A csajom apja ideges - Guess Who [2005]
2014. október 02. írta: redbandita

A csajom apja ideges - Guess Who [2005]

A sztori nem új, sokszor láttuk már. A lányos apuka először találkozik kis hercegnőjének választottjával, akihez természetesen abszolút bizalmatlanul áll, majd végül kiderül, hogy igaza is van/volt, vagy mégsem? Most nem Ben Stiller küszködik Robert de Niroval, hanem Ashton Kutcher Bernie Mac-el. Az alapkonfliktus pedig az, hogy Simon (Kutcher) bőre színe fehér, no meg persze az, hogy elakarja rabolni apuci kicsi lányát. Azért lássuk be, hogy Ashtonnak ezek a romkomok állnak a legjobban, nem?

11_midi.jpg

Simon (Ashton Kutcher) és Teresa (Zoe Saldana) kapcsolata mesés, már már idillinek mondható, igazi álompár. A bajok akkor kezdődnek, mikor elindulnak a lány szüleihez vendégségbe. Az első hibát a fiú követi el, nem mondja el a lánynak, hogy kirúgták. Pedig mindketten fennhangon hirdetik, hogy kapcsolatuk azért működik olyan jól, mert mindketten teljesen őszinték egymással. Ennek talán egy picit ellent mondd, hogy Teresa eddig valahogy elfelejtette közölni a szüleivel, hogy Simon nem afroamerikai. Azzal indokolja, hogy ő ennek semmi jelentőséget nem tulajdonít, de biztos, hogy csak ennyi?!

a_csajom_apja_ideges_04_nagy.jpg

A Jones házaspár tulajdonképpen izgatottan várja haza lányukat, és annak új udvarlóját, Simont. Az apában van egy kis félsz, hiszen mégis csak az ő kis hercegnőjének a szívét akarja elrabolni valaki. Mindketten igencsak meglepődnek, amikor kiderül, hogy Simon fehér. Az apuka Percy Jones (Bernie Mac) ezzel nagyon nehezen birkózik meg, rre valahogy végképp nem számított. Neje minden unszolása ellenére az első pillanattól arra gyanakszik, hogy a fiú titkol valamit. 

Ahogy az már lenni szokott Simon sem könnyíti meg saját dolgát, és kínosabbnál kínosabb helyzetekbe kerül. Mint szavakkal, mind tettekkel maga alatt vágja a fát, ami persze egyre unszimpibbé teszi a fafejű Percy szemében. 

106424_galeria_a_csajom_apja_ideges_05.jpg

Felesége és lánya tiltakozása ellenére a férfi még aznap (az érkezés napján) kidobja a srácot a házból, de aztán végül mégis mindenki a Jones házban az éjszakát. De nem akárhogy!

0620csajom16.jpg

Percy minden lépését figyeli a kelletlen vendégnek, és azon van, hogy lebuktassa. Bár még az sem biztos, hogy Simon titkol valamit. Habár mi tudjuk, hogy igen! Simon először megpróbálja háááát benyalni magát a leendő após szívébe, de egy idő után rájön, hogy ez lehetetlen.

 

A két férfi folyamatosan egymásnak feszül (lásd gokart verseny), ami persze folyamatos feszültséget, vitákat jelent. A dolgok odáig fajulnak, hogy végül mindkettőjük kedvese elhagyja a házat, és talán őket is. Mit tegyen két férfi, ha egy házban maradnak, asszonyaik nélkül?!

13598_29347-a-csajom-apja-ideges-03-d00009CF05337ef884138.jpg

Egy esélyt mindenképp érdemes adni ennek a laza kis vígjátéknak, Ashton Kutcher rajongóknak kötelezően ajánlott!

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr466747257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása