

Remélem, hogy Taylor Kitsch másik idei nagy filmje, a néhány hát múlva bemutatásra kerülő Csatahajó a John Carternél azért jobban fog muzsikálni.

Korhatár besorolás: 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott