Boardwalk Empire - Gengszterkorzó (110)
2011. március 21. írta: Szilvásgombóc

Boardwalk Empire - Gengszterkorzó (110)

Három rész választ el minket az évad végétől (ezt is beleértve), úgyhogy várhatóan kicsit felpörögnek az események, hogy meghökkentő fordulatok tanúi lehetünk. Így is lett, de ami még megdöbbentőbb; a maguk a szereplők is megütköznek saját tetteiken.

 


 

A legmegdöbbentőbb számomra még mindig Van Alden ügynök. Habár helyesebb, ha azt mondom, hogy minden eddiginél meglepőbb. Még a vak is látja, hogy Mrs. Schroeder esete a szívügye lett, hát most meglátogatja az asszonyt. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy ezúttal hivatalos látogatás helyett személyes érzelmeinek enged teret. Most először, de csak elutasítást kap. Ez nagyon megviseli, és olyannyira elkeseredik a férfi, hogy olyan dolgokra vetemedik, melyekre egy hívő, az illegális alkoholkereskedelmet üldöző ügynök sosem tenne. Tátva maradt a szám…
 
Mrs. Schroeder sem ismer magára, hiszen a bevándorló ír cselédlány Atlantic City leghatalmasabb férfijának oldalán belekeveredik a politika egy cseppet sem erényes világába. Érzésem szerint most kezd rádöbbenni, hogy a férfi, akit szemmel láthatóan szeret, és aki (szerintem) viszont szereti (csak magának sem meri bevallani) saját céljaira használja.
 
Mindeközben Nucky továbbra is hatalmának töretlenségét igyekszik megőrizni, illetve bosszút állni azokon, akik rá támadtak a mólónál. Segítségére van Jimmy és Mr. Harrow, a félarcú háborús hős.

Általában úgy szokott lenni, ha életünk egyik fele helyre rázódik, a másik összeomlik. Jimmy visszakapta munkáját, sőt jobbat, mint eddig volt neki; erre szembesülnie kell azzal, hogy Angela megcsalta őt, távolléte alatt. A felszarvazott férfi fényes nappal veri meg a fényképészt. De nem sejti, hogy nem annak látta el a baját, aki azt igazán megérdemli…

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr522755179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása