Kathy Reichs - Csont és vér (Temperance Brennan 1.)
2014. szeptember 13. írta: redbandita

Kathy Reichs - Csont és vér (Temperance Brennan 1.)

Többször írtam már, hogy ez az ABC-s projekt azért (is) nagyon jó, mert olyan filmekre/könyvekre szánom rá magam, amiket már régóta terveztem. Az egyik ilyen a Doktor Csont című sorozat alapjául szolgáló regények első darabja, a Csont és vér. Le kell szögezni, hogy a könyvben szereplő Temperance szinte semmiben sem hasonlít a TV képernyőjén látotthoz. Talán egyetlen közös bennük, hogy mindketten törvényszéki antropológusok, de ezenkívül sem életkörülményeik, sem karakterük, sem a velük történtek nem hasonlítanak. Nincs ezzel baj csak nem szabad egymáshoz hasonlítani a kettőt, mert aki ezt teszi, az vélhetően csalódni fog. Ez egy elég lassú lefolyású krimi, néhány kiszámítható résszel, kevés fordulattal, de valamiért mégis kedveltem.

covers_153976.jpg

Már eleve Temperance életkörülményei teljesen mások itt a regényben, mint a sorozatban. Itt egy elvált nő, akit eléggé kikészített a válás, a lánya lassan felnőtt nő lesz, most éppen egyetemre jár az Egyesült Államokban. Dr. Brennan itt Kanadában él és alkot és éppen csak kilábal súlyos alkoholizmusából. Mint mondottam kettőjükben talán csak annyi a közös, hogy munkamániásak és antropológusok. 

Ami ennél talán még furcsább, hogy szó sincsen a sorozat másik nagyágyújáról Booth ügynökről... Vannak ugyan nyomozók (pl. egy rideg, csak a munkának élő Claudel nevű férfi), de azok charmesosságban, eszességben, macsóságban, semmiben sem érik utol vagy közelítik meg Sillyt. 

Így tehát tényleg nem érdemes összehasonlítani a kettőt, teljes mértékben el kell különíteni egymástól és akkor a könyv is élvezhető. Hiszen egy jó kis krimiről beszélünk, bár közel sem olyan pörgős, mint mondjuk a sorozat egy egy epizódja. Egy igen csak lassú lefolyású nyomozás, amiben a főszerep egyértelműen Temperance-é.

Azt nem mondom, hogy túl sok a meglepő fordulat, bizony elég sok kiszámítható elem van, de ettől függetlenül izgalmas tud maradni. Zsákokban találnak holttesteket egy parkban, az elkövetés módja a dörzsölt antropológust régebbi esetekre emlékeztetni, és ara gondol, hogy talán egy sorozatgyilkossal állnak szemben. A rendőrök azonban egyáltalán nem veszik komolyan, túlbuzgónak tartják és nem is igazán törődnek vele. Így a nő kénytelen (leginkább saját kíváncsiságának kielégítése érdekében) saját kezébe venni az ügyet. Amikor egyre érdekesebb nyomokra bukkan, néhány nyomozó is elkezd a dologgal foglalkozni, de ekkor már késő és maga Temperance is többször veszélybe kerül. ű

A gyilkos Temperance otthonába is bejut, ajándékot(?) hagy a nő számára, és a későbbiekben elvesz tőle valami nagyon fontosat, pótolhatatlant, sőt az antropológus élete is veszélybe kerül...

A krimik kedvelőinek merem ajánlani, de figyelmeztetek sokadszorra is mindenkit, hogy NE hasonlítsa össze a népszerű sorozattal! Egyébként a regényt kiadták A holtak beszélnek címen is. A második kötete a Csont és bőr vagy másik címén a Minden napra egy halott.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr366688411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása