Régen olvastam annyira jó könyvet, mint ez, legalábbis ilyen tiniszerelem témában. Ahhoz képest, hogy Elkeles első regénye, nagyon jól sikerült, a sztori jól felépített, a karakterek kidolgozottak. Kimondottan tetszett, merem ajánlani tiniknek, és felnőtteknek egyaránt. Nagyra értékeltem, hogy nem válik sekélyesé, a főszereplők legnagyobb problémája nem az, hogy milyenre vágassák a hajukat, vagy beveszik-e őket pompomlánynak. Amikor beválogattam idei várólistámra még nem is sejtettem, hogy milyen jó kis könyv, inkább a borítója tetszett meg.

Chicago külvárosában, a Fairfield gimiben mindenki tudja, hogy a kerület északi és déli negyedeiben élők között óriási ellentétek húzódnak. Így amikor a pomponlányok csapatkapitánya, Brittany Ellis mellé Alex Fuentest, egy helyi bűnbanda tagját osztják be tanulópárnak kémiaórán, az eredmény borítékolható... Pontosan. Jól gondoljátok, egymásba szeretnek...

Brittany gyönyörű, szőke lányzó, kitűnő tanuló, és a suli legnépszerűbb diákja. Az élete tökéletes. Látszólag legalábbis... A lánynak elég sok titkolnivalója van, főleg a családi hátteret tekintve. Ahogyan a gazdag családokban lenni szokott édesapja rengeteget dolgozik, így szinte soha nincs otthon. Rá nem igazán lehet számítani, maximum anyagi téren. Az édesanyja nem teljesen százas. Látszólag egy tipikus "stepford-i" feleség, de a lányaival szemben kíméletlen. Bizony lányait írtam, ugyanis Brit-nek van egy nővére is, aki egy súlyos, gyógyíthatatlan betegséggel küzd, Little-kórral. Megmondom őszintén nem ismertem korábban ezt a betegséget, de ebből a regényből megtudunk néhány dolgot pl. a lány tolószékhez van kötve, nem igazán tud beszélni, nem önellátó, és egy gyerek szintjén maradt huszonéves kora ellenére.

Az ápolókat folyamatosan az őrületbe kergetni, így főleg Brittany gondozza, ő ápolja vele a legszorosabb viszonyt. Anyjuk igazából egy látszólagos kapcsolatot ápol idősebb lányával. Ellátja őt, de nagyon idegesíti. Mindenáron szeretné intézetbe adni a lányt, Brittany minden tiltakozása ellenére. Aki egyébként a saját életét teljes mértékben alárendeli nővére ápolásának, nem igazán jár el otthonról, és még főiskolát is eszerint próbál választani.

A másik szereplőnk Alex, aki félárva, édesanyjával és két öccsével Chicago zűrös részén él. Részben ezért, részben öröksége képpen tagja a helyi bűnbandának, bár igyekszik a nagyon zűrös ügyek alól kivonni magát. Határozott elképzelése, hogy drog ügyletekbe, gyilkosságokba nem akar résztvevő lenni. De vajon meddig maradhat "pályakezdő"? Nyilván addig, amíg a Főnök másképpen nem határoz. Alex vágya csak annyi, hogy öccseinek jobb életet biztosíthasson, ők egyetemre mehessenek, no meg persze édesanyjuknak is szeretne jó életet biztosítani. Ezért hajlandó saját jövőjét is beáldozni, ebben egyébként hasonlítanak Brittanyval.

Minden másban viszont teljes ellentétei egymásnak és valószínű pont ez mozgatja a kémiát kettőjük között. Az már pár perc után is leszűrhető, hogy izzik a levegő kettőjük között.

– Most akarsz megcsókolni, vagy később? 
– Most – mondom, ami szemmel láthatóan lesokkolja, mert szinte megmerevedik. Otthon a szüleim diktálják minden lépésemet. De az iskolában másképpen mennek a dolgok. Muszáj így lennie, mert ha az élet minden területén elveszíteném az irányítást, akár robot is lehetnék. 
– Tényleg? – kérdezi. 
– Igen. – Megfogom az egyik kezét. Soha nem lennék ilyen merész, ha közönségünk is lenne, de szerencsére a kézikönyveknek nincs szemük. Amikor feltérdelek, és közelebb hajolok hozzá, mélyebbeket lélegzik. Igyekszem nem foglalkozni azzal, hogy hosszú és durva ujjai vannak, és nem gondolni arra, hogy most érintem meg először. Ideges vagyok. Bár feleslegesen. Én uralom a helyzetet. 
Érzem, hogy visszafogja magát. Hagyja, hogy én tegyem meg az első lépést, ami nekem kedvez. Kicsit félek attól, hogy mit tenne velem, ha igazán elengedné magát. 
A tenyerét az arcomhoz vezetem, és hallom, amint halkan felnyög. Mosolyogni szeretnék, mert a reakciója igazolja, hogy én vagyok az erősebb. 
Meg sem moccan, amikor mélyen a szemébe nézek. 
Megint megáll az idő. 
Belehajtom az arcomat a kezébe, és megcsókolom a tenyerét. 
– Tessék, megcsókoltalak – mondom, és elengedem a kezét. Vége a játéknak. 
Mr. Macsó túlfejlett egóját leiskolázta egy szőke, buta liba.

A kémia feladatnak köszönhetően kénytelenek több időt együtt tölteni, ez persze sem a lány barátjának, sem édesanyjának, sem a fiú exének, haverjainak, anyukájának nem tetszik.

– Por favor, Mamá – mondom bőszen. – Hiszen csak csókolóztunk! 
– Alejandro, a csókolózás ahhoz vezet, hogy majd még niñokat csináltok nekem!

De megállíthatja-e a kibontakozó szerelmet a realitás vagy a valóság vagy egy harmadik személy?

"Immár mélyen együtt érzek a lányregények hőseivel, pedig tőlük aztán folyton behánytam. Mert én pontosan ugyanolyan nyálas, tökkelütött idióta vagyok, mint ők. Mindent feláldoznék egy lányért. Estoy enamorado… szerelmes vagyok."

Nagyon élvezhető, néhol szomorú, néhol vicces, izgalmas és persze romantikus történet. Merem ajánlani tiniknek és felnőtt hölgyeknek is egyaránt! A legjobban az tetszett, hogy bár egy trilógia része, mégis egy kerek egész történet, a karakterek pedig nagyon jól kivannak dolgozva. A további két rész egyébként már Alex öccseinek története.