Ebben az „epizódban” (ha nevezhetem így) Draconak is fontos szerep jut, mely teljes valójában az utolsó percekben bontakozik ki előttünk. Nagy feladat vár Dracora, olyannyira nagy, hogy anyja segítséget kér magától Piton professzortól, aki leteszi a megszeghetetlen esküt, mely szerint segíti a fiút, és ha kell megteszi, amit meg kell tennie. Ha nem teljesíti ígéretét, meghal.
 

Ha lehet ezt mondani, ebben az évben még inkább tombolnak az érzelmek és a hormonok. A film tele van apró, pici „vonzalmi szikrákkal”(jobb szó híján azt mondom), melyektől komikus jelenetek szemtanú lehetünk. Persze ezek a szikrák néha már szerelmi civódásba is átcsapnak. Ezek a szívügyek, ha lehet még feszültebbé teszik az amúgy is pattanásig feszült iskolai helyzetet. Dumbledore Harry segítségét kéri, és egyben igyekszik felkészíteni a fiút a végső összecsapásra. Ez a felkészülés viszont sokkalta veszélyesebb, mint ahogy azt bármelyikük is gondolta volna. Az igazgató és Potter különös kalandját „leszámítva” más veszélyes küldetést is rejteget. Gondoljunk csak Dracora, aki szemmel láthatóan halálra van rémülve, vagy Piton professzorra, aki a film végén jut nagy lehetőséghez.
 

Az életveszélyes kalandok mellett ebben az évben is megállíthatatlanul zajlik az iskolai élet. Ron fogónak készül a kviddics csapatba, melynek ez évtől Harry lett a kapitánya. Illetve Lumpsluck partyjai is megpróbáltatást jelentenek Harrynek és Hermionénak egyaránt. Persze eltérő értelemben.
 

Na és, hogy ki az a bizonyos Félvér Herceg, akinek a könyvével Harry még Hermionét is lekörözi a bájitalfőzésben? Hát nem árulom el, csak azt, hogy nagyon meglepődtem, amikor elárulta magát. Azt viszont nem értem, hogy maga az, hogy Ő a Félvér Herceg mit jelent… Ez a filmnek egy nagy hiányossága (szerintem), de javítsatok ki, ha tévedek.
 

Ahogy komolyodnak a főszereplők, úgy komolyodik a helyzet is. Harry egy ponton felelőtlen, ami nem igen jellemző rá, olyan átkot használ egy embertársa ellen, miről nem tud semmit, a hatásáról pedig sejtelme sincs.
 

Nekem eddig ez a rész tetszett a legjobban, annak ellenére, hogy a „Barlangos-jelenetnél” az az érzésem támadt, hogy a Gyűrűk urát nézem. Dumbledore egy pillanatra Gandalfot juttatta eszembe.  Ez nálam nem épp bók…
 

A film cseppet sem vidám végéről csak annyit árulok el, amit amúgy is lehet sejteni. Semmi jó nem származik abból, ha Halálfalók járnak a Roxfort falai között.